Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-25 / 2. szám

Herta Oberheuser - a ravensbrücki koncentrációs tábor SS-orvosnője (a „ravensbrücki bestia") R égi szokásomhoz híven egy nap, mielőtt szolgálati utamat meg­kezdtem volna, benéztem az új­ságkioszkba. Van-e valami új? — kérdeztem az elárusítónőt.- Igen — válaszolta készségesen német újságot, a Frau von Heute-t adhatom. — Megvettem, majd az omnibuszban kényel­mesen elhelyezkedve belelapoztam. Két na­gyon kifejezésteljes képen hirtelen meg­akadt a szemem. Képaláírás: ,,A ravens­brücki bestia". A felső kép kegyetlen arcú, üres tekintetű asszonyt ábrázol, az alsón hosszú női fogolyoszlop, amint rabruhában, leszegett fejjel vonul. Figyelmesen elolvas­tam a szöveget, majd a vér az arcomba szö­kött. Hogy-hogyl — ilyen gyilkosok szabadon járnak? — Lélegzetfojtva olvastam, néztem a képeket. — A riport Herta Oberheusert, a ravensbrücki női koncentrációs tábor SS — orvosnőjét mutatja be az olvasónak. Ke­gyetlenkedései miatt „fekete bestiának" ne­vezték. A többi tömeggyilkossal orvosi kö­penyben élő női testeken végzett kísérlete­ket. — Halálos Evipán-t fecskendezett bőrük alá, asszonyokat, leányokat sterilizáltak, az élő húsba érzéstelenítés nélkül mély sebeket vágtak, és ezeket genny- és más bacilusok­­kal inficiálták. — A nők, mint a kísérleti nyú­lok, elpusztultak, de azok, akik e kínzást túlélték, ezt sohasem heverhették ki. 1947-ben Herta Oberheusert életfogytigla­ni fegyházra ítélték, de sajnos a nyugatné­met fasisztáktól kegyelmet kapott. Szoba-SS-orvosok kísérleti célokra így operálták a foglyo-Itat a RAvensBßüci-ci BestiA M. OSEROW, SIMFEROPOL don bocsátották, és Adenauer állama ma­gánpraxis folytatására még anyagi támo­gatásban is részesítette. A cikk tartalmát elmondtam útitársnőmnek, egy bielogorszki tanítónőnek, és rövidesen az utasok nagy része is tudomást szerzett a képes riportról. A szovjet embert oly jellemző érdeklődés­sel nézték a képeket, felháborodásuk nem ismert határt. Hogyan lehetséges ilyesmi? — hangzott minden oldalról. — Kipusztult a lel­kiismeret az emberekből? — Hát miért on­tották katonáink a vérüket?! Vasiljevkába utazik? — kérdezte tőlem a mögöttem ülő asszony. Miután igennel fe­leltem, így szólt: — Keresse fel Lídia Besno­­govát, ő jól ismeri Ravensbrücköt, ott síny­lődött. - Ezeket a képeket mutassa meg ne­ki. — üzenem, hogy tiltakozzon, ne tűrjük ezt! Ne tűrjük! — ez volt az utasok egyhangú véleménye. Még az nap felkerestem Lidia Besnogo­­vát, egy sudár növésű, vöröses hajú asz­­szonyt. Hajában mór ezüstös szálak csillog­tak. Kellemes és akaraterőt sugárzó arccal mindent elmesélt. Sok bánatot és megpró­báltatást élt át ez az asszony. 24 éves korá­ban Hitler katonái megszállták a Krímet. Nem bírta elviselni az aljas hódítók terpesz­kedését a haza födjén, így szüleivel egy par­tizánosztaghoz csatlakozott. Egy megbízatá­sának teljesítése közben elfogták, és 350 hadifogoly nővel együtt Németországba hur­colták. A szovjet asszonyokat hadianyag­gyártásra akarták kényszeríteni, akik a mun­kát megtagadták s ezért büntetésből Ra­­vensbrückbe zárták őket. Ebben a komor kínzókamrában sínylődött 3 éven át, míg 1945. tavaszán a szovjet hadsereg felsza­badította a 18 országból idehurcolt ezrekre menő női foglyokat. Lídia Besnogovának megmutattam a képes riportot. Az arca el­sötétült és rángatózni kezdett. A visszaemlé­kezés fájdalmas volt. Dermedten maga elé nézett. — Herta Oberheuser — mondtam halkan, hogy kiragadjam dermedtségéből. Igen, az a bestia, aki asszonyaink ezreit pusztította el. Felfoghatatlan! Hát nem vé­geztek vele? Hány emberéletet oltott ki ő maga. És a többi hóhér fehér