Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-10-15 / 20. szám
Az ENSZ azaz az Etryesült Nemzetek Szervezete (United Nations Organisation)) a második világháború után jött létre. 1945. február 11-én a jaltai konferencián a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormánya megállapodott abban, hogy általános nemzetközi szervezetet létesítenek a világbéke és a biztonság megvédésére. A megállapodás szerint a szervezet legfontosabb feladata az új támadd háború megakadályozása. E feladatát pedig legjobban úgy végzi, ha biztosítja a háború politikai, gazdasági és társadalmi okainak felszámolását, s valamennyi békét kívánó nép állandó, szoros együttműködését. E határozat alapján alakult még ugyanabban az évben az amerikai San Franciscóban az Egyesült Nemzetek Szervezete. Az ENSZ alapokmánya (az ENSZ Chartája) szerint a szervezetnek tagja lehet minden békeszeretö állam, amely vállalja az alapokmányban foglalt kötelezettségeket, és a szervezet megítélése szerint képes és hajlandó a kötelezettségek teljesítésére. Az ENSZ minden idők legnagyobb nemzetközi szervezete, amely ma már Sí államot nevezhet tagjának. Kissé hosszadalmas volna részletesebben foglalkozni mindazon kérdésekkel, amelyek megoldása e világszervezet feladatkörét alkotja, de hogy csak a legfontosabb testületeket nevezzük meg elsősorban, az évenként összeülő Közgyűlésről, és a Biztonsági Tanácsról kell megemlékeznünk. A Közgyűlés az ENSZ vezető testületé. Az utóbbi hónapok folyamán gyakran hallottunk a Londonban tanácskozó Leszerelési Albizottságról is. A számos bizottságok. albizottságok és tanácsok munkájának megszervezését és zavartalan menetét a titkárság biztosítja, ennek élén jelenleg a svéd Bag liammerskjöld főtitkár áll. A kimondottan politikai jellegű, időszerű kérdéseken kívül az ENSZ foglalkozik minden, világszerte felmerülő szociális, egészségügyi és kulturális problémával is. Az ENSZ tizenkét esztendős munkásságának súlyos hiányossága, hogy nem tudja megakadályozni az egymással szemben álló katonai tömbök kialakulását' és Nyugat-Németország felfegyverzését. Sajnos, még ma Is tanúi vagyunk annak, hogy a kapitalista nagyhatalmak a gazdasági befolyásuk alatt álló államok képviseleteinek szavazataival gátolják az annyira óhajtott békés együttélés politikáját, sőt nem egyszer igyekeznek beavatkozni független államok belügyeibe is, különösen akkor, ha népi demokratikus államról van szó. amelynek belügyei békés megszilárdításának folyamatát szeretnék megzavarni. Ezt az utóbbi napokban a „magyar kérdés“ teljesen indokolatlan megtárgyalása esetében is tapasztaltuk. Ugyanakkor, ugyanazok a nagyhatalmi képviseletek az ENSZ-ben még mindig nem akarják tudomásul venni egy 600 milliós népnek, a Kínai Népköztársaságnak politikai létezését, és továbbra is támogatják a kapitalizmus kínai csődtömeggondnokát, Csankajseket. Lapunk zártakor az ENSZ tagállamainak száma az önállóságot nyert Malájt szövetséggel 82-re emelkedett. SM. Szeptember 15-én befejeződött Nyugat - Németországban a több hónapos választási harc. A választási bizottságok a szállóigévé vált német pontossággal és alapossággal végezték munkájukat. Néhány órán belül már ismeretesek voltak a választások eredményei. Az eredmények nem meglepőek. Adenauer kancellár és pártja a Keresztény Demokrata Unió (röviden CDU) megtartotta eddigi pozícióit в megszerezve a szavazatok 50.2 százalékát, biztosította magának a többségei a szövetségi parlamentben. Ezzel szemben az ellenzék erőviszonyai ilyenek: a szociáldemokratákra szavazott a választók 31.8 százaléka s az új parlamentben majd 169 képviselővel küzdenek. A másik nagyobb ellenzéki párt. a Szabad Demokratikus Párt, 41 képviselővel indul harcim. A kormánypárt és az ellenzék is, rabi milyest megerősödött, a többi kis párt hátrányára, mert ezek az utolsó választásokban már nem játszottak komoly szerepet. Nézzünk szembe a valósággal A nyugat-német