Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-10-01 / 19. szám
E>áföTOS§á@ ͧ; Amint az osztályok, úgy a társadalmi eszmék, nézetek, ideológiák is különböznek egymástól; van haladó és van reakciós ideológia. Az eszme, az ideológia a tömegekbe hatolva anyagi erővé válik. Az egyazon eszmétől áthatott emberek egységes akarata és cselekedete nagy егЛ jelent, amely befolyást gyakorolhat a történelem menetére. A haladó eszmék megfogalmazzák a tömegek számára érdekeiket, a harci feladatokat és célkitűzéseket s elörelenditik a társadalom fejlődését. Amikor például a polgárság rohamra indult a hűbéri rendszer ellen, a felvilágosodás eszméi, a szabadság, az egyenlőség, testvériség jelszavai nagy ösztönző erővel hatottak a feudalizmusra támadó tömegekre. Napjainkban a marxista-leninista ideológia az egyetlen következetesen haladó ideológia. A marxizmus-leninizmus eszméi éltették és vezérelték az egykori cári Oroszország dolgozóit a szocialista forradalomban és az első szocialista állam felépítésében, éltetik és vezérlik a világ minden részén az új, magasabbrendü, kizsákmányolásmentes társadalomért harcolókat. A reakciós ideológiának is ven társadalmi szerepe és az abban áll, hogy védelmezi a pusztulásra ítélt osztály érdekeit, azt a társadalmi rendszert, amelyet ez az osztály képvisel. Ezek az eszmék akadályozzák a társadalmi fejlődést. A fasizmus ideológiája például sokakat megtévesztett, behatolt bizonyos tömegekbe és olyan erővé vált, amely útját akarta állni a társadalmi fejlődésnek, a kapitalizmus bukásának, a szocializmus eljövetelének. A történelem kerekét azonban nem lehet megállítani, még kevésbé visszaforgatni; mind a múltban, mind a jövőben is maga alá temeti mindazokat, akik ilyet megkísérelnek. A reakciós ideológia hat, károsan befolyásolja, akadályozza a fejlődést és éppen ezért szükséges lankadatlan harcot vívni ellene. Ha minden eszme, ideológia valamilyen osztályérdeket fejez ki, ha minden ideológia „elfog u 11", pártos, vannak-e tárgyit ag os, igaz eszmék? Természetesen vannak. A haladó nézetek, a haladó ideológia mindig a kor tárgyilagos, igaz ideológiája, míg a reakciós ideológia hamis képet igyekszik adni a valóságról. Miért van ez így? Azért, mert a haladó osztálynak nincs mit félnie a jövőtől, érdeke megismerni a valóságot, érdeke az igazság felderítése, megismerése. A reakciós osztálynak éppen ellenkezőleg az az érdeke, hogy elkendőzze a valóságot, hogy hazudjon, hogy a rosszat jó-Az NDNSZ IV. kongresszusán elhangzott felszólalásokból Nadia Chaeb, az Egyesült Arab Köztársaság küldötte Főleg azért jöttünk erre a kongresszusra, hogy az egész Szíriái nép követelését közvetítsük, tiltsák be a nukleáris fegyverekkel való kísérleteket. Követeljük, hogy ne csak egyoldalú legyen a kísérletek beszüntetése, de az Amerikai Egyesült Államokra és Nagy Britanniára is kötelező legyen. A fegyverkezési hajsza óriási összegeket emészt fel, amelyekkel a nép jólétét emelhetnék. Nyomást gyakorol kis országokra, hogy földjükön hadi támaszpontok létesítését engedélyezzék és kényszerítik őket a hadi tömbökbe való belépésre, melyek függetlenségüket veszélyeztetik, és békés életüket megzavarják, gazdasági és társadalmi fejlődésüket gátolják, minden demokratikus joguktól megfosztják őket. Az imperialista országok kormányai nem respektálják a népek jogait, nem tartjájt tiszteletben, hogy saját jövőjükről határozzanak. Mi arabok, az amerikai, angol és francia imperialisták részéről állandó véres és bűnös agressziónak vagyunk kitéve. Algériában sokezer ember