Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-09-15 / 18. szám

Irodalmi pályázatunk tiszteletdíjjal jutalmazott első írása: Első kép Színhely: özv. Kisné lakása Egyszerűen berendezett nappali szoba. Kö­zépen nagy kerek asztal, körülötte székek. Sötét, régibb formájú ebédlőszekrény, kis tálaló, régimódi dívány. Kis asztalon rádió, a falon berámázott fényképek. A szoba aj­taja kis teraszra nyílik, és onnan néhány lépcső a kertbe visz. A délutáni nap bera­gyogja a szobát. Kisné a már terített asztal körül jár, megigazítja a terítékeket, és mo­solyogva mindegyikhez piciny csomagot tesz. Háttal áll a nyitott ajtónak. Fialáné (virágcsokorral a kezében lábujj­hegyen feljön a lépcsőn és figyeli Kisnét, aki hirtelen megfordul): Mit látok? Milyen nagy készülődés! Isten éltessen! (Átadja a csokrot és szeretettel megölelik egymást) Kisné (meghatotton): Köszönöm, Márta, 12 év óta egyszer sem feledkeztél meg a szü­letésnapomról. Fialáné: De te sem az enyémről. (Végignéz az asztalon.) Vacsorát készítesz? Várod a bogárkáidat? Jönnek a gyerekek? Kisné (bizakodóan): Remélem, hiszen vasár­nap van, biztosan eljönnek. Fialáné: Tavaly . .. Kisné (szavába vág): Ne említsd, akkor el­felejtették, hétköznap volt, vizsgákra ké­szültek, nem gondoltak rá. Fialáné: Ne véad őket. A hármuk születés­napjáról te egyetlen-egyszer sem feled­keztél meg. Kisné: Én, — az más. Egyébre sem gondolok, csak rájuk. De nekik kötelességeik van­nak. Rossz osztályzat esetén nincs stipen­dium,. enélkül pedig nem tanulhattak vol­na a városban. (Reménykedve.) Ne félj, itt lesznek nemsokára, tudják, hogy tavaly milyen bánatot okoztak nekem. Fialáné: Bánat ide, bánat oda, ti anyák végül is mindig megbocsáttok és megvé­­ditek csemetéiteket. Kisné (kedvesen): Márta, drágám, nem egy­szer beszéltünk már erről. Értsd meg, aki­// \ IFJÚSÁGI SZÍNJÁTÉK HÉT KÉPBEN Írta: Strausz Margit Személyei Özvegy Kis Mária, Fiola Márta, a szomszédnöje, Kerekes-házaspár, Vítek-házaspár, Nagymama, Rendörfelügyelö, Rendőr, Feri, ) Morika, ) Kisné gyermekei, Pali, ) Kerekes Anni, Feri barátnője, Vítek Péter, Marika barátja, Zoli, Tamás, Pali baráljai. nek nincsen gyermeke, másként látja mindezt. Fialáné: Igen, másként látjuk — elfogulat­lanul. Nem lehet minden nevelési hibát az anyaszeretettel mentegetni. Kisné: Rosszul esnek bíráló szavaid. Hiszen itt élünk egymás mellett sok év óta, és szemtanúja voltál elég nehéz életemnek. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy gyerekeimből rendes, jó embereket neveljek. Amíg itt vannak körülöttünk, milyen egyszerűnek látszik. Sajnos, ez nem tart örökké, — gyermekeink elkerül­nek mellőlünk, és akkor már nem véd­­hetjük meg őket az élet befolyásától. Sok veszélyt rejt magában a fiatalság élete, ezt .iái tudjuk. Fialáné: Én nem nevelek gyereket, de ami­kor hallom a sok panaszt, nem tudom, ki a hibás, a szülők-e, vagy a gyermek? Kisné: Nehé* erre válaszolni. Gyereket jól nevelni nem könnyű dolog. A bizalmukat elnyerni, — ez a legfontosabb. Bizalmat­lanság szülő és gyermek között sok fél­reértést, végzetes bajt vonhat maga után. Ezért kérem mindig az enyéimet, bármi történnnék velük, ne titkolják előttem. És ne felejtsd el, Márta, a legnehezebbet, 12 év óta apa nélkül nevelem őket, így duplán büszke vagyok rá, hogy jó gyer­mekeim