Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-12-01 / 23. szám
DIPLOMÁCIAI AKTUS, MELY A SZÍVEKBEN ÉL Tizenhét évvel ezelőtt, 1943. december 12-én írták alá Moszkvában a csehszlovák-szovjet barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést. Maga az egyezmény, mondhatnánk törvénybe iktatta a már akkor fennálló testvéri kapcsolatokat és utat nyitott о háború utáni igen szoros együttműködés megvalósításához. A háború alatt és a felszabadulás utáni időszakban is igen kézzelfoghatóan nyilvánul meg - a szerződés szellemében - a Szovjetunió segítsége életünk minden szakaszán. A csehszlovák-szovjet együttműködés a gazdasági szakaszon kívül mind hatásosabban fejlődik a kultúra, tudomány és technika minden ágazatában és hozzájárul a szocialista ember új erkölcsének kialakításához. A csehszlovák-szovjet barátság több évtizedes történelmének minden időszaka nagyszerű bizonyítéka annak, milyen hatást gyakorolt ez a kapcsolat az emberek gondolkodására s miképp segítette őket megtalálni a boldogabb jövőhöz vezető utat. Ma már nemcsak a személyi kapcsolat köti össze az emberek százezreit a Szovjetunió népével, honem az újságok, a könyvek, cí színház és a kiváló, művészi filmek is. Néhány napja a „Ballada a katonáról“ című filmet forgatták filmszínházainkban. A látogatók még mindig a nagyszerű film ha*tása alatt állnak. Amikor a főhős anyjának kiváló, érzésekkel teii alakításáról beszélnek, önkéntelenül is egy jóval régebbi film jeleneteire gondolnak. Ezt a háború alatt készítették a Szovjetunióban. A nagyszerű anyát mutatja be, aki a fasiszták ellen vívott ádáz harcával fizet gyermeke életéért. A film cime: Ö a hazát védi. Amikor ezt a filmet a szlovák felkelés idején Banská Bystricán nálunk először vetítették, a mozi látogatói közül azonnal több mint 100 ember jelentkezett önként frontkatonának. Talán csak egy kis epizód ez, de arról a nagy hatásról tesz tanúbizonyságot, melyet egyes időszakokban a szovjet emberek nagyszerű cselekedetei gyakoroltak ránk. A háború nehéz éveiben a szovjet példa segített bennünket a fasizmus elleni harcban kitartani a végső győzelemig. A békés építés 15 esztendejének minden napja mérhetetlen bizonyítékát szolgáltatta a szovjet emberek személyes példájának hatásosságáról. Emlékezzünk csak vissza, az ötéves terv kezdetén mit jelenteti oz élmunkás mozgalom kialakulása szempontjából Sztahanov példája, mit tanultak gyárainkban Korabelnyikovától, Gaganovától és másoktól, milyen alaposan tanulmányozták számos szövetkezetben a rjazani asszonyok tapasztalatait. E tapasztalatok konkrét viszonyainknak megfelelő alkalmazása - gazdasági jelentőségén kívül - erkölcspolitikcii szempontból is figyelemre méltó. Hozzájárul a szovjet emberek alaposabb megismeréséhez, feltárja nagyszerű hazaszeretetüket, mély internacionalizmusukat, s munkához való kommunista viszonyukat. A szovjet tudományos, technikai és szépirodalom iránti nagy érdeklődés egyre több polgárunkat, férfit és nőt győz meg az orosz nyelv gyakorlati jelentőségéről, s épp ezért ma már nem megy ritkaság számba, ha - akár faluhelyen - valaki eredetiben olvassa a szovjet tudósok és írók értékes könyveit. Ebben az évben először emlékezünk meg a csehszlovák-szovjet szerződés aláírásának évfordulójáról már szocialista köztársaságban. S talán épp ezért tudatosítjuk azt a tényt, hogy a Szovjetunió segítsége nélkül ezt a célunkat sem érhettük volna el. A Szovjetunió nélkül országunk nemzetközi helyzete sem lehetne oly szilárd, mint amilyen. A szocialista tábor többi országával együtt és a Szovjetunió vezetésével bátran nézhetünk az események elé, legyenek a nyugati, különösen a nyugatnémet politikusok