Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-12-01 / 23. szám
Tolsztoj tizenötévi töprengésének, erkölcsi küzdelmeinek művészi tanulságát a „Feltámadásban" akarta kimondani. Tárgyát a való életből vette. Ez a regénye nem törekszik a kor széles és tárgyilagos ábrázolására, itt nem rejti a művész az alakok és események bonyodalmai mögé a végső tanulságot. Minden szava vág, szúr, irtózatos erővel sújtja a hatalmat és az egész szeretetét a szenvedő Katyusának adja. A megszomorítottak és az elnyomottak oldalára állt. De ebben a regényben már az író rokonszenvének és elismerésének fényében tűnnek fel azok a hősök is, akiknek a Kátyusák igazi útjukat és valódi feltámadásukat köszönhetik: a forradalmárok. Elmondhatjuk hogy Tolsztoj életműve az egész emberiség büszkesége és öröme. Ha róla beszélünk, az emberi képességek határtalanságát, roppant erejét kell dicsőítenünk, és azt az erőt, amely az orosz nép nagyságát hirdeti, minden nagy művészet igazi íhletőjét, amelyet Tolsztoj mindennél jobban szeretett: az igazságot. EMBEREK Az ajtó megnyikordul, mintha belépne valaki. Jeanne összerezzen, felugrik. „Nem. Megint semmi. Istenem, istenem, miért tettem ezt? Hogy kerülök a szeme elé..." Jeanne ismét gondolataiba merül és- sokáig gunnyászt az ágy mellett. Az eső elállt, az ég kivilágosodott, de a szél még mindig süvít, a tenger éppúgy bömböl, mint azelőtt. Egyszer csak kitárul az ajtó, a szobába friss tengeri levegő áramlik, magas, cserzett arcú halász lép be a szobába, tépett hálóját maga után vonszolva: — Itt vagyok, Jeanne! —Ó, hát megjöttél!—rebegi Jeanne és megáll, nem meri férjére emelni tekintetét. — Micsoda éjszaka! — Igen, igen szörnyű idő van! Milyen volt a fogás? — Csapnivaló! Semmit se fogtam, csak a hálómat szaggattam széjjel. Szörnyűség! De mondhatom, az idő is olyan volt, hogy amióta az eszemet tudom, nem láttam ehhez foghatót. Hogy is lehetne halászni ilyen éjszakán! Hálát adok Istennek, hogy elevenen hazakerültem.. ■ Hát te mit csináltál itthon nélkülem? Behúzta a hálót a szobába és leült a tűzhely mellé. — Hogy mit csináltam? — ismételte Jeanne sápadozva. — Hát mit csináltam volna... Ültem, varrogattam. ■ ■ Úgy üvöltött a szél, hogy rossz volt hallgatni. Féltettelek. — Bizony, ítéletidő van! — mormogta a férje- De hát mit csináljunk ?! Nagyot hallgattak. Azután Jeanne szólalt meg: — Képzeld csak, Simone, a szomszédasszonyunk meghalt. Ugyani — Nem is tudom, hogy mikor; alighanem még tegnap este. Nehezen halt meg. Bizonyára fájt a szíve a gyerekeiért. Hisz mind a kettő még olyan csöpp... Az egyik még nem beszél, a másik meg csak most kezd mászni... Elhallgatott. A halász elkomolyodott, arcát gondok felhőzték. Megvakarta a tarkóját. — Ejnye, no! Mit csináljunk? Ide kell őket venni, mert ha fölébrednek... micsoda dolog ez, otthagyni őket magukra egy halottal! Istenem, majd csak elboldogulunk valahogyan. Eredj, hozd őket, de gyorsan! Jeanne nem mozdult. — Mi lelt? Nem akarod? Mi jut az eszedbe. Jeanne? — Már itt vannak — mondta Jeanne és félrehúzta az ágy függönyét. Lev Tolsztoj E. Kästner „Ezek... ugyanazok!“ Általában az a nézet, hogy a film legyen „aktuális". Mivel az a film, amelyet éppen forgattak, a közelmúltban, illetve: a Harmadik Birodalomban játszódik le, szükség volt néhány SS-legényre is. No, és mivel már valódi SS-ek nincsenek, s a terepen hiány volt hivatásos színészekben, a rendező a falu legényei közül választott. A legférfiasabb, a legdaliásabb, a legegészségesebb, a legmagasabb, a legszebb atléták közül kiválasztotta a nyolc legmutatósabbat. Testreszabott parádés fekete egyenruhát kaptak. így aztán a rendező megkezdhette a külső felvételeket. Nagyon meg volt elégedve a legényekkel is, meg a kitűnő egyenruhákkal is. Az alpesi emberekben van természetadta tehetség, mondjuk úgy... a színészkedéshez. A komédiázás a vérükben van. Az egyik felvétel közti szünetben a nyolc ál SS-legény elindult a közeli kocsmába. Kitűnő a tiroli bor... de a filmgázsi sem rossz .. . Bizonyos lehetőségeket szimatoltak. Egy autóbusz jött velük szembe. Mivel a tiroliak vidám természetűek, a nyolc SS- ünk a jármű elé állt. Az lefékezett. Egyikük felrántotta az ajtót és ordítva parancsolta: „Valamennyien kiszállniI“ Mialatt a reszkető utasok kiszálltak, a másik végigmustrálta őket s megjegyezte: „Újra itt vagyunk Г — ami annyit akart jelenteni, hogy visszatértek az SS-ek és a Harmadik Birodalom. Sokat jelent az emberrel született tettetés, különösen ha - tehetséggel párosul. - Az utasok ennyi természetességtől úgy megijedtek, hogy vacogásuk szinte hallható volt. A nyolc legény nyersen kérdezett, pénztárcákat kutatott át, igazolványokat ellenőrzött. Miközben a nyolc ál SS-legény bravúrosan gyakorolta színészi képességét, odaérkezett a filmrendező is. A történtek láttán rendreutasította őkef. Vagy ezerszer kérte az út mellett álló sápadt, idegesen hápogó utasok elnézését. Az egyiktől még az autóbuszban is külön kért bocsánatot. Egy öreg, beteges úrtól, aki ijedtségében képtelen volt kiszállni. Helybeli volt és a Harmadik Birodalmat mindig megvetette. Annak idején is megvallotta ezt, és ezért kellett gyakran megismerkednie az SS-ek módszereivel. Sápadtan ült a sarokban, képtelen volt megmozdulni. Néma •megrökönyödéssel ült, mint maga a nyomorúság. „De jó uram, szépen kérem — mondta a filmrendező —, nyugodjon már meg, a közelmúltban lejátszódó filmet forgatunk. Szükségünk volt az SS-legényekre. Ennek a jelenetnek, amit itt rendeztek, semmi köze sem a filmhez, sem a valósághoz. Csintalanság volt az egész, semmi több. A fiúk huncutok, komolytalanok. Ne vegye már olyan végzetesen ezt a dolgot. Vidám síoktatók és pásztorok, innen a faluból valóki* Az öreg úr erre megrázta fejét és halkan megjegyezte: „Ezen a vidéken, rendező uram, gyakran akadt dolgom az SS-ekkel. Jól választott, rendező úr. Ezek ... ugyanazok I“ ford. L. Z. 15
