Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-03-22 / 6. szám

Fehér Klára

Fehér Klóra „A tenger" c. regénye azok közül a könyvek közül való, melyek meztelen valóságukban ábrázolnak egy szemünk láttára lezárult korszakot, egy csődöt mondott világot. Egyúttal éreztetik a rákövetkező hősies horcot a máért s a kitáruló, merész távlatokat ígérő holnapért.

Magyarországot 1944. tavaszán megszállják a németek. A faslz-A tenger

mus fertőző levegőjében szabadon burjánoznak a legalacsonyabb emberi indulatok. De ugyanakkor ébrednek rá a háborútól megnyomorított ország igazságosabb eletre vágyó polgárai a múlt tévedéseire. A felszabadul hazábcn súlyos áldozatokkal takarítják el a lebombázott házak és a létjngultságukat vesztett világnézet romjait.

A szerző keresztmetszetben mutatja be jóformán az egész társadalmat, az egymástól elütő típusokat és egymáshoz vaió viszonyukat. így -kapunk képet arról, hogy különböző nevelésű, vérmérsékletű, foglalkozású és világszemléietű emberek hogyan viselkednek az életet alapjában megrázó események hatására.

A pozitív hősök sorában ott látjuk a jó ösztönű és politikailag érett munkásokat, kik életük kockáztatásával védik meg о zsákmányra éhes németek elől a gyárat. Éppen ilyen önzetlen s megfeszített munkávol igyekszik oz orvosok zöme enyhíteni az emberi szenvedést s életeket és anyagi javakat a közösség számára megmenteni.

Megrendítő jelenetekben pereg le előttünk — mint egy irtózatos kalandos film — a háború sok szörnyűsége, a nyilasok elől bujkóiók pokoli izgalmai a semmibe hulló napok végeláthatatlan sorában. A legvadabb terror nyomása ellenére is összetartó s a nagy, közös elméért élethalálharcra kész hősök szereplését, Budapest ostromát, о gyönyörű főváros pusztulását forró izgalommal kísérjük. Még feszültebben követjük a szovjet hadsereg nagyszerű előretörését, az életet jelentő felszabadulást.

Az ezután következő nagy, építő lendületben nem mindenki vesz részt. A lelkeket túlságosan megmérgezte a fasizmus intézményesített embertelensége. A nyilasok egy része múltbeli gaztettei nyomait gondosan eltüntetve, céltudatosan Igyekszik rést ütni a demokrácia lassan emelkedő falán. Fontos állásokba furakodnak be és gálád megfontoltsággal törekszenek ,,egy másodperc alatt fölrobbantoni, amit száz mérnök tíz év olatt épített." - A Nyugatra menekült nagytőkések csalárd úton igyekeznek otthagyott vagyonukat a megnyomorított országból kivonni s az ország anyagi ziláltságé, fokozni.

Az 1948-as néphatalom megszilárdulásakor ezzel és hasonló aknamunkával szállnak kérlelhetetlenül szembe a becsületes, haladó szellemű értelmeségiek s a munkásosztály legjava. Utóbbiak a szabad életben számukra megnyílt egyetemeken akarják megszerezni azt a tudást és képzettséget, mely a legmagasabb állások betol tésére Is alkalmassá teszi őket.

Ennek a négy küzdelmes esztendőnek áradó, lüktető történetét aélmény forrósága s a művészi ábrázolás teszi meggyőzővé. Minden nyílt szemű és lelkű olvasó megérti belőle és magáévá teszi a kor parancsát: harcolni a fasizmus ellen és együtt, egymásért éínl és dolgozni.

