Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-09-10 / 17. szám
TOLSZTOJ Tolsztoj, okit a világ legnagyobb regényírójának tekinthetünk, a XIX. századbeli orosz életet a legrealisztikusabban és legátfogóbban rajzolta meg müveiben. Kíméletlen élethűséggel, minden álarc nélkül tükröt tett az akkori élet elé. Leghíresebb művei, a „Háború és béke", „Anna Karenina" és a „Feltámadás", egy egész korszakot elevenítenek meg előttünk, az 1812-es háborútól kezdve egészen az 1905-ös forradalmat megelőző évekig. Hogyha ezekhez még hozzászámítjuk számos kisebb müvét, apielyek Tolsztoj tollából születtek, akkor megértjük, milyen sokoldalú képet alkotott koráról. Tolsztoj látta az akkori társadalmi rendszer embertelenségét, igazságtalanságát, amely az embernek ember által való végtelen kizsákmányolásán alapult. Szemtanúja volt annak a bonyolult ellentmondásokkal teli fejlődésnek, amelyen Oroszország a feudalizmusból a kapitalista időszakba átment és nagy művész létére ezt az időt visszatükrözte könyveiben. Feltárta a cárizmus borzalmait, azonban nem jutott helyes következetésre a forradalmi harc szükségességéről, hanem az erkölcsi újjászületést, a keresztény szeretetet, a rossz nem erőszakkal való legyőzését hirdette. A társadalmi kérdések megoldását abban látta, hogy az arisztokrácia sajátítsa el a paraszt életmódját, térjen vissza a „muzsik"-sághoz, mert a muzsikban van az élet igazsága. így tehát Tolsztoj világnézete moralista világnézet volt és Lenin szavai szerint utópisztikus és reakciós - a szó teljes értelmében. Ebben rejlett Tolsztoj világnézete és művészete közötti összeegyezhetetlen ellentmondása. Tolsztoj egyénisége egyik oldalon a zseniális iró, aki letépi a zsarnoki rendszer álarcát és teljes meztelenségében megmutatja, a másik oldalon utópista, aki azzal akarja megoldani a szociális kérdéseket, hogy parcsztruhába öltözik és tiszta erkölcsöt, valamint keresztényi jámborságot hirdet. Mindennek ellenére Tolsztoj a realista művészet legmagasabb fokát képviseli. A nagy iró müvei egy lépést jelentenek előre a kritikai realizmusban. Tolsztoj első Ízben alkotott hatalmas műveket, amelyekben az egyes emberek életét és sorsát nagy történelmi események hátterében tárja fel. Ez legjobban világszerte ismert müvében, a „Háború és béke“-ben mutatkozik meg. A napóleoni háborúk idején Oroszország valamennyi társadalmi rétegének n legaprólékosabb ismertetését adja ebben a könyvében az író. Utolérhetetlen művészettel rajzolja meg a regény alakjait és bár kevés regény van a világirodalomban, ahol anynyi szereplője lenne a regénynek, ennek ellenére mindegyik eleven, élő, mindegyik sajátos egyéniséget ábrázol. Az olvasó szinte hallja Natasa Rosztova, Pier Bezuhov és a többi felejthetetlen hős hangját, a női ruhák suhogását, a legmagasabb művészettel eleveníti meg az iró a harci jeleneteket, az emberek gondolatait és a társadalmi eszmefolyamatokat, Napóleon hamis nagylelkűségét és Kutuzov bölcsességét. Tolsztoj megmutatta regényében, hogy az egész orosz nép felkelt hazája védelmére. Második világhírű művében, az „Anna Kareniná"-ban feltárja a nő helyzetét a családban és a társadalomban. Egy aszszony sorsát rajzolja meg, akinek volt bátorsága szembehelyezkedni az akkori társadalmi törvényekkel és szabad utat engedett érzéseinek. Mély élethűséggel ábrázolja Tolsztoj azt a megalázó, hamis, kibírhatatlan légkört, amely Annát körülveszi és férje embertelen magatartását, amikor tudomást szerez felesége szerelméről. Anna férjében, alapjában véve a szívtelen, bürokratikus, karrierista állami gépezet képviselőjét mutatja be az iró, aki a vallásosságról, a civilizációról, a cári rendszerhez való hűségről, a kifogástalan erkölcsről való fecsegéssel hozzájárul felesége öngyilkosságához. A regény éles tiltakozás az uralkodó rendszer és annak társadalmi szabályai ellen. Még nagyobb erővel szemlélteti az akkori Oroszország