Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-12-15 / 24. szám
A VILÁG ASSZONYAINAK FELELŐSSÉGE I960, november 29-e és december 5-e között tartották meg Varsóban a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Tanácsának plenáris ülését. Ezen az összejövetelen, amelyen a Szövetség fennállásának 15. évfordulóját ünnepelték, 61 állam 150 küldötte vett részt. A gyűlés egész menete azt bizonyította, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben nagyon nagy jelentőséggel bírnak azok a feladatok, amelyek erre a hatalmas- nemzetközi női szervezetre várnák. — Azt akaróm, - mondotta Cotton asszony, az NDNSZ elnöknője — hogy minden munkánk összhangban legyen azzal a korral, amelyben élünk. Nem akarunk játszani a szavakkal, hanem olyan tevékenységet akarunk kifejteni, ami megfelel minden földrész lakójának, s hogy már a közeljövőben elérhessük: A • a leszerelést, a békét és családjaink boldog jövőjét, • a nők egyenlő jogát az élet minden szakaszán, rető városokat és falvakat. A háború volt mindig az emberiség legnagyobb ellensége." Beszámolójának második részében Nyina Popova a Szovjetunió békepolitikájáról beszélt és a nemzetek békés együttélésének lehetőségéről. A szovjet javaslatok megvalósulása esetében az emberiség minden erejét a tudomány és a technika továbjoi fejlődésére fordíthatná. A küldöttek hatalmas tapssal köszönték meg a Szovjetuniónak, hogy megnyitotta a Népek Barátságának Egyetemét. Felszólalt a csehszlovák küldöttség vezetője, Anezka Hodinová-Spurná, о Csehszlovákia: Nők Bizottságának elnöknője, az NDNSZ elnökhelyettese Is. Figyelmeztetett a nyugatnémet militarizmus és revansizmus veszélyére. „A Bundeswehr ma már újból Franciaországban van, de mi innen is biztosítunk benneteket, hogy keletre soha sem engedjük őket." „Küldöttségünk az összes csehszlovákiai nő nevében azt a javaslatot teszi, hogy az Munkánk legyen összhangban azzal a korral, amelyben élünk - mondotta beszédében Eugénie Cotton, az NDNSZ elnöknője NDNSZ csatlakozzon azokhoz, akik a közös munka megszilárdításáért, a különböző politikai rendszerekhez tartozó országok békés együttéléséért harcolnak, s azért, hogy a nemzetközi ellenőrzés mellett történő általános és teljes leszerelés, valamint a gyarmati rendszer teljes megszüntetésének kérdését megtárgyalják az ENSZ rendkívüli értekezletén, és ezeket a kérdéseket az egész emberiség megelégedésének jegyében rendezzék" - mondta befejezésül küldöttségünk vezetője. A küldöttek egész sora szólt hozzá az NDNSZ plenáris ülésének három fő pontjához, az NDNSZ szerepéhez a leszerelésben, a békés együttélésben és az emberi jogok megvédésében. A plenáris ülés határozatot fogadott el egész sor különféle kérdéssel kapcsolatban. Sok új feladat hárul majd az NDNSZ-re, de mind egy célt szolgál: az emberek békés és boldog életének megvalósítását az egész világon. a szociális vívmányokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a nők a legkülönbözőbb feladatokat is teljesíthessék, fiaink és lányaink alapos előkészítését a hasznos és boldog életre. De ezeket a célokat csak akkor érhetjük el, ha az asszonyok tudatosítják magukban a felelősségüket és a lehetőségeiket. Sok más problémáról is beszélt még Cotton asszony, aki már ott állt az NDNSZ bölcsőjénél 1945-ben. A küldöttek viharos tapssal köszönték meg gyönyörű és őszinte szavait. Ezután nagy figyelemmel hallgatták meg a szovjet küldöttség vezetőjének, Nyina Popovának, az NDNSZ alelnöknőjének beszédét. Nyina Popova megemlítette azokat a változásokat, amelyeken a világ keresztülment az utóbbi 15 év alatt és figyelmeztetett arra a veszélyre, amely még mindig fenyegeti a világ összes országát. „Az atomfegyveres katonai rokéta-támaszpontok, az atombombákkal telített repülőgépek állandó keringése szüntelenül fenyegeti a békesze-A csehszlovák küldöttség. Tunisz, Ghana és Zanzibar küldöttsége. Foto : CTK — r—