Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-05-01 / 9. szám
igaz-e, Zsuzsi néni? Átjárnak azok még a hatodik szomszédba is. — Na, akkor hányat írjak be Zsuzsi néni? - kérdi a titkár. — Hát... - tépelődik szegény öreg, s nem tudja mit mondjon. — Vagy negyven csirkét. . . olyankörül van, igaz-e néne? - segít Julis. — Szóval negyven? — kérdi a titkár és már emeli is a ceruzáját. — Dehogy negyven, fiam . . ., dehogy negyven . . . Hogy volna negyven ... 36 volt az csak ... de .. . — Szóval harminchatot írjak? — Dehogy írjál, fiam... Ne írjál... mert... mert mind megdöglött az istenadta . . . Igen . . . meg az . . . hirtelen . . . Úgy hulltak, mint a legyek, nem győztem őket elásni . . . Pedig hogy féltettem őket. . ., hiszen a lagzira szántam. — Megdöglött? — szörnyedt el Julis. - Az este óta? Hiszen tegnap együtt láttam őket a mieinkkel .- Ügy a, - merült bele a hazugságba mindjobban Zsuzsi néni, - az este óta . . . Épp most ástam el az utolsót. . . Tyúkom az van 7 meg egy kakas, azoknak meg semmi bajuk . . .- Hát ha így van, Zsuzsi néni, akkor valami járvány tört ki köztük . . . Megmondom otthon, hogy ne eresszék ki pár napig az aprójószágot, nehogy a mieink is úgy járjanak.- Akkor meg is lennénk, Zsuzsi néni. . . Hát a viszontlátásra és ne búsuljon, őszig még nevelhet új csirkéket... a lagzira . . . Elmentek. Zsuzsi népi felemelte a kötényét és letörülte arcáról a verejtéket. 62 éves, de még nem igen élt át ilyen keserves perceket. Ki hitte volna, hogy hazudni ilyen borzasztóan nehéz. Hogy az ördög vitte volna el a nagygazdánét, mikor eszébe jutott idejönni. Nem sok időt töltött szegény azzal, hogy összeszedje magát, sietett fel a padlásra. És amikor fellebbentette a sokrétű takarót, majd kővé vált a rémülettől. Ott hevert a sok drága jószág egymáson, de valamennyi élettelenül. A könnyet nem is az csalta a szemébe, hogy megdöglött 36 vágnivaló csirkéje, hanem annak elképzelése, mit szenvedtek ezek a szegény állatok, amíg végük lett. Erővel megfullasztani ennyi ■ egészséges, gyönyörű csibét, úristen!... Nem is tudta, mit mondjon magáról, no meg a nagygazdánéról . . . Ahogy ott sírdogált kedves állatai fölött, egyszerre mint a villám hasított keresztül agyán: — De hisz akkor nem is hazudtam... igazat mondtam . . . megdöglött valamenynyi És bármilyen hihetetlen is, Zsuzsi néni szomorúsága szinte egyik pillanatról a másikra örömmé változott. Hogyne, hiszen emelt fővel járhat, még önmaga előtt sem kell hazugként élnie Vígh Rózsa. Jlátták, khmi...? A napokban moziban voltam. Mivel a heti híradót már egy másik moziban láttam, kijátszva az ajtónálló éberségét, csak a rövid filmnél surrantam be. Szörnyen szerény voltam, hétrét görnyedve foglaltam el helyemet és mire felnéztem már pergett a film. Egy zilált külsejű alacsony emberke éppen átlépett a vászonra vetített híd korlátján és bele is veti magát az alatta folyó vízbe, ha e pillanatban egy magas embertársa hátulról el nem kapja és vissza nem emeli a híd aszfaltjára. Aztán lágy cseh nyelven a lelkére beszél, gyávának minősíti, aki csak úgy „mir nichts - dir nichts" megfutamodik az élet apró kellemetlenségei elöl. És az öngyilkosjelölt mesélni kezd: Ö, az alacsony ember - nevezzük a könynyebbség kedvéért igy - mint jól öltözött, szorgalmas hivatalnok új helyén elfoglalja íróasztalát. A kollégák végtelenül kedvesen fogadják és barátságos bemutatkozások után bejön az osztályvezető, aki, ha lehet, még barátságosabb és Alacsony elvtárs úgy érzi, hogy ilyen hivatalt eddig csak filmen látott és jobb itt, mint otthon, öröme még fokozódik, amikor egy élettől duzzadó, gyönyörű kartársnöje belibeg, megsimogatja, sőt megcsókolja már kissé kopaszodó fejét, aztán elébetól egy gyűjtöívet és elcsicsergi, hogy az ő kollektívájuk olyan, mint egy nagy család, itt mindenki élete nyitott könyv a többiek előtt és nem múlik el пор ünnep nélkül. Ma például Karolnak, az ötösből, van születésnapja, azért gyűjtenek ajándékra egy csekélységet, tíz koronát. Viszont az ünnepelt meghívja estére az egész társaságot és lesz zene, evés-ivás, hangulat... Csicsergés közben sürög-forog és már tálal is valódi babkóvéból főtt illatos feketét, kis konyakot is mellé, mert ez a hivatal olyan, mint egy nagy család, itt mindenki megkapja a magáét. Alacsony elvtárs a mennyekben érzi magát és leszurkolja a tíz koronát. Másnap az osztályvezetőnek van jubileuma, újra gyűjtés - ebben az esetben húsz korona, mégis osztályvezető, ugyebár - este nála tánc, evés-ivás, hangulat... Harmadnap a Vikinek van névnapja, gyűjtés, este ünnepelés, tánc, ivás, hangulat... Aztán Piri válik, aztán Pali megnősül, aztán magának Alacsony elvtársnak van névnapja, tőle ez alkalommal nem gyűjtenek, de este nála van zene, evés-ivás, hangulat... Közben mindenki le van égve, ebédre már csak sozott kenyérre fújta, de semmi baj, Pepiknek hármas ikrei születtek, este zene, evésivás, hangulat.. . Alacsony kétségbeesve látja, hogyha nem hagyja itt ezt a barátságos hivatalt, a lejtőre jut, ahol nincs megállás és felmond. No, ezt a alkalmat nem lehet kihagyni, gyűjtés, este nála tánc, evés-ivás, hangulat... A film újra a hidra vezet minket és a magas életmentő sírva vallja be, hogy ugyanez történik náluk is a hivatalban ... Megölelik egymást, átlépnek a híd korlátján és együtt ugranak a vízbe ..,. Ne tessék megijedni, a szcenáriumíró okos ember, tudja jól, hogy ilyen pesszimista véggel egy filmgyár nem veszi meg az ötletét, az Öngyilkosság nem sikerül, mert ez alattuk folyó zavaros viz csak fél méter mély. Ez tehát csak tanulságos filmnek készült. A nyomaték kedvéért a film végén újra bemutatják a szereplőket és ekkor következett számomra az igazi tanulság: A film Defa-produkció, csak csehre szinkronizálták! Ejnye, ejnye, ki hitte volna, hogy ott is igy megy, azt hittem, csak mifelénk. Simkó Margit 15
