Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1960-01-01 / 1. szám

hoz, amikor hozzátok jöttem lakni, ülj át oda. Férj: — Na jó. (Székhuzogatás.) Mi az, hogy leves Borisz Buganoff módra? Anyós: — A zöldséget a piacon egy bolgár kertésztől vettem. Azt hívják Buganoff­­nak. Férj: — Ahá! És a sült á la Szokolayné? Anyós: — Szokolayné adta hozzá a mártás receptjét. Férj: — Értem. Várjon, mama, a tésztát ki­találom. Pité hónapvégi módra. Megvan. A tészta leégett a sütőben. Mint mi a hó­nap végén. Anyós: — Stimmel. Egyél! Férj: — Jaj, valami keményre ültem! Anyós: — Az újságráma. Véletlenül a szék­re tettem. Férj: — Remek! (Szürcsöli a levest.) Olvasni is lehet. Na, a leves megvolt. Jöhet a Szokolayné! (Lapoz az újságban, kiabál.) — Mama, jöhet a hús! A la gyorsan! Csend Férj (még jobban kiabál): — Mama, hozza be a húst! Anyós: Türelem! Váltás van! Férj: — Mi az, hogy váltás? Anyós: — A Kovácsné kért meg, hogy vált­sak fel neki 10 forintot. Itt a sült. Férj: — Kenyeret is kérek. Anyós: — Tessék. Harminc fillér. Férj: — Nahát! Itt a harminc fillér. Italos! Izé, mama, kérek vizet. Anyós: - Itt a víz. Mindjárt hozom a süte­ményt. Férj: — De gyorsan, mama, mert lekésem a hivatalból. Tudja, csak félóra ebédidőm van. Anyós: — A vendéglőben sem gyorsabb a kiszolgálás! Itt a tészta. Férj: - Majd útközben megeszem. Kézit csókolom, mama! Anyós: — Hohó! Fizetni! Már írom is. Férj: — Fizetni? Hiszen elsején odaadtam a havi kosztpénzt! Anyós: — Semmi közöm hozzá. Kérd vissza a feleségedtől. Annyi mint 1,70, 8,80, 4,20, összesen 16,10! Férj: — De mama, tévedni tetszik! 1,70, 8,80 és 4,20, az csak 14,70! Anyós: — Tudom. A többi a zenedíj. Férj: — Zenedíj? Anyós: — A szomszédból áthallatszik a rá­dió. Férj: — Tessék, itt van 18 forint, a többi borravaló, Anyós: - Köszönöm! Férj: — Hű, de eleredt az eső! Mama, le­gyen szíves, adja ide az esernyőmet. Anyós: — Kérem a ruhatári számot! Férj: — Tessék. Anyós: - Itt a kalapod. Férj: — Az ernyőt is kérem. Felhőszakadás van! Anyós: — Nem adhatom oda! Ezen a szá­mon nincs esernyő. Ezen csak egy kalap lett betéve! ANYAI TEKINTÉLY PALOTAI BORIS Az volt az érzésem, hogy a tekintélyem helyreállt. Szeme érdek­lődve ugrált rajtam. - Hol fogják előadni a színdarabot?- Még nem tudom. Láss te is munkához. Kireparáltad a latint? így ment ez. Mihelyt valami kényeset kérdezett, rögtön leckét sóztam a nyakába. Csak így tudtam elterelni magamról a figyelmét, ha eszébe juttattam, milyen kicsi még, és én hozzá képest milyen nagy vagyok. Néhágy nap múlva azzal lepett meg, hogy leves és hús között ártatlan arccal mesélte: — Képzeld, Fagulyát leültette a tanár, mert nem tudta a termo­­pylei feliratot. Hallatlan! - mondtam felháborodva. — Ezt még a leghülyébb is tudja az osztályban. Jó Isten, csak ne feszegesse a termopylei feliratot.- Láttad a könyvemet a kirakatban? — Ezzel próbáttam ellensú­lyozni, ha mégis kiderülne, hogy felháborodásomnak nincs semmi alapja. A termopylei feliratot minden baj nélkül megúsztam, ám ami a „művemet'' illeti, egy mákszemnyi csodálatot sem sikerült kicsiholni belőle. Elejtett megjegyzéseim hatástalanul peregtek le róla, s nem kis bosszúsággal állapítottam meg, hogy ebben a kölyökben nincs semmi lelkesedés. Egy napon elhatároztam, hogy sálat kötök neki. Péter a másik szobából rohant be, valamit kiáltozott is, de amint meglátott kötés­sel a kezemben, megakadt a hang a torkán. PALÁSTI LÁSZLÓ TÜSARKÜ CIPÓ Végre otthon! SZÍNHÁZBAN Remek a kalapod, drágám! Nem kalap ez, csak a fejem fáj Pár pillanatig megbűvölten nézett rám. — Te tudsz kötni? - kér­dezte a legmélyebb tisztelet hangján - S milyen gyorsán csiná­lod! — Mögém állt, s nem bírt betelni a látvánnyal, — Hol tanul­tál kötni? — Csak úgy magamtól — mondtam, s az őstehetségek tömör ere­jével szedtem le a szemeket a tűről. — Milyen tehetséges vagy! — kiáltotta, s szemében kigyúlt a lel­kesedés, az a büsíke láng, melyet évek óta hasztalan kerestem . . ,

Next

/
Thumbnails
Contents