Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-02-01 / 3. szám
Közeleg a Nők Országos Konferenciája Mindig és mindenütt helytállóit Ilonka nénivel Trenosénteplicen ismerkedtem meg. Ügy hozta a véletlen, hogy három hetes gyógykezelésem alatt egy asztalnál ültünk az étkezésnél. Az első napok bizalmatlansága után megoldódtak a nyelvek és megismerkedtem a 70 éves mosolygó szemű, kitűnő testi és szellemi frisseségnek örvendő aktív munkásnő küzdelemmel téli életével. Megnyílt a lezárt zsilip és áradt belőle a szóhullám. Át is adom a szót történetünk főhősé- ■ nek: Csöngleiné-Éulupéek Ilonának. . . . Biely Potokon születtem, Kárpátalján. Igen nagy volt a gyermekáldás szüleim házában. Huszonnégyen voltunk testvérek, 12 fiú, 12 leány. A nyugodtan élő család békéjét és boldogságát az első világháború vérzivatara dúlta fel. Engem vöröskeresztes ápolónőnek vittek. Az olasz frontra kerültem. Miután beszéltem oroszul, lengyelül, románul és magyarul, az első vonal egészségügyi szolgálatánál nyertem beosztást, hogy a különböző nemzetiségű katonáknál a tolmács szerepét is teljesíthessem. Egy alkalommal. amikor éppen egy súlyosan sebesült katonát akartam felemelni, dum-dum lövedék fúródott a nyakamba. Szerencsére csontot nem ért és így nem robbant fel. A legközelebbi betegszállító vonattal Budapestre kerültem, ahol megoperáltak. Amíg én Budapesthez közeledtem, másik 6 nővéremet szintén az olasz frontra vitték mint vöröskeresztes ápolónőket. Útközben borzalmas tragédia áldozatai lettek. Mind a hat nővérem 120 társával együtt az aláaknázott és felrobbant vasúti szerelvény romjai között lelte halálát. Fiútestvéreim sem jártak szerencsésebben. Édesapámmal együtt 2 bátyám az első világháború áldozata lett, A második világháborúban öt fiútestvérem, a partizánharepkban 4 fiútestvérem ontotta vérét. Az utóbbiban én is tevékenyen résztvettem. A Zólyom körüli erdőségekben lévő partizánokat állandóan informáltam a német fasiszta hadsereg tartózkodási helyéről. Egyik ilyen felderítő utam alkalmából megsebesültem, ezért Bratislavába jöttem. Itt a légitámadás alkalmából három bordám törött el. Szívós szervezetemnek köszönhetem, hogy ezt is kihevertem. Azóta bratislavai lakos vagyok, több helyen dolgoztam. Három éve a főállomáson a vasúti kocsik tisztogatását végzem feletteseim legnagyobb megelégedésére, 1956. november 19-én írásbeli dicsérő elismerést és pénzjutalmat kaptam. Ez már a harmadik pénzjuttatás, amiben részesültem. Eddig szól Ilonka néni sok küszködéssel, szenvedéssel teli története. Ma elégedett és boldog. Rendszerünk megbecsüli a dolgozó kezeket. A fürdőhelyeken, ahol valamikor csak a kiváltságos osztály tagjai nyertek bebocsátást, ma becsületes dolgozók vannak. Ilonka, néni is most ennek részese. Kívánunk neki továbbra is erőt, egészséget, hogy még sok megbecsülésben legyen része. No @No9 VG. Künn hull a hó és most rád gondolok, kedves ismerősöm. Már négy hónapja is elmúlt, hogy találkoztunk és akkor megígértem, hogy írok családi életemről. Már 5 éve özvegy vagyok, négy felnőttnek a mamája és 9 virgonc gyermeknek a nagymamája. Sok dolgom van unokáimmal, gyönyörködöm is bennük, de van úgy sokszor, hogy bosszankodom is velük, Este, amikor már alszanak, elgondolkozom az életükön. Milyen más is, mint az én gyermekeim és az én életem volt! Semmi szépre, csak apám munkanélküliségére és a háborúra tudok emlékezni. S arra, hogy a földön aludtunk és kabátokkal takaróztunk. Az én unokáim szép tiszta szobákban, fehér ágyacskákban alszanak. Ruháiknak száma sincs és a sok könyv és játék betölti a lakást. Különösen most, hogy ajándékaival meglátogcetoti a Télapó, aki ez évben még gazdagabb volt, mint eddig, mert az árleszállítás után költségvetésünkben több jutott az ajándékokra. A könny is kicsordult szememből, amikor a leányom és a menyem a sok szép holmit készítette unokáim részére. Valamikor az én gyermekeim nem kaptak ajándékokat. De most, amikor családom mosolygós arcát látom, kárpótolva érzem magam az elveszett örömökért. Ilyenkor érzem igazán, hogy mindent megtennék azért, hogy ezt a boldog életet soha el ne veszítsük. Legközelebb többet írok munkámról. Boldog újévet kívánok a szerkesztőségnek és az olvasóknak. Csermáková Bozena, Cheznovice \P/bámad/No oi&ii Burdigáné egyedül van otthon. Teszvesz a konyhában. Agyában egyre motoszkál valami. Három éve lesz, hogy megválasztották a helyi nemzeti bizottság tagjául. Közeledik az idő, amikor szembe kell néznie választóival és számadást adni arról, mit tett a lakosság érdekében, ott, ahová választói bizalmából került. A gömöri hegyek között meghúzódó kis falucskából — Csúcsomból — való. Szegény paraszt ember volt az apja, akinek sokat főtt a feje, miből is neveli fel kilenc gyermekét. Miből, miből nem, csak megéltek szűkösen. A leányok férjhez mentek. Mindegyik megtalálta a párját. Máriáért is eljött Burdiga József rudnai bányász. A férje húsz évig dolgozott a, bányában. Majd a felszabadulás utám járási pártfunkcionáriusként került Szepsibe. Burdigáné itt is bebizonyította, mit tud tenni egy bányászasszony. Gyengén működött a Vöröskereszt szervezet, minden szabad idejét ennek aktivizálására fordította. A nőbizottság is dolgozni szeretne, itt is segíteni kell. Burdigáné ott is az elsők között járt. Ezek után teljes bizalommal jelölte a Nemzeti Front a nép képviselőjének. Meg is választották a helyi nemzeti bizottság tagjául. Ha lehetett, ezután még többet dolgozott. Nyitott szemmel járt a községben és észrevette, hogy a helyi egységes földművesszövetkezet is segítségre szorul. Férjével együtt belépett a szövetkezetbe. A szövetkezet is jól járt velük, ők is a szövetkezettel. Ezéven náluk először történt, hogy két sertést vágtak. Egész évben példásan dolgozott a mezei csoportban, senki se mondhatta, hogy Burdigáné, a nemzeti bizottság tagja rossz munkát végez. Választó körzetének minden házába mint jó ismerős lép be. Nincs miért pirulnia. Minden lehetőt elintézett választóinak. Ezért ő is bátran követelhette választóitól kötelességük teljesítését. A város sokat változott három óv alatt, és ehhez az ő munkája is hozzájárult. Mire ideért gondolatában, jóleső érzés töltötte el, szinte hangosan kimondta: „Csak jöjjön az a számadás!“ Szarka Istvánná
