Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-02-15 / 4. szám
Kicsinyekről nagyoknak Szeretnék néhány szót szólni minden asszony legdrágább kincséről, az állam és az élet jövő reménységéről, a gyermekről. Az iskolaév első negyede letelt. Minden iskolában megalakult a Szülők és Iskolabarátok Szövetsége. Sok szülő megértette ennek a fontosságét és bekapcsolódik az iskola munkájába. Ezeknek a szülőknek sok-sok őrömet szerez ez a munka. Most azokhoz a szülőkhöz szeretnék szólni, akik még nem kapcsolódtak be ebbe a munkába. Sajnos, sok ilyen szülő van. Nem akarják megérteni azt, hogy a gyermek a pionír szervezetben önállóságra szokik. Ezeket a téves nézeteket szeretném most megcáfolni a somorjai tizenegyéves iskola pionírjainak életéből vett példákkal. Eleinte a mi pionírcsapatunkba is nehezen engedték belépni egyes szülök a gyermekeiket. A megszokott kifogásokkal éltek: nem való a szervezeti élet a gyermeknek. Van elég dolguk anélkül is, stb. . . . Természetesen ez nem állította meg a munkát. A házi és iskolai ünnepélyek után, amelyeken sok kedves műsorszámmal örvendeztették meg a szülőket, pionírjaink járási kultúrversenyekre készültek. Igen ám, de a tánchoz, méghozzá népi tánchoz, ruha is kell! A csapattanács elhatározta, hogy színdarabot tanulunk, annak a jövedelméből ruhát veszünk. Ügy is lett. A gyermekek őrültek a színdarabnak, a szülők örültek a gyermekek sikerének, a jövedelemből megvettük a ruhaanyagot, a mamák pedig megvarrták. Soha még olyan lelkesedéssel és izgalommal szülő nem várt versenyt, mint a mi mamáink, de gyermek is aligha vigyázott jobban ruhájára, mint a mi pionírjaink szép népviseleti ruháikra. Más hasznos dolgot is tanulnak a mi kis pionírjaink. Sok mama panaszkodik, hogy hetedikes-nyolcadikos lányát nem érdekli a háztartás, kézimunka, hogy a lányka irtózik a seprűtől és a köténytől'. Ezeknek a mamáknak ajánlom, nézzék meg a mi nyolcadikos lányainkat, amikor záróvizsgázó társaiknak fehér kötényben szolgálják fel a maguk készítette szendvicset, és komoly háziasszonyi gonddal invitálják tízóraira a vizsgázóbizottságot az igazgatói irodába. Ezt mind kis közösségben, a pionírcsoportban szokták meg. Vagy nézzük meg a rajvezetők körül ülő sok 8—10 éves pionírt, amint idősebb társuktól a harisnyastoppolás és gombfelvarrás nehéz mesterségét tanulják. Ez is pionírmunka. A mindennapi életben, az iskolában és az utcán, otthon és játszótéren, munkaközben vagy kiránduláson minden pillanatban érhet valakit baleset. Erre is felkészülnek kis tanulóink a pioniresapatban. Minden évben tanfolyamon vesznek részt, ahol megtanulják az elsősegély nyújtását. Sok türelemmel és gyakorlással el is sajátítják nemcsak az általános higénia szabályait, hanem a komoly kötözést is. így azután, ha elő is fordul kisebb baleset, nem veszítik el a fejüket, hanem előkapják a mindig kéznél levő mentőtáskát és máris kötöznek. Természetesen az iskola rendjére is felügyelnek. Tisztasági versenyekkel és állandó ellenőrzéssel biztosítják osztályuk tisztaságát. Emellett nem feledkeznek meg az egymásnak nyújtott segítség fontosságáról. Sok és nagy munkát végeznek így a kis gyermekek, amivel saját maguknak és szüleiknek is sok örömet szereznek. Ebbe a munkába szeretnék bevonni nemcsak minden szülőt, hanem minden embert, akinek fontos a jövő nemzedékfejlődése. Hervay Mária /> ődtSLaiupa, pjuLagÁgjuiV, külAöti Kedves, szívderítő gyermekdal szűrődik ki a párkányi napközi otthon korszerű épületéből: Lánc, lánc, eszterlánc . . . Szlovák Magda, a napközi otthon magyar tanítónője, foglalkozik az óvodásokkal. A tanítás ideje lassan letelik. A nevelőnő átveszi a felügyeletet. A tanítónéni elintézi hivatalos ügyeit, majd két kis gyermeket kézenfogva hazaindul. A legkisebb fiú boldogan repes anyukája felé. A legnagyobb lányka iskolában van. Amíg az anya dolgozik, a nagynéni vigyáz otthon a többire . Ez a bájos fiatul mama, akinek négy gyermeke van és pedagógiai munkáját л szülők és munkatársai megelégedésére végzi, egyik legaktívabb tagja a helyi nemzeti bizottságnak. Ha megkérdik tőle, hogy tudja mindezt a munkát elvégezni, így jelel: — E három hivatást sehogyan sem lehet egymástól elválasztani. Az iskolában minden gyermekkel úgy foglalkozom, mintha édes gyermekeim lennének. Nagy felelősséget érzek munkámért, mert feladatom, hogy a kicsinyek értelemvilágába az első vetést elvégezzem. Mint a helyi nemzeti bizottság tagja, ha a beadás teljesítése végett, vagy a község szépítésé akciójának keretében brigádra hívom választóimat, a gyermekek érdekében teszem. Ha a beadási kötelezettséget teljesítik, több tej és tojás jut a kicsinyeknek. Az új kultúrházat, új járdát és betonút at, a gyermekjátszóteret, árnyas parkot, melyek a mi kezünk munkája nyomán létesültek, városunk jövendő lakosai, a gyermekek fogják legjobban élvezni. Késő délután, az édesapa még munkában, a legnagyobb lányka iskolában van. Az édesanyát körülveszi három kicsinye, hogy meséljen nekik a szép jövőről, mely számukra még a képeskönyvek birodalmát, a mesék országát jelenti. Sz. E.
