Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-07-12 / 14. szám
Mária Tvarozková, a Slovenka főszerkesztője: A 20. ÉVFORDULÓN Bizonyára az évforduló napjainak légköre tehet arról, hogy újra eszünkbe jutnak a valaha olyan gyakran szavalt, mélységesen átélt és kedvelt versek, amelyekről szorgalmas munkálkodás közben, valamint a békés élet gyönyörű forgatagában kissé meg is feledkeztünk. Mindez csupán átmenet volt. Máris meglepett egy nap, amikor tökéletes pontossággal ismételgettem Olga Bergolcová „Februári napló"-jának kezdő sorait, melyeket a németek ostromolta Leningrádban írt. Egy nap, mint annyi más. Egy barátnőm kopogtatott be. Nem sírt, csupán halkan súgta nékem, hogy drága társát temette a nyirkos ölű földbe. Reggelig hallgattunk, s a fájdalom ömlött sötéten. Meg azután: .. . Nem sírok. Kevés a szívnek a könny. Aki nem gyűlöl, az sírni sem tudhat. Majd nyomban utána Surkov, szovjet költő egyik versének elszánt kinyilatkoztatását: Igaz, hogy vad és kíméletlen e korszak mégse kapard, mint más, szobád falát. Fegyverzajon túl, gyermekednek holnap a szeretet szép dalát adjad át. A fájdalom, gyűlölet, szeretet és a hit eme és sok más szavai villantak át az agyamon, amikor június 20-án a Csehszlovákiai Nők Bizottságának ünnepélyes és népes gyűlésén jöttünk össze Prágában, hogy annak a napnak a huszadik évfordulójáról emlékezzünk meg, amelyen a fasiszta Németország hordái megtámadták a Szovjetuniót. Emlékezésünket az tette különösen naggyá és közvetlenné, hogy a csehszlovákiai szovjet nagykövet felesége, Valentina Avraamovna Zimjaninova mellett azoknak a hős szovjet asszonymillióknak a képviselői foglaltak helyet, akik csodálatos állhatatossággal hordozták a háború förtelmes terhét és olyan mérhetetlenül sok áldozatot hoztak a hitleri Németország elleni szovjet győzelem érdekében. Azt, hogy mi mindent mondott el helyettünk ezen a gyűlésen Csehszlovákia minden asszonya nevében Anezka Hodinová-Spurná, a Csehszlovákiai Nők Bizottságának elnöke, az a szokolovói női harcos, aki ma a csehszlovák hadsereg alezredesi egyenruháját viseli, továbbá egy szocialista munkabrigád munkásnője, egy EFSZ elnöknője, vagy a Ziar nad Hronom-i szlovák írónő, azt lehetetlen néhány röpke sorba foglalni. Tolmácsoló filmszalag gyanánt elevenedett meg előttünk húsz esztendő sok-sok eseménye: háború, nélkülözés, a szovjet emberek hősiessége, valamint az erő és elhatározás, amelyet belénk is > о JX E о </) о ö Ll-Valentina Avramovná is emlékezik. plántáltak . . . Hiszen az a nyolcszáz csehszlovák nő, aki az első csehszlovák brigád soraiban küzdött, s akikről Tichá elvtársnő beszélt, azoknak a nőknek ezrei, akik a Felkelésben vettek részt, a hősi szovjet nők képét izzó zsarátnok gyanánt hordozták szívükben. Mindarról, ami ezekben árharcokban vérből és tűzből keletkezett, most olyan nagyszerű szavakkal emlékezik meg a bratislavai MD2 vállalat munkásnője, Helena Kokosová: „Két éve olvastunk a kommunista munkabrigád mozgalomról, amelynek példája nyomán egy kollektíva nálunk is versenyezni kezdett. Ma már hat szocialista munkabrigádunk van és közülük ötnek csakis nő a tagja!“ — A szovjet példa nyomán milyen emberek fejlődnek a megalakult kollektívákban? — „üzemünkben a pártjelöltté felvetteknek nyolcvan százaléka a szocialista münkabrigádok neveltje!" „Medynszkij, szovjet író »Mórija« című művét hatszor olvastam el, míg végre elhatároztam, hogy átveszem az EFSZ vezetését" mondotta a Horni Branné-i fiatal Anna Truhlárová. Ezekre a nőkre, a mi embereinkre gondolt Stefánia Pártosová írónő, amikor megírta azt a verset, amelyet most itt szaval el: „Az életért, amelyet a szovjet vérnek köszönhetsz . . . . . . hűségért, hűséget, szeretetért, szeretetet." E szavak szelleme, valamint az az elhatározás, hogy a Szovjetunióval vállvetve védjük továbbra is a békét, építjük a fényes kommunista jövőt, hatotta át a csehszlovák nők levelét, amely a Szovjet Nők Bizottságához szól és amelyet a program végén Anna Karlovská, a Csehszlovákiai Nők Bizottságának központi titkárnője ojvasott fel. Lehet, hogy mindezt napjaink légköre hozta ■ . Az viszont egészen biztosan bennünk volt, hogy újra kötelességszerűen átéreztük a béke ellenségeivel szembeni gyűlölet szükséges voltát, valamint a szovjet nép iránt érzett élő és állandóan fokozódó, végtelen szeretetünk érzelmeinek nagyságát. Komját Aladár: A nemzetközi brigád indulója Madrid határán állunk a vártán, állunk: vas ha sulykol, vér ha elkever. Állunk a vártán Madrid népe álmán, állunk: tank ha dönt, ha száz pokol teper. Rajta, csak rajta, törhetetlen fajta: gáton, tüzcsobolyón, holálárkon át! Rajta, rajta, rajta: végső diadalra, rajta, ezernyelvű, egyszívű brigád! Ezer a nyelvünk, egy a szerelmünk: szabad földön szabad, boldog nemzedék. Ajkunknak átkát, bosszúnknak lángját szélvész, vörös kakas hordja szerteszét! Rajta, csak rajta, törhetetlen fajta: gáton, tüzcsobolyón, halálárkon át! Rajta, rajta, rajta: végső diadalra, rajta, ezernyelvű, egyszívű brigád! Madrid határán éjt-пар a vártán: állunk ronthatatlan élő sorfalat. Madrid határán serken még a holt is, serken, talpraugrik, puskatust ragad! Rajta, csak rajta, törhetetlen fajta: gáton, tüzcsobolyón, halálárkon át! Rajta, rajta, rajta: végső diadalra, rajta, ezernyelvű, egyszívű brigád! 5
