Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-09-01 / 17. szám

TCl okozta a balesetet?

Nem akart kendőt hordani, levetette a kesztyűjét, elcsúszott a padlón, átszúrta az ujját, dorong esett a lábára, eltávolította a gépvédőt. . . így és hasonlóképpen hangzanak dolgozó asszonyaink baleseteinek indokolásai. Noha a balesetek túlnyomó része nem súlyos, mégis csak fájdalmas, a munkából való kimaradást vonja maga utón és természetesen befolyásolja nemzetgazdaságunk eredményeit. Mint a lábhoz erősített súlyt, vonszoljuk magunkkal a baleseteket munkánkban.

Érthető tehát, hogy a munkabiztonság kérdése a pórt-, szakszervezeti és gazdasági tényezők tárgyalásának programjára került. És az asszonyok? Ismerik dolgozó nőink a Központi Szakszervezeti Tanács 105. számú rendeletét, amely megerősítette az összes szakszervezeti szervek és üzemi szervezetek hatáskörét és felelősségét a munkabiztonság kérdéseiben? Nagyon jó volna, ha ismernék. Végül is nagyon sok függ attól, megtárgyalják-e a szakszervezeti taggyűléseken, a műhelyekben és termelési értekezleteken a nagyobb baleseteket és a foganatosított védelmi intézkedéseket. Amint ezt megteszik az opatovai Pofonéban, a Banská Bystrica-i Slovenkában, a bardejovi Nálepka és további üzemeinkben. A Tatrasvit szakszervezeti taggyűlésén például 13 intézkedést fogadtak el a dolgozók javaslatára munkájuk biztonsága érdekében, melyet az év végéig meg is valósítanak. Az opatovai Póznában elfogadott 64 javaslatból ez év júniusáig 99 %-ot már meg is valósítottak.

Segíthetnek az asszonyok is?

Gyakran állítják, hogy nem. A nitrai cukorgyárban például nincs vízlevezető és így a víz a padlón áll egész nap, s benne — a munkásnők. Vagy: a nedves munkahelyeken alkalmazott gumicsizmák nehezek és nem higiénikusak. Vagy: a lenfeldolgozóüzem egyes szakaszain nagy ez elcsúszás veszélye, másutt nagyon poros a levegő. Mindez a balesetek egyik előidézője és az asszonyok azt állítják, nem tehetnek semmit, minden az üzem vezetőségétől függ.

Állításuknak csak egyik része felel meg a valóságnak. Az, amely a megfelelő, egészséges környezet megteremtését a gazdasági szervek kezébe helyezi. Nem áll helyt azonban az az állítás, hogy nincs módjukban javítani о helyzeten. Módjuk és alkalmuk van bőven. A szakszervezeti közgyűléstől kezdve a legfelsőbb szerve kig. Igaz, a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a balesetek okairól, a javaslatokról csak a saját munkahelyükön van szó, szavuk nem kerül feljebb.

Miért?

A munkavédelmi és biztonsági bizottságokban, — amelyek az üzemi, kerületi vagy szlovákiai szakszervezeti szövetségek segédszervei — alig találunk nőt. Az utolsó három évben csak egyetlen szlovákiai szövetség — az állami kereskedelem — választott egyetlen nőt ebbe a bizottságba. Még ma sem találunk nőket ebben a fontos szervben még az olyan szövetségekben sem, mint pl. az élelmiszer- vagy a fogyasztóipari, ahol pedig túlnyomórészt nők dolgoznak. Ki szóljon hát akkor a nők egyéni problémáiról, a rossz lábbeliről, védelmi eszközökről, ha a határozatképes szervekben nincs egyetlen nő sem? Hogyan történhetett meg az, hogy a trencéni Tejüzemben a dolgozók aláírásukkal hitelesítették, hogy a baleset okozói ők maguk voltok, hogy nem kérnek kártérítést — holott világosan bebizonyosodott, hogy a gépek biztonsági védelme elégtelen?

A tejüzemekben gyakori az üveggel történő sérülés, mégis ki nem hord keztyűt? Az asszonyok. A textilgyárakban nem viselik a kendőt, mert - nem tetszik nekik. Elutasítják a különleges ruhákat, mert - mint mondják — rossz bennük a mozgás s hasonló a helyzet a lábbelivel is. Ki az oka tehát annak, hogy az év első negyedében — bár csak 9,3 %-kal nagyobb a nők balesetének száma, mint tavaly volt szlovákiai méretben.

Kj az oka?

Célunk végül is baleset nélkül dolgozni. Bizonyos, hogy sokszor az egyén hibáján kívül is történik baleset, legtöbbször azonban saját maguk okozzák. Ezért magának az embernek kell igyekeznie elkerülni. Ez nagymértékben vonatkozik az asszonyokra is. Magunkat és környezetünket a biztonságos munkára nevelni, megismerni és figyelembe venni a biztonsági előírásokat, mindnyájunk alapfeladata.

Ha betartanánk az óvrendszabályokat, nem történt volna meg az, ami a martini

járás egészségügyi központban megtörtént, ahol benzinnel tisztították a laboratórium gumipadlóját s ugyanakkor nyitót villanyrezsón vizet melegítettek. Hogy ez milyen veszélyes, bizonyára tudták. De vajon miért nem respektálták az erre vonatkozó előírást? A sebesültek talán meg tudják majd mondani, de egyikük már nem árulja el, mert belehalt égési sebeibe.

A baleset után megtettek minden óvintézkedést. Úgy, mint mindenütt, ahol már megtörtént a baj. Segít eső után a köpönyeg? Nem. És ezt tudnia kellene az üzemek egész sorának és dolgozóinak, ahol ez irányban nem oktatják a munkásokat, hiányoznak a legelemibb védőeszközök és csak nagyon ritkán büntetik meg a biztonsági előírások áthágását.

Ha ma azt mondjuk: szocialista módon dolgozni és élni, nem kell külön hangsúlyoznunk: biztonságosan dolgozni. Hisz ez másképpen elképzelhetetlen. És mégis, hány szocialista munkabrigád vállalásában találunk erre vonatkozó pontot? A kezünkön számolhatnánk meg. Pedig éppen erről nem volna szabad megfeledkeznünk. Mindnyájunk érdeke, hogy a munka védelme és biztonsága a termelési feladatok elválaszthatatlan része legyen, hogy olyan feladattá váljék, amely a dolgozók nevelése terén elsőrendű helyet kell, hogy kapjon.

O. GRONNEROVA