Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-03 / 9. szám
A SZOCIALIZMUS TEMPLOMAI elnök aprólékosan elmagyarázza az illetőnek, hogyan, mi módon szerezhetnék meg legalább a nyárra, erre a három hónapra, amíg a főiskolások itt lesznek gyakorlaton, a cukorgyár zenekarának hangszereit.- Hadd csináljanak azok a gyerekek valamit. Mutassanak és adjanak egy kis kultúrát az építkezés dolgozóinak. A zenekar itt is gyakorlatozhat, a táncteremben. De minél hamarább fogjanak hozzá, hogy a párt évfordulójára a műsorban már szerepelhessenek. Törődjetek velük egy kicsit. Nem az a cél, hogy meghajszoljótok őket, hanem, hogy amíg itt vannak, egy kicsit belekóstoljanak a munkáséletbe. Aztán a vonal másik végéről számol be az illető röviden, hogy hol vannak elhelyezve, hogyan laknak a főiskolások és hogy egyelőre meg vannak elégedve a helyükkel. Alig fejezi be a beszélgetést, az órájára tekint és már sürget is bennünket, hogy siessünk, ki a munkahelyre, mert neki is mennie kell. Talán egy kicsit izgul is? — kérdezzük tőle és ő minden szégyenkezés nélkül be is vallja. — Hogyne izgulnék. Mi most vizsgázunk. Most az átvételkor derül ki, hogyan dolgoztunk, mit csináltunk. Kint a gyárudvaron fürgén siet előttünk az öt-hatemeletes hatalmas beton- és vaskonstrukciók között, az égre meredő daruk alatt, hogy kikössön velünk az építkezés legjobb ácsainál. Akik nem szédülnek Vaslépcső zörög a lábunk alatt, az úgynevezett ,,ma!om"-ban vagyunk. Itt fogják őrölni a rozsdavörös ércet, innen 'megy majd a kohóba, hogy megolvasszák. Fölöttünk csupa faállvány, rajta emberek kopácsolnak. — Ezek itt Siposék. Jó munkát végeznek. Ök az építkezés legjobb ácsai. / A barna, nyurga fiatalemaer szerényen, mosolyogva számol be munkacsoportjáról, amely versenyben áll a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Állandóan 100 százalékon felül teljesítik a tervet és komoly anyagmegtakarításokat érnek el. Négy emelet magasból nézünk le a szédítő mélybe.- Ezt a saluzást, faanyagot használjuk egészen a földszinttől. Takarékoskodni kell a deszkával, mert kevés van és ha elpocsékolnánk, akkor le kéne állnunk, nem tudnánk dolgozni. Odagyűlnek a brigád tagjai és Sipos László egymás után mutatja be őket. Kiderül, hogy a kilenc ember közül négyen gímesiek. s a négy gímesi közül három Sipos nevezetű. Ök, gímesiek képestik a brigád magvát. Hetente járnak haza. Kiderül, hogy mindannyian évek óta dolgoznak építkezéseken. Bejárták már jóformán az egész köztársaságot. — Nem unják az utazgatást? — Az ács nem ülhet otthon. Ilyen a mesterségünk, oda kell mennünk, ahol valami építkezés van. — Mi kell hozzá, hogy az ember jó ács legyen? — teszem fel a kérdést. A brigád tagjai egymás után mondják el, hogy szerintük milyennek kell lenni egy jó ácsnak. Kell, hogy jó feje és ügyes keze legyen. Jól kell számolnia, rajzolnia és nem szabad félnie. Aki fél, vagy szédül, nem lehet jó ács. És maguk nem szédülnek? Nem. Sipos lászló, Sipos Boldizsár, Sipos István, Varga László, Okruhiipa János, Srank Vince, Száraz Károly és a brigád többi tagjai nem félnek a szédítő mélységtől, fagyban, szélben biztosan állnak a magas állványzaton. Ök készítik az új gyárak ‘betonpilléreinek a formáit. Terefere A cukorgyár meiieit új lakótelep épült. Szép, formás házak, elegáns üzletek, járda és pázsit. A járdákon gyerekek bicikliznek, hemperegnek a fűben, birkóznak és kergetőznek. Hosszú zsinórokon pelenka szárad és a napon asszonyok tereferélnek. Rögtön körülfognak és mondják a magukét.- írják meg, hogy az óvodában hetven gyerek von két helyiségben. Csak egy családot kellene kiköltöztetni az emeletről, rögtön lenne elég hely a gyerekeknek. De hát hiába beszélünk. A nemzeti bizottság a füle botját se mozdítja.- Amúgy jó az épület?- Kitűnő. Nagy kert, fák. Olyan ott a levegő, mint a ligetben. Isteni hely. Gyerekeknek való. Csak azt a családot- Maguk nem dolgoznak?- Dehogynem. Csak most, amint látják, kocsit tologatunk. Hol dolgoznak? Az építkezésen. És ha befejeződik? Megyünk tovább, együtt az embereinkkel. Nem fogják sajnálni Sered'-et? Egy kicsit. Jó itt a Vág mellett. Tavasz van. Forró, napsütötte tavasz. Az utcákon, a Vág partján, mindenhol emberek. A fürge folyó új életről mesél a parti fűzeknek. Polásová Ilonka a munkahelyre viszi a frissítőket a gyár szerelőinek és építőinek. A magasban kopácsolnak az ácsok. Száraz Károly és Moravcík Frantisek készítik az új gyárcsarnok betonvázának zsaluzását. Sz. J. Terefere. A lakótelep asszonyai a munkaidő után megbeszélik közös problémáikat.