vannak. Fialáné: Hát persze, hogy jók, csakis sze­­retetből szidom őket. Féltelek, nem aka­rom, hogy bánat érjen. Kisné (mosolyogva): Ha csak egy kis öröm kecsegtet, mi anyák a bánatot könnyen elfeledjük. (Kézenfogia Mártát és a fa­lon függő képekhez vonja.) Nézd, itt van három szép gyermekem, hát nem aranyo­sak? Feri, Marika, Pali. Ferkó, szép, jó kisfiam. Fialáné (nevetve): Kisfiam? — 178 cm ma­gas ! Kisné: Mégis a kisfiam. Tudod, ő közléke­nyebb mint Mari. 14 Fialáné (Marika képét nézi): Marika na­gyon szép, hallom, sokat látni őt a ViteK fiúval. Kisné: Nincs ebben semmi különös, hiszen osztálytársak. Fialáné: Véletlenül ismerem azt a családot. Az asszonyt nem kedvelem. Kisné: Ugyan kérlek, nem kell az ilyen diák­szerelmet komolyan venni. (Közben az óráját nézi.) Eltrécseltük az időt. (Ijed­ten.) Palikának régen itthon kellene len­nie. Fialáné: Tulajdonképpen hol van Pali? Kisné: Reggel két barátja jött érte, a vá­rosba mentek ifjúsági filmelőadásra. Fialáné: Meglátod, mindhárman az autó­busszal érkeznek. (A terítékekhez tett kis csomagokat nézi.) Mi ez? Valami cseme­ge? Kisné (titokzatosan): Nem, mindegyiknek egy kis ajándék. Fialáné (nevet): Hót kinek van tulajdonkép­pen születésnapja? Ó, ti anyák!, Kisné (szelíden): Nem érted te azt, Mária. De kérlek, nézz el a szomszédba, meg­jött-e már Zoli és Tamás. Aggódom Pali miatt. Fialáné: Jó, máris megyek. (Kimegy a te­raszra és lemegy a lépcsőn.) Kisné (fáradtan a rádió mellé ül, kinyitja, és halk zene mellett legördül a függöny). Második kép Színhely: Virágos rét széle. Fának támasztva két bicikli. Takarón nyitott termosz, szét­szórt papiros. Szép, napsütéses vasárnap délután. Anny: Nem várom be figyelmeztetésedet, (összeszedi a papirost.) Igazad van, kár a szép mezőt papirosokkal elcsúfítani. (Miután rendet teremt, a takarón fekvő Feri mellé ül.) De jó egy ilyen szép va­sárnap, bár sohasem érne véget. Ugye, ma nem sietünk haza? Szeretnék felmen­ni a kis vadászházhoz. Feri (vigasztalva): Annykóm, ma ne számíts rá, korábban indulunk, még sok a dol­gom. Anny (duzzogva): Hetek óta tanulni, tanulni, egyebet sem hallok. Feri: Elfelejted, hogy még diák vagyok, most lesznek a legnehezebb vizsgáim. Anny: Bár csak túl lennél mindenen! Mondd, Ferikém, megmondjuk otthon? Feri: Mit? Anny: Háf, hogy együtt járunk. Feri: Gondolod, hogy ez titok? Én elmond­tam anyámnak, hogy egy helyes kislány­nyal töltöm szabad időmet. Nincsen eb­ben semmi különös, és azt neked sem kell titkolnod. Anny: Nem merem elmondani. Feri: Miért? Ha én fiú létemre bizalmas va­gyok anyámhoz, miért ne lehetnél te is az. Biztosra veszem, hogy jólesnék neki őszinteséged. Anny: Hogy magyarázzam azt meg neked? Tudod, engem még gyereknek tekintenek. Talán fél, hogy ez öregíti őt. (Szomorúan.) Testvérem nincsen, akivel elbeszélhetnék, így mindent csak magamban tartok. Feri: És édesapád, ő nem hallgat meg? Anny: Soha sincsen ideje számomra, örökké siet. Feri (elgondolkodva): Különös család! Egyetlen gyermek vagy, és nem érnek rá törődni veled. Mi hárman vagyunk, de anyánknak minden gondolata a miénk. Anny: Szeretném őt megismerni. Feri: Majd megismered. Az én anyám is szép, (szeretettel), nekem nagyon szép, de a bánat barázdákat vont az arcára. Sokat sírt, szegény, még most is gyászol­ja apámat.

Next

/
Thumbnails
Contents