borzalmait a „Feltámadás"ban. Bár a regény alapeszméje: Katjusa Mcszlova későbbi erkölcsi feltámadása teljesen téves, és Tolsztoj helytelen világnézetének visszatükrözése, mégis a maga tökéletességében lenyűgöző képet ad az orosz nyomorúság helyzetéről, kínszenvedéséről és kíméletlenül Ostorozza a feudális rendszert, az uralkodó osztályt, és nem utolsó sorban az egyházat - a cárizmus hű szolgáját, a hazugság és sötétség megtestesítőjét. Nagy irodalmi értéket jelentenek Tolsztoj kisebb terjedelmű müvei is, mint: „Szevasztopoli elbeszélések", „A kozákok", „Hadzsi Murat" és sok-sok más. Tolsztoj mint művész szigorúan igazságszerető és minden hamisság ellensége volt. Végtelenül igényes magával szemben - terjedelmes müveit sokszor átdolgozta, mielőtt kiadta volna őket. Irodalmi tevékenysége, amely a kapitalista kizsákmányolás, az önkény, az állami hatalom mély kritikája volt, nagy veszélyt jelentett a cári rendszer számára. Egy reakciós újságban a következő sorokat lehetett olvasni 1901-ben: „Két cárja van Oroszországnak: II. Miklós és Lev Tolsztoj. Melyik az erősebb? II. Miklós tehetetlen Tolsztojjal szemben, képtelen megingatni ,trónját', ugyanakkor kétségtelen, hogy Tolsztoj Miklós és dinasztiájának trónját veszélyezteti." Tolsztojt világszerte nagy elismerés vette körül és ezért az állam nem mert kemény eszközöket használni vele szemben; megelégedett azzal, hogy 1901-ben az írót kiközösítették az egyházból. Ez azonban csak fokozta Tolsztoj népszerűségét. 14 Eközben Tolsztojban megerősödött az az elhatározás, hogy szakítania kell osztályával, életmódjával, hogy elhagyja birtokát és családját, lemond az élet minden élvezetéről. Ebben látta az arisztokrácia egyetlen kritikáját és a jövő viharos eseményeitől való menekvést, amelynek elkerülhetetlenségét Tolsztoj helyesen látta. Itt még egyszer megmutatkozott Tolsztoj világnézetének helytelensége, amelynek értelmében azt hitte, hogyha az arisztokrácia parasztruhát ölt és átveszi о paraszt életmódját, megszűnik a szociális egyenlőtlenség. 1910 októberében 82 éves korában titokban elhagyta otthonát. Az idős ember egészsége nem bírta az utazást és tüdőgyulladást kapott. Asztaporo vasútállomásán az állomásfőnök lakásán feküdt néhány napig és november 20-án elhunyt. Az emberiség egyik legkiemelkedőbb írója távozott vele az élők sorából. Végül idézzük Lenin szavait, amelyeket Mcxim Gorkijjal való egyik beszélgetése alkalmával mondott Tolsztojról: „Vajon kit lehetne Európában melléje állítani?" - és nyomban saját maga felelt: „Senkit!" S Vlagyimir lljics Európán az egész kultúrvilágot értette. Tgri Iván Érdekes kis híreink A meiningeni színház „Szabadságot Dzsamilának" címmel bemutatta Heinz Paquet tánckölteményét. A zenét Chopin műveiből állították össze. Dzsamila szerepét Ludmila Podzimková, a kiváló csehszlovák táncosnő alakította. Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Edvi Illés Aladár, az akvarelltechnika világhírű magyar mestere. A firencei Pitti palota kertjében Vénuszszoborra bukkantak. Az olasz műszakértők szerint a szobor feltétlenül Michelangelo műve. A Csehszlovák Tudományos Akadémia huszonhat kötetben jelenteti meg Ján Hús hátramaradt írásait, vitairatait, a konstanci zsinat előtt mondott beszédét, a börtönben írt feljegyzéseit és levelezését. Goethe Fausztját Nyugat-Németországban megfilmesítik. Erich Maria Remarque, a „Nyugaton a helyzet változatlan" című és több más háborúellenes regény írója, most ünnepelte hatvanadik születésnapját. Hazánkban tavaly 42 millió könyvet adtak ki. Ez azt jelenti, hogy az ország minden lakosára 3,3 könyv jut. Az USA-ban ez az arányszám az egyet sem éri el. Petr Bezruc, a nemrég elhunyt nagy költő kostelci lakóházát múzeummá alakítják át. A múzeumra Bezruc baráti köre ügyel majd fel. A kanadai filmfesztiválon Cserkaszov, a „Don Quijote" címszereplője nyerte el a legjobb filmszínész nagydíját.