és tábornokok fenyegetődzései bármilyen veszélyesek. A Szovjetunió hazánk függetlensége biztosításával következetesen teljesíti az 1943. évi szerződésben vállalt kötelezettséget. A csehszlovák-szovjet barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés sokkal többet jelent számunkra, mint az államok közötti szerződések jelenteni szoktok, mert ez a szívekben élő barátsági szerződés, mely állami létünk és szocialista fejlődésünk további biztos alapja. S. Gy. 70. születésnapja alkalmából ezer és ezer csehszlovákiai asszony és leány kiván Dolores Ibarrurinak december 9-én jó egészséget és mély tiszteletét fejezi ki ennek a hős asszonynak, forradalmárnak, oki egész életét a szabadság védelmének és a spanyol nép boldogsága kiharcolásának szentelte. Ш§ Ш ё§а j M No m 1924-ben egy forró nyári napon természetellenesen nehezült egy spanyol bányászfalu szegényes barakkjaira és házaira a csönd. A főtéren a bányatulajdonosok kívánságára odairányított csendőrök lövésre készen állottak. Sikerült volna a brutálisan eljárt rendőrségnek lövöldözéssel és a vezető férfiak letartóztatásával a munkások sztrájkját elfojtani, akik azért harcoltak, hogy a napi 12 órás munkaidőt lerövidítsék? Majdnem úgy tűnt. Az altig felfegyverzett csendőrök között hirtelen mozgás támadt. Mit jelent ez? Ilyen tüntetőket eddig nem látott a királyi csendőrség. Emelt fővel, büszke tartással, kemény elszánt arccal, haragos szemekkel közelednek férjük nélkül a munkásasszonyok. A menet közepén, anyjuk kezét fogva gyermekek haladnak. Az első sorban egy magas, fekeleruhás asszony tűnik ki. Hat gyermeke - kis kezüket szorosan összefogva - körülötte. Hihetetlen dolog történt. A csendőrök, akik tegnap még osztálytestvéreikre, a bányászokra lőttek, hirtelen leeresztették fegyvereiket, a nők határozott viselkedése miatt elvesztették biztonságukat. Dühtől elcsukló hangon tüzet vezényelt a csendőrkapitány. De hiába, egyetlen alantosa sem fogadott szót. A tüntetők élén menetelő feketeruhás asszony a parancsot túlharsogva, szenvedélyes hangon о csendőrök felé kiáltotta: „Jobb állva meghalni, mint térdenállva élni!" Ezt az asszonyt, akinek a kis baszk falu a bányatulajdonosok és földbirtokosok és rendőrsége felett aratott győzelmét köszönheti — Dolores Ibarruri-nak hívják. A sokat nélkülöző és szenvedő, nyomorban és munka nélkül tengődő asszony négy gyermeke hamarosan meghalt. 1936-ban történt. A köztársaság önkéntesei meneteltek az úton. Üj csapat volt, először indult tűzbe. Váratlanul fasiszták tankjai dübörögtek feléjük. A csapat megriadt. Dolores egyedül maradt az úton. „Ha gyávák vagytok, adjátok fegyvereiteket a nők kezébe!" — kiáltotta a menekülők után. Mind visszafordultak, harcba szálltak. Azokban a hetekben pihenés nélkül járta a frontot. Azon dolgozott, hogy megmagyarázza a katonáknak a harc célját és értelmét, valamint, hogy a gyermekeket biztonságba helyezze a bombák elől. Rövidesen ő adta a hadseregnek és a politikai szerveknek a legfontosabb útmutatásokat. Jósé Diaz, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára meghalt Madrid ostroma alatt. Dolores Ibárruri lett az utódja, a párt főtitkára. Végigélte Madrid védelmének és elárultatásának drámáját. Az utolsók között hagyta el hazáját és Párizsba ment, innen pedig Moszkvába, hogy ott vegyen részt a nagy harcban hazája és az egész emberiség legádázabb ellensége, a német fasizmus ellen. Amikor a hitleri hordák megtámadták a Szovjetuniót, Dolores a hatalmas ország védelmében való részvételre legkedvesebbjét, Roben fiát küldi, aki Sztálingrád védelménél hősi halált hal. A szerető anyának hat gyermeke közül csak egyetlen leánya, Amoya maradt meg. L Z 3
