Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-02-01 / 3. szám
SZÉPÜL A FALUNK A korlát! dolgozók az egyik népgyűlósen felajánlották segítségüket a HNB tagjainak. Azok a lakósok, akik a kőbányában dolgoznak, 15 000 korona értékű követ termeltek ki brigádminkával, amellyel 600 m2 területen kikövezték a község terét. Továbbá két falusi kutat építettek. A HNB tavaly tavasszal fagylaltgépet vásárolt A géphasználat jövedelmét szintén a falu szípítésére fordította. Oj HNB épület és tüzoltószertár építését is tervbe vették. Reméljük ezt a munkát is sikeresen elvégzik majd, mert a választók minden erejükkel támogatják a HNB tagjait akciós tervük sikeres teljesítésében. Zsibritta Gizella. FÜLEKKOVÄCSI A tudniakarós szorgalomra és kitartásra serkenti azt a harminchat asszonyt és leányt, aki Gál Erzsébet szakszerű vezetésével - hetenként kétszer - szabni és varrni tanul. Érdemes időt szakítani arra. hoav elsajátítsuk a szabás-varrást. A fülekkovácsí asszonyok, lányok már harmadik hónapja szorgoskodnak. A tizenegy új előfizető szerzéséért a Dolgozó Nő szerkesztősége köszönetét fejezi ki Fülekkovácsi asszonyainak, lányainak. Brozman Ilona. A ZVOLENSKA SLATINA-i EFSZ tagjai már harmadik éve látogatják a szövetkezeti iskolát. A női tagok nem kímélnek sem időt, sem fáradságot, amikor szaktudásuk növeléséről van szó. Jól tudják, hogy szaktudásukat a gyakorlatban hasznosíthatják. A DŐLNÉ S LA 2 A N Y - i (aranyosmaróti járás) EFSZ tagjai elhatározták, hogy 3 új istállót építtetnek. A költségvetés megtárgyalásánál rájöttek, hogyha az alapmunkálatokat - alapok ásása, kanalizáció - egyedül végeznék, kb. félmillió kokoronáf takaríthatnának meg. Több se kellett a jó gazdáknak, a tagoknak, - asszonyok, férfiak - nagy hévvel és kedvvel nekiláttak, hogy idejében és kevesebb kiadással elkészüljenek az istállók. J u fi $ - - -Az elmúlt napokban a Csehszlovákiai Nők bizottsága megtartotta IV. választmányi ülését. A vita középpontjában Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának levele állott. A sok értékes és építő felszólalás egyik legjobbját közöljük:- A mi kerületünkben a dolgozók örömmel fogadták a Központi Bizottság levelét. Sok hozzászólás beszél arról, miképpen biztosítjuk hazánkban a szocializmus építését. Az asszonyok javaslatokat tettek a szociális intézmények megjavítása érdekében. Rámutattak arra, hogy a lakosság ellátását jobban meg kell szervezni és a kommunális üzemek munkáját meg kell javítani, végül lehetőséget kell találni arra, hogy még több nő bekapcsolódhassék az építőmunkába. A nők foglalkozását azonban úgy kell megoldani, hogy több idejük maradjon a művelődésre és szakképzettségük növelésére. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy feladataikat elvégezhessék. A Banskó-Bystrica-i kerület asszonyai már hozzá is láttak a hibák kiküszöböléséhez. így például a zvoleni nőbizottság tagjai versenyt kezdeményeztek a kereskedelem színvonalának emeléséért. A következő pontokban állapodtak meg, melyek végrehajtásával okvetlenül lényeges javulást fognak elérni. 1. ízléses kirakatok. 2. Példás kiszolgálás. 3. A panaszok csökkenése. 4. Elismerő okiratok szerzése. Zvolenban az elárusítók fehér köpenyben dolgoznak és az árut higiénikusan csomagolják. (Legfőképpen a húsárut és a szárnyasokat.) Hisszük, hogy a zvoleni asszonyok kezdeményezése olyan méreteket (og ölteni es olyan sikert ér majd el, mint a város- és faluszépitési és fejlesztési akció, amit szintén a zvoleni nők kezdeményeztek. A kerületi kereskedelmi vállalati igazgatóság azt is mérlegeli, hogy a nők iskoláztatása a munkajdőn belül történjék, mivel szabad ide|ükben leköti őket a család és a háztartás. Az iskolázásokon