Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1960-02-01 / 3. szám

— Ha nem fél a sártól ... — pislognak felém az emberek és elharapják a szót. Nézze meg szocialista munkabrigádunkat.

Ezt tanácsolták a dióspatonyi szövetkezet irodájában, ahol annyi volt az ember, hogy alig lehetett megmozdulni. Úgy festett a két tágas irodahelyiség, mint valami jól fűtött vidéki váróterem. Minden zugában emberek ücsörögtek, álldogáltak, tanakodtak.

— Az új gazdasági év feladatairól tanakodunk — világosított fel Kalmár elvtárs, a szövetkezet elnöke, aki hol ebbe.i, hol abban a csoportban tűnik fel és vált néhány szót az emberekkel.

Csakhamar akadt vezetőm is, és nekivágunk a gazdasági udvar útvesztőjének. Bizony ez a tél is pirulhat, nem hozott eddig mást csak sarat meg esőt. A nagy gazdasági udvaron traktorok, lovasfogatok vesződnek, küszködnek a feneketlennek tetsző latyakkal. Takarmányt visznek, trágyát hordanak a himbálódzó járműveken.

— Nem tudom, találunk-e valakit. Csak háromra járnak... - jegyzi meg kísérőm, hogy lehűtse kíváncsiságomat, amikor befordulunk az egymás mellé sorakozó istállók közé.

Ugyan mit is keresnének délután fél kettőkor az istállóban az állatgondozók? - töprengek én is magamban, amikor belépünk a 4-es számú istálló tágas, világos csarnokába. Bizony először egy árva lelket sem látunk, de beszélgetésünkre mégis csak előbújik valaki.

Szalay Aranka, a brigád legfiatalabb lánytagja, barna szép szemével, komoly tekintetével méreget és szégyenlősen lesimítja ruháját.

— Mit csinál itt, ilyen korán? — kérdezem, hogy eloszlassam zavarát. ----— A többieket várom.

Hirtelen azt sem tudom» hogy mit kérdezzek. Egyáltalán nem voltam rá elkészülve, hogy ilyen lesz első találkozásom a szocialista munkabrigád tagjaival. Azt hittem, hogy magabiztos, energikus, határozott emberekkel fogok találkozni, akiknek a kisujjukban van az állattenyésztés tudományának minden csínja - bínja. És most itt áll előttem ez a lány, törékenyen, fiatalon és alig lehet álmélkodó szemébe úgy betekinteni, hogy az ember

zavarba ne jöjjön. Kutatom ruhába bújtatott alakját, felmérem fizikai erejét és nem találom rajta sehol azt a jegyet, különös jelet, amiben elütne a többi embertől, a többi lánytól. Szép lány - állapítom meg magamban, ez még jobban zavarba hoz.

De néki, úgy látom, a legfőbb gondja most az, hová tüntesse el a villát a kezéből minél előbb, minél ügyesebben, hogy észre ne vegyem. Mert az ő munkája, a fejés, a borjúgondozás, de a villa a fiúk kezébe való. Ök hordják a takarmányt, ők etetnek, hányják a trágyát. Úgy látom, Aranka illetéktelenül átlépte hatáskörét, munkakörét és olyasmihez fogott, ami a fiúk dolga. Ezért kell most a villát úgy eltüntetni, hogy észre ne vegyem.

Hogy miért vár, miért van itt ilyen korán az istállóban? Úgy látszik ezekre a kérdésekre I aligha kapok kielégítő választ. Bele kell nyugodnom a ténybe, meg kell elégednem annyival, amit szűkszavúan mondott, hogy szereti a munkáját és a kis bocikat. Igen, a kis bocikat. Még az irodában hallottam, hogy mielőtt a fiatalok átvették volna, ez az istálló volt a legrosszabb, i^t volt legnagyobb a borjúelhullás, és itt volt a legkevesebb a tej. Azóta: itt a legmagasabb a tejhozam és nincs borjúelhullás. Egy év alatt érték el mindezt. Három lány, három fiú a 93 jószág között. És most, hogy azért az új címért versenyeznek, a szocialista munkabrigád címéért, új vezetőt kaptak. Halágyik Józsi bácsi jókedélyű, pirospozsgás, erős ember, ügyes vezető és ért a fiatalok nyelvén.