Bárkány Olga

»Nem méltó partnerem a kis munkásleány!.,.«

.....Az alperes, egyelőre, míg

tanulmányait nem fejezte be és nincs alkalmazásban, köteles a gyermek szükségleteinek fedezéséhez havi ötven koronával hozzájárulni, mely összeg ösztöndíjával arányban áll “

így az ítélet, amely ugyan a végét jelenti a bírósági eljárásnak, de semmi esetre sem az utolsó szó egy fiatal asszony, egy majdnem kész ember és egy gyermek életében,

Nyáron kezdődött, nem májusban ugyan, mint ahogy a költők szokták rendszerint a szerelem kezdetét megénekelni, hanem június végén, a főiskolai vizsgák időszakában. A negyedik évét éppen befejező H. András főiskolai hallgató egyedül ült egy bratislavai kirándulóhely kerti vendéglőjének asztalánál. Vizsgáit már letette, internátusából barátai már nagyrészt elutaztak, egészen magára maradt. Az egyik közeli asztalnál barátnői társaságában J. Vera szórakozott. A fiatal leány megtetszett a fiúnak, táncra kérte és azon nyomban udvarolni kezdett neki. Vera gyári munkásnő volt és vidám természetével sok barátnőre tett szert az üzemben. Nem volt ideje sem unatkozni, se flörtölni, ezért hát a fiú közeledését nem vette komolyan. Sőt, olyan elutasítóan viselkedett vele szemben, hogy Andrásnak szövetségesek után kellett néznie... Sorra felkereste a leány barátnőit, hogy elpanaszolja nekik nagy viszonzatlan szerelmét, segítségüket kérje, mondván, hogy neki Verával komoly szándékai vannak, feleségül akarja őt venni, s ha egyelőre ösztöndíjból is él, elég erőt érez magában a családalapításra. ..

Végre sikerült a leányt megnyerni és elkezdődtek a randevúzások. Minden szabad idejüket együtt töltötték, mindaddig, amíg egy szép napon Vera bejelentette, hogy anyának érzi magát. Arra kérte Andrást, hogy most már váltsa be szavát — vegye el feleségül. András most ismét a barátnőkhöz fordult segítségért, ez alkalommal azért, hogy igyekezzenek megértetni Verával — nem veheti el őt feleségül. Amint szó szerint mondotta, ,,most már nagyon sajnálja, hogy viszonyt kezdett a leánnyal, de nem veszi el feleségül, mert nincsenek iskolái, nem tud helyesen írni, ő pedig csak

12

magához való társnővel akar házasságot kötni."

Hogy komolyan gondolta, amit mondott, azt nyomban be is bizonyította. Az egyik kolléganőjének kezdett udvarolni, s gyermeke jövendő anyját úgy kerülte, mint a tüzet.

Mi más maradt hátra az anyának — mert közben kislánya született —, mint a maga és a gyermeke érdekében a Bratislavai Népbírósághoz fordulni az apaság megállapítása és a tartásdíj megítélése miatt. András itt már elő sem mert hozakodni a Vera műveltségében felfedezett fogyatékosságokkal. Valószínűleg tudta, hogy ,.érveivel" nem győzné meg a bírákat. Hiszen András egyike azoknak, akik főiskolai tanulmányaikat ösztöndíj segítségével folytatják, s az évente ezresekre rúgó összegeket a munkásosztály és a dolgozó parasztság teremti elő. Olyanok,mint az ő édesapja, olyanok, mint Vera. És igazán nem valószínű, hogy ezeknek, de még a helyesírást és még sok minden egyéb tudományt tökéletesen tudó dolgozó értelmiségieknek, mint például András tanárainak, is tetszhetne az a nagyképű, úrhatnám kijelentés: ,,nem méltó partnerem a kis munkásleány!"

András tehát hallgat és fizet. Minden elsején átutalja ösztöndíjából az egyelőre szerényen megszabott tartásdíjat. De ez nem megoldás. Sem az anyának, sem a gyermekének, sem az ötödik éve ösztöndíjat élvező főiskolai hallgatónak.

(Csak a helyesírás szabályai szerint tettünk pontot az előző mondat végére. Az élet azonban tovább fogja írni ezt a történetet — reméljük: világosabb színekkel!)

(e. s.)