főleg a politikai továbbképzésről, az üzlet gyakorlati kérdéseiről és az udvarias kiszolgálásról lenne szó. A Központi Bizottság levelének megtárgyalása folyamán a reakció is hallatta a hangját. Azt a rémhírt terjesztik, hogy abban a családban, ahol a férj dolgozik, a nő nem vállalhat munkát. Éppen ezért ezen a téren alapos politikai munkát kell kifejteni, hogy meggyőzzük asszonyainkat, arról, miszerint a mi rendszerünk elvi alapja a nők egyenjogúsága. Márpedig csakis a gazdaságilag független, azaz a dolgozó nő lehet egyenjogú. Ezenkívül éppen a Banská-Bystrica-i kerületben konkrétan rámutathatunk arra, hogy a ..Slovenka" kötöttárugyárat kibővítik. A beruházásokra pártunk és kormányunk 40 millió koronát irányozott elő. Ez további 1000 dolgozónak jelent munkalehetőséget. Számítunk azzal, hogy itt 90 százalékban nők fognak munkához jutni. Meg kell azonban magyarázni asszonyainknak, hogy az alkotmány biztosította egyenjogúságukhoz még elengedhetetlenül szükséges, hogy művelődjenek és tanuljanak. így tudják majd elérni, hogy a férfiakkal abban is egyenjogúakká válnak, hogy vezető helyeken dolgozhatnak. Ez a legbiztosabb mód a reakció elhallgattatására. Margita Strbiková, a Nemzeti Front Banská-Bystrica-i kerületi dolgozója. Milyen legyen a nőbizottságok munkája a téli hónapokban Ki ne ismerné, különösen a falvak lakói közül, a hosszú téli esték unalmát? Ilyenkor, télen, hamar leszáll az alkony s a falu apraja-nagyja a duruzsoló kályhák mellé húzódva legtöbbnyire tétlenül tölti el az estét. Ezért télidőben az emberek szívesen fogadnak minden lehetőséget kulturális és politikai ismereteik bővítésére. így a téli hónapok jó alkalmat nyújtanak a nőbizottságok munkájának felélénkítésére is. A hosszú téli esték unalmát vidám műsoros és táncesték rendezésével, filmelőadásokkal, főző-, varró-, kézimunka-, nyelv- és más szaktanfolyamokkal lehet elűzni és egyúttal emelni az asszonyok kulturális és szakismereteinek színvonalát. A szórakoztató és nevelőmunka mellett nem szabad megfeledkezni az EFSZ-ek taglétszámának további növeléséről és a közös gazdálkodás alapjainak további erősítéséről sem. A nőbizottságok ezen a téren a múltban is figyelemre méltó eredményeket értek el, s nem egy EFSZ a nők meggyőző munkájának köszönheti létezését. Nagy feladatok várnak a nőbizottságokra a lakosságnak nyújtott szolgálatok bővítése és minőségének növelése terén is. Rájuk vár az a feladat, hogy a nemzeti bizottságok tagjaival karöltve sokrétű szolgálatot biztosítsanak különösen a nők munkájának megkönnyítésére és a helyi természeti kincsek kihasználására. Buzdítani kell az EFSZ-ek nőtagjait is szakismereteik bővítésére a szövetkezeti iskola keretein belül, hogy minden téren egyenrangú társaivá váljanak a szövetkezet férfitagjainak. A gyermek a legdrágább kincsünk, ezért nagy gondot kell fordítanunk az új nemzedék helyes és céltudatos nevelésére. Ebben a munkában a nőbizottságoknak nagy segítséget nyújthat a CSISZ-szel és a Nemzetifront többi tómegszervezetével való szoros együttműködés, valamint az utcai bizottságok nevelőmunkája. Nehéz lenne felsorolni mindazt, ami ezekben a hónapokban a nőbizottságok tagjaira vár. Hiszen már a tavaszi v.áros- és faluszépítési munkálatokra is gondolni kell, nem beszélve arról, hogy már a nemzetközi nőnap is küszöbön áll. Márpedig a nemzetközi nőnap tiszteletére a falvak és városok aszszonyai már hetekkel előbb munkafelajánlásokat tesznek. A munkafelajánlások szervezése, nyilvántartása és ellenőrzése szintén a nöbizottságok feladata. Sokrétű és gazdog a nőbizottságok munkája, mely a téli hónapokban biztosan nyitott szívekre és sok segítő kézre talál. A. Husková, az MH dolgozója.