Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-04-01 / 7. szám
nekem ugyanaz lett az ízlésem, ami neked, vagy legalábbis úgy tettem, nem is tudom igazán . . . Ügy gondolom, mindkettő igaz, hol az egyik, hol a másik. De ahogy most nézem, mintha úgy éltem volna itt, mint egy szegény ember, aki csak a betevő falatját keresi meg. Abból éltem, hogy mókáztam neked, Torvald. De hát te Így akartad. Te és apa nagy bűnt követtetek el ellenem. Ti vagytok a hibásak, hogy semmi sem lett belőlem. HELMER: Milyen méltánytalan és hálátlan vagy, Nóra! Nem voltál boldog itt? NÓRA: Nem. Sosem voltam. Hittem, hogy az vagyok, de sohasem voltam. HELMER: Nem voltál boldog? NÓRA: Nem, csak vidám. S te mindig olyan jó voltál hozzám. De az otthonunk nem volt más, csak egy játékszoba. Én a te baba-feleséged, ugyanúgy, mint otthon a papa baba-gyereke. A gyerekek viszont az én babáim. Mulatságosnak éreztem, ha fölvettél és játszottál velem, éppen úgy, ahogy nekik is mulatságos volt, ha én vettem fel őket s játszottam velük. Ez volt a mi házasságunk, Torvald. HELMER: Von valami igaz — ho akármilyen nyakatekert és túlhajtott is - abban, amit mondasz. De ezentúl másképp kell lennie. A játék idejének vége, a nevelés következik. NÓRA: Kinek a nevelése? Az enyém, vagy a gyermekeké? HELMER: A tied is, meg a gyerekeké is, kedves Nórám. NÓRA: Ah, Torvald, te nem vagy az az ember, aki belőlem igazi feleséget nevelhet. HELMER: S ezt te mondod? NÓRA: És én, - hogy vagyok én a gyermekeim nevelésére felkészülve? HELMER: Nóra! NÓRA: Nem te mondtad csak az imént, hogy nem bízhatod rám ezt a feladatot? HELMER: A felfortyanás pillanatában! Hogy adhatsz arra? NÓRA: De, ugyanis helyesen mondtad. Nem tudok azzal a feladattal megbirkózni. Más feladat az, amit előbb meg kell oldanom. Magamat kell megnevelnem. S te nem vagy az a férfi, aki segíthetnél ebben. Ezt egyedül kell megcsinálnom. És ezért most elmegyek tőled. HELMER (fölugrik): Mi az, amit mondtál? NÓRA: Ha meg akarom érteni magamat, s az egész környezetemet, egészen egyedül kell állnom. Épp ezért nem maradok tovább nálad. HELMER: Nóra. Nóra! NÓRA: Rögtön el is megyek innét. Krisztina befogad éjszakára. HELMER: Elment az eszed? Nem engedem! Megtiltom! NÓRA: Ezután mit sem használ, ha megtiltasz valamit. Ami az enyém, magamma! viszem. Tőled semmi sem kell, sem most, sem ezután. HELMER: Dehát miféle hóbort ez? NÓRA: Holnap hazautazom... Úgy értem a szülővárosomba. Ott könnyebb lesz valami munkát találnom. HELMER: Ó, te elvakult, tapasztalatlan teremtés ! NÓRA: Azon kell lennem, hogy tapasztalatokat szerezzek, Torvald. HELMER: Elhagyni az otthonodat, férjedet, gyermekeidet! Nem gondolsz rá, mit mondanak az emberek? NÓRA: Erre nem lehetek tekintettel. Én csak azt tudom, hogy erre van szükségem. HELMER: Ez vérlázitó! Meg tudnád tagadni legszentebb kötelességeidet? NÓRA: Mit tartasz te oz én legszentebb kötelességeimnek? HELMER: S ezt én mondjam meg! Nincsenek kötelességeid a férjeddel, gyermekeiddel szemben? NÓRA: Más ugyanilyen kötelességeim is vannak. HELMER: Nincsenek ... Miféle kötelességek volnának azok? NÓRA: Kötelességeim önmagommal szemben. HELMER: Legelsősorban is feleség s anya vagy. NÓRA: Nem hiszem többé. Azt hiszem, hogy legelsősorban ember vagyok, éppen úgy, mint te — vagy mindenesetre meg kell kísérelnem, hogy az legyek ... »BüvzIUh Uang.cdU a szá - etn&ecli 1868. III. 28-án született M. Gorkij szonyait, egy pillanatra sem veszítve el hitét az emberben és annak győzelmében az embertelenség felett. „Büszkén hangzik a szó - ember" - így szól Gorkij egyik híres hőse. Ezen jelszó szellemében épül Gorkij valamennyi remekműve. De Gorkij nemcsak ostoroz. Nemcsak a régi Oroszország alapjait rombolja. Hiszen akkor nem különböznék Gogol, Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj és számos más Írótól. Gorkij tovább lát. Művészi érzékével meglátja a születendő újat, amelyé a jövő. Ebben egyedülálló. Ebben rejlik nagysága a nagyok között. Makszim Gorkij egész művészete a harcoló és győzedelmeskedő proletariátusé. Gorkij az, aki a proletárforradalomban látja a kivezető utat. Ennyire előrelátó nem volt sem Tolsztoj, sem Csehov, sem számos más óriása az orosz irodalomnak. Olvasóink előtt nem ismeretlenek Gorkij művei, gazdag, harcos és szenvedésekkel lelt élete. Nincs szükség tehát felsorolni egyes alkotásait. De bizonyára említésre méltó, főleg egy női lap hasábjain, hogy Gorkij az első a világirodalomban, aki művészi arcképét adja egy mór szocialista öntudattal harcoló nőnek. Ez a világszerte ismert Nyilovna alakja az „Anyádból. Utolérhetetlen meggyőző erővel ábrázolja Gorkij egy munkásanya alakját, akiben fokozatosan erőt vesz osztályöntudata, osztálygyűlölete és tudatosan lép a proletárharcosok sorába áldozatokra is készen. A regény klasszikus példája a Gorkij-féle művészi felfogásnak - meglátni és megérni azt, ami még nem terjedt el, de ami növekvőben van, aminek jövője van, ami győzni fog. Ezerkilencszázötvennyolcat Írunk. A világ két részre szakadt. Az egyik rész az emberi felemelkedésért, az ember jövőjéért száll síkra. A másik az ember megsemmisítésére törekszik. „Büszkén hangzik a szó - ember" — ezzel a gorkiji jelszóval harcol a mi világunk azok ellen, akiknek az embertelenség mindennapi gyakorlati ügyükké vált. Ezerkilencszázötvennyolcat írunk. Németország nyugati részében újból emeli fejét a fasizmus. Ma is hallatszanak Gorkij szenvedő harcias szavai, amelyekkel 1936-ban az emberiesség, a demokrácia, a haladás nevében sújtotta a sötét hitlerizmust. Gorkij akkor is az első sorokban harcolt: Romain Rollanddal, Stefan Zweiggel, Henri Barbusse-szal és a világkultúra más nagyjaival építette a gátat a vészes háború ellen. A háború mégis elöntötte a világot. De azóta tanultak a népek. Gorkij művészete és lángoló szavai tovább beszélnek az emberekhez: „Emberek, harcoljatok az emberiért, az ember boldogságáért, igazságos és méltáságos jövőjéért!" В. M. 15
