Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-04-05 / 7. szám

1942-ben megölték a ravensbrücki koncentrációs táborban. Hős volt, harcos, aki népe boldogságáért küzdött. Újságíró, aki a munkásmozgalom győzelméről álmodott, aki a munkanélküliség, az éhség, a nyomor ellen szólította csatába tollával az anyákat, asszonyokat, társait, a nőket. Nem érte meg □ fasizmus bukását, hazánk győzelmes építését, de emléke örökké él a gyermeki boldogságban, munkás hétköznapokban, a világbékéért folytatott küzdelmünkben.

A kenyér alszik

Az édesanyák akkor a legszomorúbbak, ha gyermekeik számára nincs a legszükségesebb, hogy egészségesek legyenek, sok ízes zöldség, friss gyümölcs, áradó napfény, elegendő ruha, télen melegítő, nyáron árnyékot tartó. Hogy örüljenek, egy ölre való játék, szánkó, könyv, színes festék.

Ha ennyi mindent megadhatnának gyermekeiknek, akkor felvidulnának a szegény anyukák, s régen elfelejtett dalokat énekelnének. De mert nincs tej, se játék, se napfény, gyümölcs sincs, az édesanyák azt sem tudják a sok gondtól, hol áll a fejük és könyörgő kunyerálósunkat letorkolják.

Sok édesanya van, aki npm szívesen beszél gyermekének arról, miért nem dolgozik édesapa, miért nem tud egy kis mézet, vagy legalább lekvárt venni a kenyérre, ezt a gyermek nem érti meg. De nektek, munkásgyerekeknek kicsi korotoktól ismernetek kell szüléitek nehéz életét, hogy segíteni tudjatok nekik.

Volt egyszer egy édesanya, aki szintén így titkolta gyermekei elől a szegénységet. Pedig az olyan nagy volt, hogy még a kenyeret is el' kellett zárnia, hogy éhes gyermekei ne fogyasszák el túlságos gyorsan. Kicsi karéjokat vágott belőle vacsorára, azután gyorsan elzárta az üres szekrénybe.

— Anyuka, adj még egy darabkát — kérték a gyerekek elalvás előtt, korgó hassal.- Nem lehet, gyermekeim — a kenyér alszik. Mindenki alszik este, a kenyérke is. Ha felébresztenénk, bizonyára megharagudna és örökre megszökne tőlünk.

Télen a kenyér csaknem egész nap aludt. Reggel, amikor anyuka munkába indult, a kenyérnek még pihennie kellett, délben is csak egy pillanatra jött elő, anyuka rögtön bezárta, hogy el ne szökjön.

De egyszer az édesanyát elbocsátották a munkából és a kenyér teljesen eltűnt.

— Meghalt a kenyerünk — mondták a gyerekek, száraz krumplit hámozva. Nem tudták megérteni, miért halt meg az ő kenyérkéjük, amikor a péknél olyan sok van.

Az édesanya rájött, hogy rosszul cselekedett, amikor nem mondta meg gyermekeinek az igazat. Elvitte őket a vörös úttörők közé, ő pedig harcolni ment a többi édesanyával, hogy többé ne haljon meg a kenyér.

iabúrková összegyűjtött írásaiból (Rozsevacka, 1951.)

„Jarka elvtársnő"

A lányka a pincében akad rá az öreg apácára, aki mint fekete, szárnyszegett varjú görnyed a munka felett. Tonca is dolgozni jött a pincébe. - Ez az ő dolga az iskolaévben és a szünidőben is, hisz másképpen nem tanulhatna tandíjmentesen a zárdái polgári iskolában, de ezt valahogyan természetesnek tartotta, örült, hogy tizenkét testvére közül legalább ő tanulhat. Eddig azt hitte, a nővérek kizárólag az istent szolgálják, becsületesen megosztanak minden munkát egymás között. Ezen a délutánon döbben rá, hogy itt is kettéoszlik a rend. — A gazdag család leányai az istent, a szegények meg őket szolgálják. Tonca „jótevői” nem is sejtik, hogy a vak hitbuzgósóg helyett maguk terelik a lánykát a felismerés, az ateizmus útjára.

„Jó itt a sorom, utazz ide. Befoglak ajánlani a gyárba” - kapja meg egy napon nővére levelét és a hívó szóra elindul a „biztos jövő" városa, Zlin felé. Jól keres, előmunkás. A huszonegy éves, „hitetlen" lány azonban meglátja maga körül azokat is, akik a fele fizetést sem kapják, s felismeri, ő is azok között a reklám-emberek között van, akik Baía bőkezűségét vannak hivatva hirdetni. De nem marad köztük sokáig. Alig ismerkedik meg leendő férjével és annak kommunista szállásadónőjével, látja, itt tenni kell valamit Nem nézi tétlenül a gazdasági válság éveinek eseményeit, az elbocsátásokat. Minden igazságtalanságra cikkel, felhívással reagál a munkáslapban, a Bafovákban.

A kommunista férjjel együtt bocsátják el a gyárból. A fiatalasszony nem csak munkáját, de nemsokára férjét is elveszíti. Az özvegy újra munkát kap Batánál, de már gyanúsnak tartják. Nem sejtik még ugyan, hogy a mindenre merészen reagáló Tonca a kommunista sejt Jarka elvtársnője, de mert gyanús, más hely után kell néznie. 1934-ben a Bafa-gyóri leányok öngyilkosságát világítja meg a párt egy külön röpirattal, melynek terjesztését Jarka elvtársnő is feladatul kapja. — Ez az utolsó megbízása, mert ennél a munkánál Jarka-Toncót és a központi instruktort elfogják — s a röpcédulákért börtön jár.

Antonie Tesákovát ismét visszavonzza a felszabadult, lüktető életű gyár, a cipőváros. Régi munkahelyén leánya, Dana dolgozik tovább, ő maga a könyvtárba, 40 000 műszaki könyv birodalmába kerül, ismét a nyomtatott betűhöz jut el, amely végigkíséri életét, amely azt küzdelmessé, veszélyessé, de nagyon széppé tette.- Nehéz azt így elmondani, de Igazán szívesen vállaltunk mindent - mondja. Nagy volt a felelősség, de nagy volt a jól végzett munka felett érzett öröm is. Most is boldog vagyok, ha jól megy a munka, ha elismerően nyilatkoznak kis kollektívánk sikereiről, - de akkor vagyok a legboldogabb, ha arra gondolok, micsoda érzés volt az, amikor sikerült szétosztani a röpcédulákat! Egy dolog azért van, ami ismét visszaidézi fiatal, horcos éveinket. Versenyre készülünk a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Ha ezt végigharcoljuk, ismét elmondhatom, mint régen: — Ez sikerült, Jarka elvtársnő.

K. M. (Foto: Kabourek)

13