Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-12-15 / 24. szám
Móricz Zsigmond: No végre odaért, nem tudta, hogy u kutya szabadon van, ment be egyenesen a tornácra, hát csak jön jön rá aesarkodva két nagy kutya, nagyobb mint ő s fellökte az egyik a kosár üveggel, mire ő sikoltásba kezdett. Az ugatásra rögtön kinézett a gazda, már kiáltotta, hogy ..csiba tee!" Zavarta messziről őket, nem is harapták meg, csak az egyik megfogta a lábán a cipőt és húzta lefelé. ..Jaj. fáj a lábam“ sírt a kislány. ,,Odase neki“ mondta a gazt la. Kimérte a bort és maga kísérte ki a gyereket a kapuig. Csak azt kérdezte: „Hová viszed a bort?“ „Verőékhez?“ „Osztén egyedül gyiittél eee? elbírod ezt a nagy üvegeket ? hásze nehéz az neked“. l)e Csőre bátran felelt: „Kibírom én.“ „No derék kislány vagy. Aztán vigyázz, hogy fel ne borujj a setéibe. Jó karácsonyod van néked is". „Jóéecakát kívánok“ mondta a kis lány s két kézre fogta a kosár fülét, vitézül elindult vele. Igen ám, de nehéz volt a tizenegy és félliter borral megsül у osbitott kosár, minden percben le kellett tenni, váltogatta. cserélgette a kezét, meg úgy is próbálta, hogy két kézzel fogta a kosár fülét, megszólalt felette egy ember: „Hova, hova. kislány ?“ Csőre megismerte, hogy az a gazdaember ez. aki a házvége mellett lakik mellettük és vidáman köszönt neki, hogy jó estét Móra bácsi. „Te vagy az, te csöppség? No mit visző?" „Bort“. ..Bort? Add csak ide. Majd én segítek.“ Átvette, azt mondta: „Még nehéz e, te . . . Neked meg ez a karácsonyod?“ A kislány még egyet szuszogott, és elkezdett kocogni a bácsi mellett. így visszafelé nem is ütötte bele magát az akácfákba, mert vígan haladt. Mikor a kapuba értek, a bácsi letette a kosarat я azt mondta: ..Meg ne mondd, fiacskám, hogy segítettem, mert újra kikapsz ezektől a slógeroktúl. Kiég. ha annyit mondasz. hogy nagyon elfáradta.“ Szépen kinyitotta a kisajtót, bevitte a kosarat, de az olyan nehéz volt, hogy a kaputól az ajtóig kétszer, is le kellett lenni, pihenni. No már itt vagy te? Itt. Csuda, hogy itt vagy. De ő csak boldogan nézett. Nem jperte megmondani, hogy azt szeretné tudni, itt volt-e már a Jézuska? Mert azt hitte, kikap, és csak hallgatott, leskelődött. hogy jön-e már? Egyszer csak azt mondja a Verő műtér, eredj ki, nem szeretem, ha itt vagy. Ki kellett mennie az udvarra, és ott kellett neki ácsorogni a setéiben. Nagyon szomorú lett. meg a szél is fújt. Lassan kinyitotta a kis kamra ajtaját, bement a szél elől. Ott megkereste a kis gyertyát, meggyújtotta és imádkozott az édesanyjához: „Édesanyám, mondd meg Jézuskának, küldjön nekem valami szép ajándékot, mert nincsen, aki nekem adjon, mert én csak egy kis állami vagyok és nehéz volt a kosár, pedig egy jó ember segített hozni.“ Mást nem tudott mondani, csak nézte, hogy ég a kis gyertya lángja és libben, mint a temetőben, ahol a szél libbentgeti. Sokáig volt itt, már itt is nagyon hideg volt, fázott, akkor hallotta a kiáltást, hogy: Hé, hol vagy? Hé. Hamar kiment a kamrából és a konyhába sietett, és égve hagyta az édesanyja halotti gyertyáját, ha híjják. Miért nem szólsz! Mennyit kel! utána kiabálni. Nem felelt, csak ment be. Most megvacsorázhatsz és lefek hetsz. De erre nagyon elbámult, megijedt. Még énhozzám nem is jött a Jéztiska Ezt meghallotta Diti és nagyon kezdett kacagni. Kgy ilyen rüheshez menjen a Jézuska. Már itt volt. a Jézuska, nekem hozott két szép ruhát, egy pár szép cipőt, egy kabátot, három pár fehérneműt, meg szalagot, meg sok-sok cukrot, még többet mint a Mikulás. Aj. az semmi, amit a Mikulás tud. Jézuska az igazi. Ez a kunszt. Nekem mit hozott ? Mit hozott volna egy rongyos álla minak ? A kis Árvácska elkedvetlenedett. Akkor felnyitotta valaki az ajtót, s amit oda bent látott, attól még a szeme is elkáprá zott. Ott volt az asztal közepén egy csudálatos ezüstfa, csupa fehér és csillogó tarka szépség. Es égtek rajth a villany gyertyák, mert a gépész felszerelte villanygyertyákkal, hogy nekik ingyen volt a villany. Mit bámulsz, te marha, hát még nem láttál ilyet? Árvácska elkezdett sírni s azt/ mondta: Még nem láttam. Erre mindenki nagyon elkezdett kacag ni, hogy milyen hülye. De már akkor maga sem tudta, hogy merte, bement a szobába hívás nélkül, sírva állott a fa alatt, csak azt érezte, hogy neki sose lesz ilyenje. 14
