Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-02-15 / 4. szám
4 1 SreauMJtoVV: Margitkám, nem hiszem, hogy amit az előbb mondtál, a Te agyadban született volna. Mindig vidám, barátságszerető és főleg önálló leánynak ismertelek, akit nem kell kézen fogva vezetni az életben. Kimondottan csodáltam benned azt a lendületet, amellyel mindig áthidaltad az előforduló kellemetlenségeket, hogy nem féltél semmitől sem. örömmel hallgattam terveidet, amikor a jövőt színezted, elképzelted életedet. Nem mondom, akadt benne sok romantika is, de ez végül is fiatalságoddal jár. De térjünk a tárgyra. Mint derült égből a villámcsapás, úgy hatottak rám szar vaid. - Nincs miért élned, nincs életcélod — mondtad kétségbeesetten s olyan pózba vágtad magad, mint aki el sem tud mozdulni helyéből, amíg valami rettenetes nem történik. Nézzük csak meg, mi borzasztó is történt? Az ipariskolába javasoltak, mire te kijelentetted, hogy akkor inkább gyárba jársz majd, legalább lesz pénzed. Margitkám, nem érted meg, hogy nem juthat mindenki egyenesen a főiskolára — ami meg a gyárat illeti, hogy ott is csak szakképzett erők tudnak helytállni? Azután légy őszinte magadhoz is: sosem voltál kitűnő tanuló, ezzel szemben élelmes, gyakorlati kis ember vagy te. Azt hiszed, véletlen volt, amikor éppen ezt a gyakorlati irányú szakiskolát ajánlották neked? Meg aztán miért is keseregsz tulajdonképpen? Az ipariskola elvégzése után szakérettségid lesz — s az egyetemi tanulmány lehetősége még mindig fennáll számodra. Akár rendes hallgatóként, akár távtanulóként. Hogy Jóskának ez nem fog imponálni? Kis csacsi, azt hiszed, veszítesz értékedből, ha az ipariskola tanulója leszel? Ettől igazán ne tarts, meg aztán elszívlelnéd, hogy valaki ezt vegye figyelembe, ne pedig a Te egyéniségedet? Ne gondolkozz sokáig, láss neki a tanulásnak, hogy a felvételin úgy állj helyt, ahogy az a Te okos, magabiztos lényedhez illik. Meglátod, milyen örömmel jösz majd beszámolni az érdekes tananyagról, sikereidről — arról, hogyan képzeled a reális életet, ölel REJTVÉNYSZELVÉNY 16 4. sz. / Foglalkozások kozmetikája (Folytatás) Építő-, cement-, kerámiai ipar. Nehéz munka, poros és az időjárás viszontagságainak kitett munkahelyen a munka utáni tisztálkodást mindig lehetőleg az egész bőr krémezésével fejezzük be. Ez az apró sérülések elgennyesedését is akadályozza. A napfény ellen itt is elsősorban a széles karimájú szalmakalapot ajánljuk, bármennyire furcsán is hat. Textilipar. Legfontosabb ártalmai a por, a pára, a vegyi anyagok, a zaj és az állótopogó testhelyzet. A párás melegtől a bőr kipállik, az arc kipirul. A zaj is kozmetikai ártalmat okozhat, igaz, hogy csak közvetve. A nem ritmikus, kevert zaj a legrosszabb. önkéntelenül is a homlok és a fejbőr ráncolásával próbálunk védekezni ellene, különösen, ha szeretnénk is hallani, amit beszélnek. Ez a ráncolás, mint a rossz szokások általában, állandósulhat és korai, el nem tűnő ráncokat okozhat. Az álló-topogó munka a lúdtalp gyorsabb kifejlődésével és a visszerek korai tágulásával a láb formáját ronthatja. A por és a meleg elleni védekezés a hidegvizes lemosásokon, tehát az arc értornáján alapszik. A meleg pára ellen esetleg folyékony púdereket, rázókeverékeket alkalmazhatunk. A zaj okozta ráncoiás rossz szokás, önfegyelemmel