köpenyben! Orendi, Schildauschski, Winkelmann és a többiek. És Lídia Besnogová megismertette velem a borzalmas valóságot. Ravensbrückről, amely úgy mint Dachau, Buchenwald és Sachsen­hausen, aZ emberek elpusztítására volt be­rendezve. Az egész Európából ide hurcolt nők éheztek, fagyoskodtak, agyonkínozták Kommunista röpcédula (magyar szöveg: Társaim, ne csüggedjetek el, a Nap Keleten kel és menetét senki sem tarthatja fel) KAMIT /Viíh W JohlNC (f i H7 ÍN tf ZTfc'Al ctvi- VNOmme kAmv ki W£>£/ZV ív i/ui-' s végül a krematóriumban elégették őket Kilencvenkétezer női fogoly járta meg ezt о mártírutat, akik mind hamuvá váltak. Még­sem hajtottunk térdet a fasiszták előtt — mondta büszkén az asszony —, valamennyi nemzet asszonya közös harcro egyesült a zsarnokság ellen. A blokkokban, munkahe­lyeken illegális kommunista, antifasiszta cso­portok alakultak, amelyek politikai munkát végeztek. Minket, szovjet hadifogolp nőket fogoiytórsaink elismerésül „vöröskatonáknok” neveztek, mivel a vörös hadseregben szol­gáltunk. Ravensbrück {németül Rabenbrücke) a Holló hídját jelenti. Egy nap röpcédulát kaptunk a blokkban szimbolikus képpel: Fe­kete holló, fején SS-sapka, egy híd korlát­ján ül s alatta embervér hömpölyög. Ellenállásunkban katonahősnők is támo­gattak. Vera Bobková, Jevgenija Klemm sze­­vasztopoli harcosok és még sokan mások. Dalok, versek jártak szájról szájra, melyek ellenállásra, kitartásra buzdítottak. 1943. telén egy vigasztalan, borús napon megrendítő gyermektranszport érkezett. Nyi­tott kocsikban hevertek a félholt kis fiúk és lányok. Szívünk összeszorult a fájdalomtól az apró foglyok láttán. Az SS-legényekre az sem volt hatással. A gyerekeknek részt kellett venniök az általunk oly jól ismert, ne­hezen kibírható éjszakai ,,Apell"-en. A ki­csinyek ezt nem bírták. — Az éhségtől, be­tegségtől úgy hullottak, mint a legyek. Nagy könyörgéssel sikerült őket megkímélni a fa­gyos éjszakáktól. Ezután bent számlálták a gyerekeket. Amikor az SS-ek biztosra vették, hogy már nem bírják sokáig, beleegyeztek, hogy magunkhoz vegyük a kicsinyeket. De nem számoltak az oly nemes emberi érzé­sekkel, mint amilyen a szolidaritás. Francia, csehszlovák, holland nő — mind juttatott a gyerekeknek legalább kis falat kenyeret szűk adagjából. Mialatt mindenről beszélgettünk, kislány lépett a szobába. Kb. 17 éves, sötét hajú, jókedvű gyerek. Kedvesen bemutatkozik: Lilja a nevem. — Menj, sétálj még egyet — kérte Lidia Besnogová. A lányka szótfoga­­dott, kiment. Ö is az 1943. évi gyermektranszporttal ér­kezett Ravensbrückbe, mesélte halkan az asszony. Félholtan már-már a krematórium­ba került, de egy társnőm élete kockáztatá­sával megmentette a gyereket. Gondosan el­rejtette, tőle telhetőén táplálta, ápolta. A gyerek felépült. A szabadulás után adop­tálta. — Most néhány napja vendégem a kislány. Túl sok volt ennyi szomorúságot, fájó visszaemlékezést hallani. Időm is lejárt, így elbúcsúztam Lídia Besnogovától. Meleg kéz­­szoritás pecsételte meg barátságunkat. El­határoztuk, hogy nem ülünk többé össze­tett kezekkel. — Külföldi barátainkkal karölt­ve harcolunk a fasizmus, militarizmus ellen. Nyugat-Németországban újabb gaztettre készülnek, de megakadályozzuk káros tevé­kenységüket, s végül is győz a béke. És a ravensbrücki bestia Münchenben gyermekorvosi praxist folytat. A látszat ked­véért és a világ közvéleménye nyomásának engedve, Schleswig-Holsteinban megvonták tőle az orvos-gyakorlati jogot, hogy aztán ismét állami támogatással rendelőt nyithas­son. A legszomorúbb, hogy Nyugat-Németor­­szágbon vannak szülők, akik a ravensbrücki bestiára bizzák gyermekeik egészségét és életét.

Next

/
Thumbnails
Contents