Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-09-15 / 18. szám
ШшФШшйм Minden ország vagy nép történelme tele van győzelmekkel és vereségekkel, örömmel és bánattal, sok reménnyel és talán még több csalódással. így forog a történelem kereke a maga törvényszerűségével mindaddig, amíg a nép egy szép napon pontot nem tesz a múlt után és sorsa irányítását szilárdan saját kezébe veszi. Ennek igazolására nem kell példáért a szomszédba menni, hisz itt van hazánk múltja is. Lapozzunk most lelki szemeinkkel vissza két évtizeddel és még a mai harmincasok is érezni fogják 1938 borús őszének fojtó légkörét. Talán még sohasem szorult annyi kéz ökölbe, mint akkor, de talán még sohasem fulladt annyi akaraterő és harci készség a tehetetlenség, az árulás pocsolyájába, mint akkor. És peregtek az események. München, bécsi döntés, a Szudéta-vidéket elrabolta Hitler, Szlovákiát részben Tiso, részben Horthy és megtoldotta még Kárpátaljával is. Tesin vidékét megkapta Beck és a végén nem maradt az országból semmi. így festett a burzsoázia húsz éves „országgyarapító" gazdálkodásának mérlege. 1918-tól magukat demokratáknak valló és az ország vezetésében monopóliumot élvező politikusok vagy megfutamodtak, vagy pedig lepaktáltak a legvadabb fasisztákkal. Gyávaság, szűk vagyoni érdek, a szocializmustól és a nép haragjától való félelem Hitlerhez vezette őket. Szívfájdalom nélkül eladták a köztársaság önállóságát, népeink szabadságát, csak „isten ments" saját pénztárcájukat ne kelljen nagyon kinyitniuk. S a másik oldalon ott állt tettre készen a nép, a kezük munkájából élő egyszerű emberek, akiknek látszólag nem volt annyi vesztenivalójuk. És mégis országuk függetlenségének, állampolgárai emberi szabadságának sorsát mindenek fölé helyezték. Most húsz év távlatából is vallhatjuk, a dolgozók meg tudták volna védeni a köztársaságot. Csehszlovákia nem volt egyedül, a Szovjetunió teljes ereiével hajlandó volt segítséget nyújtani, de ezt Csehszlovákia akkori vezetői Benessel az élükön semmibe vették. Ők a Nyugattól várták a segítséget, de mit tett a Nyugat? Először is kitenyésztett egy diktátorpéldányt, Hitler személyében, aki azonban odáig nőtt, hogy kenyeres gazdáit is veszélyeztette. És hogy diplomatikusan megoldják a kényelmetlen helyzetet, odadobták Csehszlovákiát koncnak. Sőt, meg is fenyegették, ha nem engedelmeskedik, magára vessen. 1938. szeptember 19-én az angol és francia nagykövetek jegyzéket nyújtottak át, amelyben figyelmeztették a csehszlovák kormányt, fogadja el a kapitulációt, mert annak feltételein Chamberlain angol miniszterelnök és Hitler előzőleg megegyeztek. S az akkori csehszlovák politikusok, Benes elnök és tanítványai, ,ijó fiúkként" beadták о derekukat. Természetesen a népnek nem lehetett mindjárt nyíltan megmondani az igazságot. Szeptember 23-án elrendelték az általános mozgósítást, de egy héttel később harc nélkül feladták a nagyszerűen berendezett védelmi berendezéseket. Csehszlovákia Kommunista Pártja ezekben a sorsdöntő napokban is szervezte a köztársaság védelmét. Nemcsak a dolgozók tömegei, de a katonák zöme is hajlandó volt támogatni a pártot. 1938. májusában a hadsereg ugyanis elegendő tapasztalatot szerzett afelől, hogy ha Hitlerekkel szemben erélyesen lép fel, úgy ezek meghátrálnak. A burzsoázia árulásának, politikai és erkölcsi züllöttségének mélységét ezekben a napokban nehéz szavakkal ecsetelni. A prágaiak sose feledkeznek meg 1938. szeptember 30-ról. Amikor a müncheni döntés köztudomásúvá lett, az emberek ezrei vonultak ki az utcára, hogy haragjuknak és sértettségüknek itt adjanak kifejezést, de Syrovy kormánya még akkor is rendőröket vezényelt ki a nép ellen. Igen, ők húsz évig tanították a rendőröket, csendőröket, az egész államapparátust, a demokrácia nevében elfojtani minden népi megmozdulást. És ezzel ezt az államapparátust a megszállók szá I lás - csinálójává tették. De a köztársaság védelméért nemcsak a főváros szállt síkra, de az egész ország is. Említsük csak a jól ismert kassai és tornóci népgyűléseket. A CSKP olyan erejű törne geket volt képes megmozgatni, mint senki más. S a nép követte a kommunista pártot, nemzetiségre való tekintet nélkül. Húsz év távlatából ismét leszögezhetjük, milyen aljasak voltak a különféle burzsoá elemek, melyek a csehszlovákiai magyarok kollektív bűnét akarták elhitetni a köztársaság szétverésében. Igen, bűnösek azok a polgári elemek, földbirtokosok, kulákok, nagyvállalkozók, a klérus számos tagia, akik Jarosék, Eszteiházyék, Szüllőék szekértolói voltak, épp úgy mint Tiso, Béren és Henlein szekértolói. A csehszlovákiai magyar dolgozók túlnyomó többsége tiszta lelkiismerettel tekinthet a múltba, hisz a köztársaság védelméért kész volt a legnagyobb áldozatot is meghozni, vállvetve a cseh és szlovák delcfczókkal. Voltak persze nacionalista jelszavaktól megtévesztett jóhiszemű emberek is, de ezek hamar kijózanodtak. Horthyék feudális maradványokkal teli úri Magyarországa kinyitotta szemüket. A kakastollasok szuronyaira épült rendszert gyűlölték és megvetették a dolgozó emberek. Nem ok nélkül hívtak a horthysták majdnem mindenkit az elfoglalt területen „csehobolse- vistá"-nak. München történelmünk egyik legszörnyűbb, de fölöttébb tanulságos mementója. Arra figyelmeztet, hogy azzal a burzsoáziával, amely romlásba döntötte az országot, nem lehet tárgyalni. Helyes volt 1948. februárjában megfosztani minden hatalmától, mert politikája csak újabb katasztrófát hozhatott volna hazánkra. És valóban, örökös nyugati orientálódásuk jna összehozta őket azzal az Adenauerrel, akinek a jelenkori münchenisták Hitler szerepét szánták. Szolgáljon azonban München tanulságul végre a nyugati hatalmaknak is, amíg nem késő. Értsék meg, hogy a német militorizmus épp úgy veszélyezteti őket, mint két évtizeddel ezelőtt. Az elmúlt húsz esztendő alatt megváltozott a világ arculata, gyökeresen megváltozott köztársaságunk jellege is. Az idő sok rossz emléket lemosott, de Münchent nem felejtjük. Mert abból nemzedékek fognak tanulni. A Szovjetunióval az élen erősítjük a szocialista országok tömbjét, hogy a húsz év előtti események sohasem ismétlődhessenek. I АЛ**20 >t1 O'! Szigeti György 1 T«V V Pte'A ^г' tó 5
