Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-05-15 / 10. szám

ADY ENDRE:

Szerdán reggel meggyónt és megáldozott' főtísztelendő Sebes Ev. János úr. Isten ekkor egyelőre elméjét vette magához agg és alázatos szolgájának. Tele volt vendégkocsikkal a tágas plébániai udvar s pénteken reggel tudakozó sürgöny jött a püspöktől. Ment vissza a püspökhöz a válasz: Sebes Ev. János, főesperes még mindig haldoklik. Pénteken este pedig a nyugtalanság összehajtotta a plébános úr nyáját, összegyűltek a hívek és nagyon szepegve tanácskoztak a haldoklóról. Bizonyos — mondották —, hogy végrendeletet írt már régen. Az is bizonyos, hogy a rokonoknak hagyja azt, amit hagyhat, s amit Rozália asszony, a gazdasszony félre nem rakott. De a baj hirtelenül jön. Sebes Ev. János szinte virgoncul misézett még kedden. De kijött a templomból s még el sem érte a plébániát, összerogyott. Hátha, hátha: ha esetleg elveszett volna az írás. Az írás, amelyre a főtisztelendő úr írta híveinek adósságát. Súgdosott, szorongott, reménykedett a nyáj, Sebes Ev. János nyája.

Mert, oh, vajmi szegény nyáj volt ez a nyáj, a főesperes úr nyája. Valami régi Rákóczi-birtok állott már csak épen és egészben a község mellett. Ez a plébánosé volt, egy kegyes főúr hagyományából, ki istenes célokra adta a birtokot, morzsáját annak a kincsnek, amit ő Rákóczi vesztén nyert. De szép birtok, de jó birtok volt és Sebes Ev. János tudott gazdálkodni. Nem hiába, hogy táviratot küldött a püspök: sok pap lesi ezt a plébániát. De velük mi lesz, szegény hívekkel, hajh, ha előkerül az írás? Sebes Ev. János volt a bankárja a falunak, s a múlt esztendő különösen ínséges volt. Azok is sok új adósságot csináltak, okik a régit már kínnal letörlesztették. Most esetleg már jön a halál s a halál még Sebes Ev. Jánosnál is szigorúbb hitelező lesz. Hajh, pedig Sebes Ev. János számon tudta tartani a pénzét. Kamat-munkákkal dolgoztatta meg isten nevében a földjét és sok köböl búzáért követelt két köblöt téltől aratásig.

Hajh, ha az utolsó írás elveszett volna - sóhajtozott Sebes Ev. János nyája. Hiszen úgyis megfizettek ők mór a főtisztelendő úrnak. Miért zsebeljenek ezzel is többet az idegenek, a semmiháziak? És jöttek is az örvendetes hírrel: Jóska, a hebegő egyházfi hozta. A rokonok feltörtek, felziláltak és kutattak mindent. Sejtik, hogy a híveknél kell még tartozásoknak lenni, de nincs az írás sehol. Már Rozália asszonnyal is összevesztek emiatt, öt gyanúsítják, hogy ellopta a főesperes följegyzéseit. Sebes Ev. Jánost pedig talán az Isten sem tudja szóra bírni. Hánykolódik, nyög néha az öreg főúr, de egyébként olyan már, mint a halott. Nem is jön már többé hozzá doktor: úgyis hiába jönne.

Nem volt gonosz ember Sebes Ev. János, hívei se mondják. Majdnem hetven esztendőt élt, ebből vagy harmincat ezen a

plébánián. Szerette, nagy sáfárkodással szerette és gyűjtötte a vagyont. De pompázás nem volt az életében s a reverendája is kopott volt mindig. Kegyetlenül is tudott markolni, szerezni, de talán ö nem is tehetett erről. Éhes rokonsága volt és ő sehol sem tanulhatott krisztusi jóságot. A püspöke sokkal nagyobb uzsorás volt, mint ő s úgy hallotta egész életében, hogy a híveknek csak lelkűk érdemes a mentésre. A lelkekre gondot is viselt Sebes Ev. János: templomkerülő paraszt kevés akadt az ő falujában. Rossz sorsukban, éhségükben, mikor már a kocsmára nem tellett, megadták magukat az emberek a papjuknak. Mentek szomorúan, rendesen a templomba, mert kölcsönt se kapott о főtisztelendő úrnál más, mint templomjáró ember.

Szombaton sem történt semmi új, Isten csak nem akarta megváltani szenvedéseitől Sebes Ev. Jánost. Rokonok, vendégek türelmetlenkedtek, a püspök új táviratot küldött. Szombaton este egy valóságos kanonok érkezett a plébániára, hogy vajon egyházi célokra moradt-e a vagyonból? Jóska, a hebegő egyházfi pedig újból hozta és erősítette a hírt, hogy az írás nem került elő. A hívek tehát szorongtak, reménykedtek tovább s szomorúan ólálkodtak a plébánia körül. Jámbor és jóságos idegen könnyes szemekkel szemlélte volna ezt a falura feküdt szomorúságot. íme, a nyáj, melyet derék, hű, régi pásztora elhagyni készül. íme, kicsillan a világ és az élet tragédiája: hirtelen fellegek és villámütés.

Vasárnap mégis újból doktorok érkeztek, hogy a plébános nem akart meghalni. Erővel táplálták Sebes Ev. Jánost a megnyúlt arcú rokonok előtt: A falu népe pedig átkozódott titokban s a bibliai csodákra gondolt. És a litániás szentek furcsa eseteire, melyekről annyiszor mesélt az ő haldokló papjuk. Hátha csoda fog esni Sebes Ev. Jánossal, s életben marad. Holott a kanonok után érkezett még egy pap a püspöki városból. A hebegő Jóska újságolta, hogy ez lenne az új plébános.

Sebes Ev. János pedig gyötrődött eszméletlenül a forró ágyban. Mintha az élet bosszút akart volna állani, mert nem volt igaz fia Sebes Ev. János. Mert Sebes Ev. János élete kusza, rossz és hazug élet volt. És vasárnap már egy harmadik távirata jön a püspöknek. Bizonyosan untatta már a püspöki udvart ez a hosszú, unalmas haldoklás. Az volt a táviratban, hogy imádkozzanak a hívek Sebes Ev. János csöndes haláláért, hogy az Isten ne szenvedtesse tovább az ő agg szolgáját.

Jóska, a hebegő egyházfi búsan húzta meg a harangokat. Búsan és egy kissé haragosan. A templomban olyan volt az embersűrűség, mint a húsvéti föltámadóskor. Misét az a pap mondott, aki utódja lesz Sebes Ev. Jánosnak. A bánatos hivek pedig szívükből könyörögtek, hogy legyen könnyű a halál az ő pásztoruknak. így imádkoztak sokáig a hivek egész hétfő délelőttön. S aztán együtt maradtak a templom előtt, hová jajgatva érkezett Rozália asszony, a föesperes gazdasszonya.- Meghalt, meghalt!

S jöttek a többi hírek: csoda történt, halála előtt eszméletre jött Sebes Ev. János s egy félóráig beszélgetett a rokonokkal. Megmondta, hogy hol van az írás, az adósságok listája. S azután józanul Istennek ajánlotta lelkét s meghalt nyugodtan, mint egy gyermek. Vert hadként, búsan oszlott szét a nép: Jóska, a hebegő egyházfi dühösen hardngozott. S a falu lapulva, búsan várta, hogy milyen kamatra fog kölcsönözni az új plébános.

15