Egymás után futnak be a brigád tagjai. Lengyel Imre szőke, pelyhes állú legényke, Verne könyveinek rajongója és lelkes színjátszó. Második éve látogatja a mezőgazdasági tanonciskolát.

— Mi a céljuk? — fordulok hozzá, miközben a brigád dolgait firtatom.

— összetartás, buzdítani másokat is, hogy kövessenek a jobb munkában és a tanulásban . . .

Ennyit szűkszavúan. És ez azt jelenti, hogy Szalay Aranka korábban jön be, nehogy a kis bociknak valami bajuk essen. Azt jelenti, hogy a lányok megfogják a villát, hogy a fiúk segítenek fejni, hogy együtt járnak az ifjúsági klubba (mert ez

Lukács Emilia, Lukács Imre, Szalay Aranka, Derman István és Halágyik József a brigád vezetője megbeszélik a legfontosabb politikai eseményeket.

is van már a faluban!), hogy hetente három este színdarabot próbálnak, táncot tanulnak, könyveket, újságot olvasnak és vitatkoznak, tanácskoznak, tanulnak.

És a legfőbb: szeretik a munkájukat!

— Máshol? Nem is tudnék máshol dolgozni. Már próbáltam a nyáron, de visszajöttem ide — szól bele a beszélgetésbe Lukács Emília, ez a szőke, kerekarcú fiatal teremtés. Olyan, hogy majd kiugrik a bőréből, csupa erő, lendület és tűz minden mozdulata. Bizony a beszédre se kell igen bíztatni.

— Hogy rúgnak-e a tehenek? Szilveszterkor csak úgy repültem.

— De azért reggelig táncolt, ugye?

— Onnan jöttünk egyenesen ide, fejni. De már megint táncolnék . . .

— Hogy férnek össze egymással?

— Jól. Nem veszekszünk, segítünk egymásnak. Csak Magdus húzódik egy kicsit félre.

Gurunc Magda most ért oda hozzám. Ijedten néz, hol Emíliára, hol rám, hol meg a többiekre. Hirtelen azt sem tudja, hogy mit mondjon. Bátorítom a szóra. Csendesen beszélni kezd. Szívesebben van otthon, szeret olvasni, segíteni a háztartásban.

— Csak kevés a jó könyv — jegyzi meg és elhallgat.

— A mozit?

— Azt is szeretem.

— Melyik film tetszett a legjobban?

— Szállnak a darvak - ez az egyöntetű vélemény az egész brigádban.

Lassan szétszóródik a hat fiatal a hoszszú istállóban. Megkezdődik a munka, az etetés, trágyahányás, fejés. Egymás után telnek meg a tisztára mosott kannák habos, susogó tejjel. A brigád vezetőjéhez, Halágyik elvtárshoz szegődöm, öles léptekkel rója az istállót, alig tudom követni. Kérdezgetem, szólongatöm, hogy van a brigáddal megelégedve.

— Dolgoznak mint a tűz, nem kell nekik a munkát kínálni.

— És a lányok?

— Ezek a legkitartóbb lányok a faluban!

A legkitartóbb lányok — boncolgatom

magamban a szűkreszabott véleményt. Egy brigád, egy szív, egy lélek és micsoda különbség az emberekben. Hogy csak a három lányt említsem: Szalay Aranka komoly, csendes, de bátor teremtés, Lukács Emília vidám, gyors- mozgású, csupa elevenség, Gurunc Magdus zárkózott, viszszahúzódó, de egy brigád tagjai, közösen örülnek, töprengenek, segítik, bíztatják egymást. Egyek és különbözőek — csupa tárulkozó élet mindegyik.

Irta és fényképezte: SZŐKE JÓZSEF

Szalay Aranka, a brigád legfiatalabb tagja.