uralkodó körök persze ujjonganak, és hatalmas pompával ünnepük a győzelmet. Sajtójuk tenyérnyi nagyságú betűkkel hirdeti: „Adenauer győzelme“, „Adenauer diadala“, és így tovább. Igen. Nemhiába dobták ki azt a 116 milliót, amibe a választási propaganda került. A Kruppok, Thyssenek, Pferdmengesek, Németország mindenható ipar- és pénzmágnásai, úgy vélik, jó üzletbe fektették „szerény jövedelmüket“. És íme, egy-két nappal a választások után a frankfurti tőzsdén már emelkednek is részvényeik árfolyamai. A New York-i tőzsdén is „derűsen“ fogadták Adenauer győzelmét. Hogyisne, hisz ez a győzelem biztosítja egyelőre Nyugat- Németország gyors felfegyverkezését a legújabb fegyverekkel, beleértve az amerikai gyártmányú atomfegyvereket is. Az újrafelfegy verkezésnek, a kardesörtetés politikájának veszélyességét, talán senki sem értékeli olyan józanul, mint Németország szomszédai, és azok a népek, melyek a német imperializmus falánkságának néhány évtized leforgása alatt kétezer is áldozatul estek. És ma Adenauer ugyanazon a Vilmos császár és Hitler által simára taposott úton halad, mely nem utolsó sorban Németországot vezette kétszer a pusztulásba. Sajnos, látnunk kell, hogy a német választók nem nagyon gondolkodtak, hová vezethet az atomfegyverkezés s a bonni kormány külpolitikája. Az évek óta táplált politikai elet iránti közömbösség meghozta kellő gyümölcsét. A CDU választási demagógiája így egész jól érvényesülhetett. A választók elhittők, hogy a jelenlegi gazdasági konjunktúra, amit a hivatalos propaganda „gazdasági csodának“ nevez, csak Adenauemek köszönhető, és mihelyt Adenauer megbukna, vége lenne a jó életnek is. És mivel az egyszerű emberek mégiscsak látták, hogy egyes iparágak, valamint az építészet felett minden „gazdasági csoda“ ellenére kisebb felhők tornyosulnak, azzal nyugtatták meg őket, hogy nagyarányú megrendeléseik vannak, melyeket csak a CDU győzelme esetén érvényesítenek. így azután a konjunktúra hiszemében az újrafelfegyverkezésre szavaztak. Csődöt mondtak a szociáldemokrata vezetők A kommunista párt betiltása óta a szociáldemokrata párt maradt az egyedüli, mely összefoghatta volna a munkásosztályt, valamint a többi dolgozókat, és t udatosíthatta volna velük, hogy az atomfegyverkezés nemcsak az életszínvonalat, hanem magát a puszta életet is veszélyezteti. Mint annyiszor a múltban, a szociáldemokrata vezetők megalkuvóknak és tehetetleneknek bizonyultak. Ugyanakkor, mikor a CDU ifjúsági gárdája vagy népi nyelven a „CDU vagányok“ szabadon garázdálkodtak, hol itt, hol ott vertek szét egy-egy szociáldemokrata gyűlést, a szociáldemokrata vezetés a „szolid választási harc“ jelszavát tűzte ki zászlajára. Adenauerék Amerikát kiszolgáló politikáját a szociáldemokrata vezetők nemcsak hogy következetesen nem bírálták, de gyakran maguk is kirohanásokat intéztek a Szovjetunió, az NDK és általában a kommunisták ellen. A jobbszámy képviselői nem feledkeztek meg az úgynevezett „vörös-fekete“ koalíció, vagyis egy szociáldemokrata-keresztény demokrata tömb létrehozásának lehetőségéről. Mindez persze csak Adenauerék malmára hajtotta a vizet. Szellemesen jegyezte meg a szeptember 16-i General-Anzeiger hírmagyarázója: „A szociáldemokraták becsomagolták a vörös zászlót, s a fiókba süllyesztették a marxista programot.“ A harc tovább folyik A szociáldemokrata vezérek tehát „Megszámláltattak és könnyűnek találtattak“, hogy bibliai idézettel éljünk. Az öntudatosabb munkások most már bizonyára felismerik a valóságot és a helyzet komolyságát. A munkásosztály egységéért, a monopóliumok hatalma ellen, a demokratikus jogok biztosításáért a harc ezek után bizonyára még jobban kiélesedik. És bár a legtöbb bársonyszéket a szövetségi parlamentben Németország legsötétebb köreinek képviselői foglalják el, az utolsó szót mégis a dolgozók fogják kimondani. A „vénasszonyok” nyara melegében vidáman játszanak a gyerekek Dr. Strasser György
