Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-10-01 / 19. szám
Kisné: Csakhogy itt vagy, kislányom! Miért nem jöttél a múlt héten? Ferit, Palikát nem láttad? Marika: Néhány napja nem láttam Ferit, sok a tanulnivalója. — Palika kivel ment a városba? Kisné: Barátaival moziba ment, de régen itthon kellene már lennie. No de gyertek, menjünk be. Marika (mindhárman bemennek): Milyen gyönyörű asztal! Anyukám, isten éltessen! (Megöleli, megcsókolja anyját, a csokrot, ajándékot átadja, Kisné a csomagot az asztalra teszi, a csokrot még kezében tartva figyelmesen nézi lányát.) Kisné: Köszönöm, kislányom. Sápadt vagy, csak nincs valami bajod? (Kisné a csokrot Fialánénak adja.) Kérlek, Márta, rendezd el a virágokat, о verandán találsz egy megfelelő nagy vázát. (Fialáné kimegy. Kisné Marikát kézenfogva a díványhoz vezeti és gondterhesen nézi.) Kislányom, ezen a díványon sok meghitt órát töltöttünk együtt. Nézz a szemembe, légy őszinte és mondej el, mi bajod? Marika (sírva anyja nyaltába borul). Kisné: Péter megbántott? Marika: Nem... Hogy is mondjam meg?! (Még jobban sír, anyja ijedten figyeli.) Kisné (megdöbbenve): Csak nem . . . Marika: De igen, anyukám, — gyermeket várok. Kisné: Nem igaz, nem hihetem! De hisz ez rettenetes! (Szigorúbb hangon.) Ügy bíztam benned, — hát erre neveltelek! Én nem vagyok maradi, mindig megértettem a fiatalok életét, vágyait, — de ez túl sok nekem. Hogy viseljem el? Mi lesz velünk! És mi történjen veled? Marika (ijedten nézi anyját): Édesanyám, csak az átmenet lesz nehéz, aztán saját lábunkon kell megállnunk. Remélem, rövidesen összeházasodunk. Kisné: De mit szólnak majd Péter szülei? Talán bele sem egyeznek a házasságba, Marika: Most őszintén elmondom, Péter olyasmire beszélt rá, amit tudtodon kívül nem mertem volna megtenni. Kisné (nagyon megijed): Eszedbe ne jusson bármire is gondolni, ami az egészségedet és életedet veszélyeztetné. Bár nagyon nehéz idők elébe nézünk, én mindig melletted vagyok. Marika (sírya anyja nyakába borul, együtt sírnak): Te vagy az én drága, jó anyám! Kisné: Szerencsétlen, drága gyermekem. Marika (kérve): Remélem megbocsátasz, anyukám? Kisné: Most nem erről van szó. Ilyen könynyen nem lehet napirendre térni ily súlyos dolog felett, — majd még beszélünk erről. Azt hittem, hogy szebb és jobb viszony anya és lánya között nem is lehet, mint ahogy ez minálunk volt. Megjelenik egy fiú és minden felborul. Miért titkolództól? Hiszen a bizalom akkor a legfontosabb, amikor nem mindennapi dolgok történnek velünk. Fialáné (lentről hangosan kiált): Megjött Feri, biciklin. Feri (izzadtságát törülve feljön a lépcsőn, megöleli elébe siető anyját): Megjöttem, — sok jót és szépet kívánok, anyukám. — Ezt a csokrot Anny küldi. Kisné: Aki miatt majdnem megfeledkeztél öreg édesanyád születésnapjáról. Feri (védekezve): Nem, nem, — csakis neki köszönhetem, hogy most itt vagyok. Kisné (mosolyogva nézi fiát): De alaposan megizzadtál! Lekéstél az autóbuszról. (Bemennek a szobába.) Feri: Szervusz, Mari, — Pétert nem hívtad meg? (Folytatása következik) J&uWí УамМм,, a yiia-mh аццщшЛо&М'ОЦ ншЬела Az agyagművesség történelemelőtti időkből maradt reánk. Évezredeken keresztül szolgálta a primitív ember gyakorlati igényeit különféle hasznos edények formájában. Ezekre idővel az agyagot gyúró kéz egy ráérős és ihletett pillanatában cirádát, díszes vonalat karcolt, jóval később még állatok, virágok színes képével is ékesítette. Mint népművészet több száz éve virágzik Szlovákiában is a keramika és termékeiben a Kiskárpátok vidéke különösen gazdag. Itt, Stomfán született 80 évvel ezelőtt F. Kostka. Csalódja három nemzedékének a habánokéval (bevándorló kiváló keramikusok) gyarapító« tapasztalatait, készségét ötvözte saját őseredetí tehetségével, képzeletével életteljes jellegzetes művészetté. Atyjával, bátyjával s hatásuk alatt dolgozik 1914-ig. Készülnek műhelyükben az üdén színezett, kézifestésű népi motívumokkal ékes edények és domborművek a hagyományos formák alapján. A háborúból és a hadifogságból csak 1918-ban tér vissza Kostka s ekkor nehéz körülmények közt önállósul. Alkotó tevékenységében a hagyomány mellett gyermekkori emlékei s a környező falusi élet jelenetei és tipikus alakjai ihletik. Mintázás közben az anyag életre kel s formát, színt, mozgást, lelket nyer. Elődeivel szemben magasabb fejlődést jelez kifinomúlt ízléssel tökéletesített művészete. Érzése és előadása továbbra is népi, friss életlátás, meleg líra, kora levegőjének megfelelő realizmus jellemzi Kostka néhány ezerre rúgó figuráját, szoborcsoportját. ötletes, kedves ornamensekből és alakos díszítéseiből jut a csutorákra, tálakra, korsókra, gyertya- és virágtartókra is. Közvetlen hangulatú művei hamisítatlanul igazak, mert nem utánérzések alapján keletkeztek. A falusi talajban gyökerező Kostka a népművészet kiapadhatatlan, állandóan felfrissülő erőtartalékjaiból merít, mikor a vidéki menyegzőt, a stomfai zenészeket s a hársak alatt mulatozókat mutatja be plasztikusan. Természetes báj, életvidámság árad a két fiatal leányból, akik a hamvaskék fürtű szőlőtőkét kapálják. ízes elevenséggel jeleníti meg a dudást, о pásztort, az ünneplőbe öltözött gazdát és a falu többi lakóját. Nagy sikerrel képviselte a szlovák népművészetet számos európai kiállításon. Műveit bel- és külföldi múzeumok és magángyűjtemények őrzik. 1946-ban tüntették ki a nemzeti művész címmel. Ekkor hanyatló egészsége miatt egyre kevesebbet dolgozott már. 1951-ben holt meg. Becses művészi hagyatéka irányt ad a hazai agyagművességnek és hatásával az eddiginél is értékesebb, magasabb színvonalra emeli. Sárkány JenÓné 15