megszüntethető. A bokára vigyázzunk! A lábat kímélni és támogatni kell. Olyan cipőt hordjunk, amelyik kényelmes, fogja a bokát, tehát lehetőleg magasszárú és ha kell, a betét belefér. Kötelező gyakorlatként iktassuk be mindennap a lábfej tornásztatását és masszírozását. Az értágulatok ellen is a torna és a masszázs a legfontosabb, de ne rontsuk el minden jó hatását a körharisnyakötő viselésével. AZ ÖRÖK NŐ- Csak egy percig maradjon így még, doktorkáml Otthon hagytam a tükrömet... ÚJ PERSPEKTÍVÁK- Miket hozhat ez a feleségének! Többet van az űrben, mint itthon! Mosodaipar, háztartási munka. A textiliparban ismertetett ártalmakon kívül itt a vizártalommal is szemben találhatjuk magunkat. Csaknem állandóan vizes kezünket minél gyakrabban szárítsuk le, még ha csak néhány percre is. Zsíros, beivódó kenőccsel kenjük be, de ne csak munka után, hanem lehetőleg a munka közti szünetekben is. Otthon akár két-három alkalommal, a munkahelyen legalább az ebédszünetben. V i 1. Ipari kombinát, mely vetekedni fog az Ostrava és környéke vasipari termelésének eredményével. 10. Vissza: akasztófa. 11. Á. E. 12. Olasz kikötőváros. 13. Nem sűrű. 14, Szobrászforma. 16. Végtelen nyugat-németországi folyó. 17. Aki a nevét titkolja, ezt használja. 18. Ö óvja. 19. A szőlőé. 22. Leánynév. 25. Tova. 26. Magyarországi község <Pi I is me gye). 28. Ujjongó öröm. 29. Fél pohár kávéi 31 Néném vége. 32. ö...... 33. Ez az ipar — párhuza mosan a vasművekkel - a többszörösére emelkedik 37. Emberi hajtóerő. 39. Útlan rúdl 40. Szórakozta tó előadás bárokban és kabarékban. 42. Ezzel kéz dődött az idei tél. 43. A randevúzó is ilyen, ha ké sik a partnere. 44. Két ötös között egy árva ál 45 Az egoista jelszava. 47. Mutatószó. 48. Erdő a má sik végéről I Füc J 9 о I 1. A harmadik ötéves terv irányelveiben szereplő két fontos iparág. 2. Alkohol, sok mérgezést okozott már. 3. Ennél a szénnél jobban szeretjük az ostravait. 4. A kutya unalmas testvére. 5. Nyakbavcló. 6. A görög mitológiában: a termés istennője. 7. Szibériai folyam. 8. A rudnanyi új iparüzem felépítésével a nagyolvasztói . . . .-termelés több mint tízszeresére emelkedik. 9. Bőven folyik, ömlik. 14. Burma volt fővárosa. 15. ... —nyék. 20. Hová, ha nem a belső szobába? 21. Az állatok is ebben laknak. 23. Régi fegyver, ma már inkább a múzeumba illik. 24. Névelővel: káposztaféle. 26. Arab férfinév. 27. Hóléc, mos nagyon is aktuális. 30. Fekvőhely: <a kettős betű egy kockába). 31. Teljes. 33. Még a télen is csiripel. 34. Jelző az útvonalak mentén. 10 22 23 36 35. Jugoszláviai város. 36. Kis szovjet város, Szverdlovtól ÉNY-ra. 38. A polka is az. 41. Várakozott. 46. Nándor és Ágnes. 48. Szelíd mint az . . . A vízszintes 1, 33 és a függőleges 1, 3, 8. számú sorok megfejtését kérjük a rejtvényszelvénnyel együtt beküldeni a lapnak az illető helyre érkezésétől számított 10 napon belül. Minden öt hibátlan megfejtésért könyvjutalmat küldünk. Múlt számunk keresztrejtvényének helyes megfejtése : B. NEMCOVA, FRUNZE, POPOV, J. HYBES, A. P. CSEHOV, H. CSOJBALSZAN, DUNAJEVSZKIJ, SVÉTLA, DULONG. Könyvjutalmat kapnak: Lados Károlyné, Nagy Mária, Zbusko Nándor, Cimbaliková Rozália, Hammerschmidt Sándorné, Gobis Árpádné, Cseri Béla, Kis Magda, Szvidt Mária, Mák Ferencné, Takács Arpádné. 11 12 15 18 24 46 54 47 35 48 31 36 27 41