Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-01-15 / 2. szám
A Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottsága irodalmi pályázatán jutalomban részesült jelenet. KOPASZNÉ-VERSEGHY ERZSÉBET: Vígjáték 1 felvonásban. Személyek: Bognár István, Eszter, a felesége, özv. Bognárné, Vargáné, Eszter édesanyja, Korompay János, az EFSZ elnöke. (Szín: Egyszerű, de ízlésesen berendezett szoba. Mikor a függöny felmegy, Eszter van a színen. Sietve teszi rendbe a szobát, majd leveti kötényét, a tükör, elé áll, haját fésüli.) István (belépve, dühösen): Már megint elmégy! Az uraddal meg nem törődsz! Eszter (szelíden): De István, a vacsorád ott van a konyhában. Ha kívánod, fel is tálalhatom neked . . . Még csak hét óra van, a gyűlés meg csak fél nyolckor kezdődik. István (dühösen): Csak ezt ne hallanám!... Gyűlés!!!... örökösen csak gyűlés! Mondd, minek mentél te férjhez, ha neked a legkisebb gondod is nagyobb annál, mintsem hogy az uraddal törődj . . . Neked csak a gyűlés a fontos! . . . Hogy az urad fáradt-e, az neked mellékes!... Nem tudom, rajtam kívül ki tűrte volna a raplijaidat! De már nálam is kezd betelni a pohár!... Eszter: De István, hogy mondhatsz ilyet?! Ha egyszer a nőbizottság megtisztelt a bizalmával, s kitüntetett az elnöknői tisztséggel, azt el kellett fogadnom, s ha egyszer elfogadtam, becsülettel helyt is állok! István: Nőbizottság!... (Gúnyosan.) Nőbizottság . . . Pletykagyár! . . . Arra való, hogy legyen hol megtárgyalnotok a legújabb pletykákat! Hogy legyen ürügy esténként otthonhagyni a férjeteket! Arra való a nőbizottsóg, hogy szegény magamfajta férjeket az orrunknál fogva vezessetek!... De várj csak! Én nem vagyok fajankó, engem nem fogsz nevetség tárgyává tenni, hogy az egész falu rajtam mulasson: „Bognár Istvánt ugyan jól lóvá teszi a felesége! Egy estét sem tölt vele otthon, pedig ifjú házasok . . Eszter: Mikor elvettél, nagyon jól tudtad, hogy szeretek a községben dolgozni... ezért kár ezt a szememre vetned s hogy egy estét sem töltünk együtt, azt is tudom, miért mondtad . .. Arra célzol, hogy az esti iskolát is csak azért találtam ki, azért járok oda, mert szabadulni akarok hazulról . . . Hát nagyon tévedsz . . . István: Nem való asszonyoknak az esti tanfolyam! Az asszony este várja otthon az urát, aki a napi munka után fáradtan jön haza, jó vacsorával, szép szóval fogadja, mosolyogjon. Eszter (gúnyosan): És rozmaringgal legyezze, mint valamikor a rabszolganők az uraikat, ugye?... Nem, édes fiam!... azok az idők elmúltak már! Ma már a nők egyenjogúak a férfiakkal! István: Hát ha egyenjogúak, akkor tessék, menj te is dolgozni! Eszter: Megyek is. Azért járok az esti iskolába, hogy tanuljak és dolgozhassak! . . . Ha lenne benned egy kis akarat, te is járnál!... István: Nekem elég, amit tudok! Én nem akarok olyan okos lenni, mint te! Eszter: Én bizony akarok! Mert az ember sohasem tud eleget. . . (Kérlelve.) És látod, István, ha te is tanulnál . . . István: Hallgass! Nem vagyok kiváncsi a karattyolásodra!... Eriggy!.. . Siess, mert elkésel... a legfrissebb pletykákat már nem fogod az eredeti forrásból hallani .. . Eszter: Nincs igazad, István . . . István (felcsattanva): Még azt mered mondani, hogy nincs igazam?! Te . . . te . tűnj el a szemem elől, mert még meg talállak ütni... Eszter: Azt próbáld meg!!! Mit gondolsz, ma is lehet a feleséget verni, mint öreganyáink idejében? . . . Hát hol élsz te? Vedd tudomásul, hogy .J. . István (szavába vág): Fogd be a szád!!! Tudom, a női egyenjogúság ... De fene nagy az önérzeted! Ezt hol verték beléd? A híres nőbizottságban, vagy az esti tanfolyamon?... Hogy a mennydörgés ménkű ütött volna az egész női egyenjogúságba!... Még, hogy nekem nincs igazam! Majd megmutatom én, hogy kinek van igaza!... (Mialatt dohog, Eszter csendben kimegy.) István (leül, cigarettára gyújt, majd tenyerébe hajtja fejét). Bognárné (belépve): Aggyonisten! Hát te, fiam, miért búsulsz? Mi bajod? (Körülnéz.) Eszti hol van? István (hallgat). Bognárné: Megint elment? István (némán bólint). Bognárné: A nőbizottságba ment megint? István (igent int). Bognárné: Nem jól van a'! Az asszonynak az ura mellett a helye! Kivált, ha fiatal! István: összevesztünk! Bognárné (ijedten): Csak nem?! István: De! Bognárné: Jaj nekem! Hát azért ment el? István: Azért! 14 Bognárné: Vissza se jön? Hisz csak a nőbizottságba ment.. . István: Hát nern elég az? Nem itt volna a helye mellettem? Nem velem kellene maradnia, ha én hazajövök? Hát ezért nősültem meg?.. . Bognárné: Ügy van, fiam! Bizony úgy van! Nem jól csinálja Eszti! Majd én beszélek vele . . . István: Sohse beszéljen, édesanyám! Még ma végzek Esztivel . . . Bognárné (rémülten): István! Fiam! Miket beszélsz?!!! István: Végzek vele! Elkergetem, ha hazajön. Bognárné (megkönnyebbülve sóhajt): Vagy úgy . . . azt hittem . . . István: Azt merte nekem mondani, hogy nincs igazam!... Nekem!... azért, mert ellenzem az esti iskolát, meg a gyűléseket.. . Mondja, édesanyám, mondja meg, kinek van igaza, neki, vagy nekem . . . Bognárné: Neked, édes fiam. Neked! Kinek is volna másnak!... Jutott volna nekem ilyesmi az eszembe, amikor én fiatalasszony voltam? . . .Folyton csak az járt az eszemben, hogy mivel kedveskedjem az uramnak... mit is főzzek neki, mert szeret... hogyan csinosítsam magam az ő kedvéért. . . Eszti meg összekotyvasztja gyorsan az ételt . „. István: No... azért azt nem mondhatja, édesanyám, hogy Eszti kotyvaszt, mert a paprikás csirkét olyan Ízletesen tudja elkészíteni, hogy az ember mind a tíz ujját megnyalja utána, hogy ne is beszéljek arról a finom töltött káposztáról, amit ő főz . . . Bognárné: ...Aztán csak piperézi magát, hogy másnak tessen, nem az urának ... István: Ilyet aztán ne mondjon, édesanyám, mert azt senki sem mondhatja Eszterről, hogy csapodár! Bognárné: Igazad van, fiam, de megyek már, mert a malacokat kell még megitatnom . . . No, jó éjszakát! (Elmegy.) István (elgondolkozva néz utána, később nyílik az ajtó, s belép Vargáné, Eszti édesanyja). Vargáné: Jó estét, István! Egészen besötétedett már, pedig még nincs is későn . . . magad vagy? István (hallgat). Vargáné: Mi bajod van, tán haragszol, István? Tudtommal nem- bántottalak ... István: Nem, de a lánya annál inkább! Vargáné: Mit beszélsz, hogy Eszti?... István: Azt, hogy elegem van Esztiből! Jobban is nevelhette volna a lányát!