veszti naponta életét, az imperialisták kegyetlenül mészárolják őket. Ománban és Jemenben az angol imperialisták a teljesen fegy.1 csrliszh>vák-néntel barátsági hét ttllnihnábéd a Sémet Demokratikus köztársaság Semzeli frontjának I tagú küldöttsége a /tresovi kerület vendége volt. Meglátogatták a Krízik-Dukla üzemel. Kénünkön a küldöttség tagjai: Will ff Sznkalski. Siegrid Heck. Werne fahlenkani/i és Dr. Wolfgang Jolto a gt/ar egtjik fiatal ntunkásnőjéeel beszélgetnek. vertelen arabok ellen harcolnak. Libanonban ezekben a napokban a hazafiak ezrei az Eisenhower doktrina áldozatai lettek. A libanoni nép szabadságért és demokráciáért folyó harcából ' az imperialisták hasznot akarnak húzni. Ezért avatkoznak az ország belügyeibe. A többi arab állam megtámadására készülnek és hadi bázissá akarják változtatni az országot. Az imperialisták kényszerítették a libanoni kormányt, hogy az Egyesült Arab Köztársaság ellen hamis vádat emeljen az ENSZ-ben, és ezzel takarhassák saját beavatkozásukat Libanon függetlenségi harcába. Libanoni testvéreink nem vehetnek részt ezen a kongresszuson és megbíztak bennünket, hogy adjuk át forró üdvözletüket ,és támogatást kérnek! Az egész világ asszonyai emeljék fel szavukat az amerikai beavatkozás ellen, amely a nép vérét ontja, tekintet nélkül öregekre és gyermekekre. Az Egyesült Arab Köztársaság két tagja, Szíria és Egyiptom az imperializmus és az idegen megszállás alól teljesen felszabadult. Külpolitikájuk a nép érdekeit tartja szem előtt és hűek a Bandungi és Kairói konferenciák szelleméhez. Köztársaságunk politikája a Közép-Keleten erősíti a békét és hozzájárul a világbéke megőrzéséhez. Az EAK küldöttségének Nászer elnök vezetésével a Szovjetunióban tett látogatása megerősítette a két nép közötti barátságot és a békés együttélés elveinek erősségét bizonyította. Drága testvérek, függetlenségi és szabadságharcunkban, a békéért folytatott küzdelmünkben tiszteljük mindazokat, akik elismerték követelésünket. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik az egyiptomi agresszió idején segítettek az imperialisták elleni harcunkban. Sohasem felejtjük el a Szovjetunió, Népi Kina, Ázsia és Afrika számos országának és a többi szocialista állam szilárd állásfoglalását. A szabadság, a függetlenség és a béke védőinek a világ minden részében hálával tartozunk!__ ч ищу// Paul Robesont, a világhírű néger énekest Szovjetunióbeli kőrútján mindenütt nagy szeretettel fogadták. Átadták az egymillió-háromszázezer korona tagsági díjból felépített kultúrházat a somorjai járási Csütörtök lakosságának. A könyvtárban megtalálhatók a legújabb irodalmi művek is. nak, a feketét fehérnek tüntesse fel. Akár akarják egyesek, akár nem, az emberiség fejlődésének útja szükségszerűen a szocializmushoz vezet. A munkásosztálynak érdeke, hogy minél előbbre és minél gyorsabban haladjon ezen az úton; osztályérdekei egybeesnek az emberek akaratától független szükségszerűséggel. Elmélete, ideológiája pártosan képviseli osztályérdekeit és éppen ezért megvilágítja a fejlődés útját, igaz ismereteket, helyes tájékozódást biztosit. A burzsoázia érdeke viszont az, hogy eltérítse a tömegeket ettől az iránytól, ködbe burkolja a fejlődés útját. A burzsoázia ideológiája is pártosan képviseli a kizsákmányolok osztályának érdekeit, de ez a pártosság torzítás, hamisítás. Minden ideológia pártos, de a marxista ideológia, a munkásosztály ideológiájának pártossága egyben a tudományos tárgyilagosságot is jelenti, a pártosság szenvedélyét uz igazság tüze hevíti. ITT AZ ŐSZ!