Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-02-15 / 4. szám
Binder Gabriellát igazgatónő Ha regényben elvantam volna e történetet, hihetetlenül csóválnám a fejem, hogy ezeknek az íróknak milyen csapongó fantáziájuk van. De ahogy itt ül velem szemben Binder Gabriella igazgató elvtársnő, ez az egyszerűségében is tiszteletet parancsoló kedves asszony, azt kell mondanom, hogy nincs is olyan képzelőtehetségük az íróknak. Az élet sokkal színesebb, meglepőbb és eredményekben gazdagabb történeteket produkál. Tizennégy éves gyermek voltam — tekint vissza élete folyására, — amikor a gyárba — az akkori ,,Grüneberg“-hez kerültem. Emlékezem, éppen sztrájk után voltak a munkások, az akkori tulajdonosok 25 %-os bérleszállítást hajtottak végre. Kifutólányként vettek fel, ahogy már az ilyen kis mindeneslányt nevezték. Két év múlva aztán már a keféket gyártó gépekhez kerültem. Már abban az időben szakszervezeti mozgalomban vettem részt. Tizenhét éves koromban beiratkoztam a munkás-tomaegyletbe, ott kezdett felnyílni a szemem. Tanultabb munkástársaim elláttak olvasnivalóval és tanítottak. Beléptem a szociáldemokrata pártba. 1938-ban, mikor minden baloldali szocialista szervezetet betiltottak, az illegalitásba vonuló kommunista párt felhívására beléptem a pártba, melynek azóta is tagja vagyok. Felszabadulásunk után az üzem iskolába küldött. Később a gyár tervezési osztályára kerültem. Az itt szerzett tapasztalatoknak nagy hasznát vehettem; 1952-ben igazgatónak neveztek ki. — Igazgató elvtársnő családos asszony. Hogy tudja e két hivatást összeegyeztetni ? Egyszerűen! Fiam már felnőtt ember, sajnos egy gyermekemet elvesztettem. A gyár úgy összenőtt az életemmel, hisz huszonhat éve minden reggel ide Q lem m it kiUmifü az át vezet utam, hogy nehezen tudnék nélküle élni. Megkönnyíti munkámat kollektívánk jó viszonya egymáshoz és munkájukhoz. Szoros együttműködésem a párttal, ifjúsági szervezettel és nem utolsó, sorban a technikai tanáccsal, teszi lehetővé, hogy a gyár mindenkor teljes egészében teljesíti az előírt tervet. A magáról, többszöri felkérésemre sem szívesen beszélő igazgatónő annál büszkébben beszél a gyár kitüntetéseiről. — 1956-ban két ízben lettünk kitüntetve. Az országos %'ersenyen a Minisztérium vörös zászlajával és a Központi Szakszervezeti Tanács Il-ik díjával, azonkívül mint mintaszerű exportüzem is dijat nyertünk. — Ne haragudjon ezért a kérdésért, de tapasztalataim alapján teszem fel; Nem érzett, hogy úgy mondjam, féltékenységet a férfi munkaerők részéről, aminek a nők gyakran ki vannak téve, ha tehetségesek ? Okos szemeivel egyenesen rám nézett. — De igen, előfordult. De ez nem hátráltat munkámban, megtaláltam ennek ellenszerét: a versenyképes tudást! A gyártás minden fázisát még munkásnő koromban tökéletesen elsajátítottam, az adminisztráció terén pedig most igazgatói minőségemben megtanultam mindent a legapróbb részletig. A szaktudás a legjobb fegyver a nehézségek leküzdésére. Ma, kitűnő munkatársaimmal körülvéve, a gyár minden fennakadás nélkül dolgozik az összes szakaszon. Előírt, terv szerint dolgozunk, minden részletről jelentést kapok és naponta magam is bejárom a műhelyeket. Egy percre sem feledkezem meg arról, hogy a műhelyből kerültem ebbe az állásba a munkások bizalmából, ITalószinűleg kiváncsi a gyártási folya- V matra, annál is inkább, mert több mint 60 % női munkással dolgozik á gyár. Mikor vezetőmmel az anyagelőkészitő Tóth Valéria mestemó Fr. Úuranová elvtársnői tanítja be az új gép kezelésére A fogkeféket gyártó gép befűző automatáinál. Jobbrólarruísodik Ruzena Birtokává elvtársnő műhelyben megkezdem körutamat, ezt a tényt magam is megállapíthatom. Tóth Valéria, ezen osztály mestemöje, ki 9 évvel ezelőtt mint munkásnő került a gyárba, a régi gyártási vezető.tanítása mellett emelkedett erre a funkcióra, E műhelyben látható nyersanyagok legnagyobb részét, így a fogkefék gyártásához szükséges disznóeörtét Kínából, a lószőrt a Szovjetunióból, a kefékhez használatos gyökereket Mexikóból, Vietnamból és Bulgáriából szerzik be. Hogy a külföldi versennyel lépést tartsanak, felhasználnak acetát, eelulozét, organikus üveget (Plexi), műgyantát és szilont a díszkefék gyártásánál. Különleges formájú keféket kézzel gyártanak, de a háztartások részére készült keféket gépek ontják. — Nem ártalmas az egészségre ezekkel a szőrfélékkel való munka? — kérdem Sattler Júliát, aki már 38 éve dolgozik egyfolytában a gyárban. — Úgy látszik nem — mondja nevetve amint rajtam is látható. Ások fiatal munkaerő mellett meglepődve hallom Német Adéltól, hogy 40 éve, a végtelenül bájos Birtok Rózsától, ki a behúzó osztály vezetője, hogy 26 éve dolgozik itt. Ebben az osztályban volt munkásnö Rózsával együtt Binder Gabriella igazgató elvtársnö is. De megismerem Fertl József mestert is, aki ebben az évben ünnepelte a gyárban megszakítás nélkül eltöltött 60 éves munkásságának jubileumát. A gyár vezetőségére és kollektívájára jellemző, hogy évtizedek óta dolgoznak itt a munkások. Egy asszony vezeti a gyárat ás hogy jól vezeti, azt nemcsak a gyár aktivitása mutatja, hanem az a baráti viszony is, mely összeköti Binder igazgató elvtársnőt a gyár minden egyes dolgozójával. Bizalmuk emelte ezt a kitűnő és tehetséges asszonyt a kollektíva élére. M. 8. к Й
