Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-02-15 / 4. szám
t • л • к 's к A Magyar Területi Színház munkájáról A színészek és a pedagógusok időszámítása valahogy eltér a polgári időszámítástól. Náluk a boldog újesztendőt nem a havas, jégvirágos január elseje jelenti, hanem az ősz színekben pompás szeptembere. Az időbeosztás ilyen véletlen megegyezése a színészetben és a pedagógusok életében nem véletlen. Hisz a színészek is pedagógusok, a színház is iskola, ha nem is az ábécé, a logaritmus vagy a nyelvtan kötött szabályainak világa, hanem olyan iskola, ahol a nézőket az írók élettapasztalatának megelevenítésével, a legnemesebb emberi érzelmekre hatva, beszéddel, mozdulatokkal és játékkal nevelik. De míg az iskolában gyakran „unalmas" nevelés folyik, addig a színészek nevelése érdekében jogosan felhasználhatják az emberi érzések széles skálájának minden hangját. De a színházban is kell figyelni, gondolkodni és ítéletet is kell mondani. ítéletet a látottak és a hallottak felett. De ez már nem a színészek, hanem a közönség feladata. A Magyar Területi Színház Komáromban idei bemutatóit is a nevelés és az okos szórakozás elvének alapján állították öszsze. Az első bemutatott darabjuk a fiatalon elhunyt szlovák drámaírónak, Peter Zvonnak (1913—1942) a Boldogultak bálja. A darab a negyvenes évek szlovák társadalmát mutatja be s a halott elődök életrekeltése után felteszi a kérdést: megváltozott-e a világ? A felelet lesújtó. Igen, megváltozott, de a negyvenes évek világa még rosszabb, mint a régi volt. A néző ezt a két világot Barabáson, a szolgán keresztül ítéli el. A szolga minden keserűsége a befejező jelenetben robban ki, amikor sírva vádolja az uralkodó osztály tagjait az emberi egyéniséget megtipró egoizmusukért. Rozov: Boldogság, merre vagy? című darabja volt az idei idény második bemutatója. A két részből álló darab a szovjet hétköznapokat viszi színpadra. Hétköznapokat, amelyeken keresztül rádöbbenünk, hogy a szovjet család erkölcsi fölénye végérvényesen diadalmaskodott a kispolgári sekélyesség felett. Zvon: Boldogultak bálja. ▲ Bejrach: A lehetetlen nő. |Rozov: Boldogság, merre vagy? A nevelés mellett szórakozni is kell — elv vezette a színház vezetőségét, amikor a harmadik bemutatón J. Bejrach zenés vígjátékát, A lehetetlen nő-t adta elő. A nézők a napi gondokról megfeledkezve kacagnak, de a hazafelé indulók mellé mosolyogva társul szegődik a tanulság is. Tanuljuk meg, hogy a dolgozó emberek életében a munkának és az érzelmi életnek egyenlő jogai vannak. A január 22-i bemutatón Kisfaludy Károly klasszikus vígjátéka: A kérők került bemutatásra. Kisfaludy darabja a nemzeti újjáébredés évtizedeibe viszi el a nézőt. A szellemesen komédiázó szereplők a régi és az új oly sokszor és oly változatos formában megénekelt párviadalát elevenítik meg. A cselekmény egyszerű, de frissen pergő s a néző kacag Kisfaludy korának visszásságain, amit maga az író pellengérezett ki. A Magyar Területi Színház újabb bemutatókra készül. Lelkes munkájuk eredménye biztosan újabb sikersorozat lesz, ami a színészi kifejezőképesség még nagyobb elmélyítésére ösztönzi majd a társulatot. VK. — Foto: Podhorsky Kisfaludy: A kérők.