Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-10-01 / 19. szám

Лате Mária ' kislányával. munkaegységet keresett, ez 12 q termést és 5600 koronát jelent. Ez éven még job­ban szaporodik a család keresete, mert a legidősebb fiú is a szövetkezetben dol­gozik. A Kondács családban is az apa, az anya és tizenhatóves lányuk állandóan a szövetkezetben dolgoznak. Kilenc hek­tár földjükkel elsőként álltak a szövet­kezetbe, de jól is megy a soruk. A falu végén a Vasút utcában, a diófa­lombok alatt laknak többnyire az egyéni gazdálkodók. A másfél hektáron gazdál­kodó Tóth Bori néni udvarába nyitot­tunk be elsőnek. Ellenségesen méregetett végig bennünket. Kérdezgettük, hogyan folyik az élete, de láthatólag nem figyelt szavunkra, alig hitte, hogy elmondhassa, amit már fogai között rágott. — Mit akarnak itt? Dolgozom, köte­lességem teljesítem. Jól élek, nagyon is jól vagyok egyedül. Nekem ugyan nem kell a közös. Én a magam gazdája akarok lenni. Nekem senki semmit se tanácsol­jon, semmit . . ., én úgy sem hiszek senki­nek . . . senkinek! ty&l<\$Zhton Hófehér ökömyálak úsznak a levegő­ben. Itt. is, ott is beleakadnak Damásd község átszeli fáiba, úgy intenek búcsút a nyárnak. A damásd i szövetkezet udvaráról egy kocsi fut ki. Mérnökök ülnek rajta. Negy­ven hektárral szaporodott1 ismét a közös föld. A falu szántóterületének kileneven­­hárotn százalékán közösen gazdálkodnak, hót százalékán pedig egyénileg. A damás­­di szövetkezet jól gazdálkodik. Tagjai elégedettek. Itt van például Вагес Mária, aki egyedül él három gyermekével. Az istállóban fejőnő. Szeptember végéig 400 A legifjabb Tóth Ferenc ne dolgozzon olyan nehezen, mint mi. — Nézze Borinéni, mi egy szót sem szóltunk a közösről, hiszen lehet, hogy a szövetkezet tagsága föl sem venné. — Adjuk vissza a tromfot. — Hogy mit? — Ugrál apró szeme, egyikünkről a másikra. Zavarában köté­nye alá dugja kezét, egy pillanatig gon­dolkozik, majd fanyar mosoly kíséreté­ben visszavág. — Hát akkor úgy látszik nem kellőnk egymásnak. Elhagyjuk Bori néni rendes tiszta ud­varát. Mikor messzebbre érünk, látjuk, hogy a kapufélfára támaszkodva hosszan utánunk néz. Ki tudja, mire gondol most. Magányában azonban sokat gondolhat a szövetkezetre, mert nagyon erélyesen védekezik ellene. A második szomszédban lakik Tóth Eerenené, éppen indulóban van a rétre. Mosolyogva fogad. — Mostanáig küzdöttünk a földön az öregemmel. Mindig azt mondotta, amíg bírok, nem adom ki apám földjét a kezem közül. De most már ő is másképpen gon­dolkodik. A fiúnk hallani sem akar róla, hogy átvegye a gazdálkodást. No, meg itt van a kis unoka, a legifjabb Tóth Fe­renc, az is csak az autóhoz, traktorhoz vonzódik. Nem szeretnénk, hogy ő is olyan sokat dolgozzon életében, mint mi. így ez éven utoljára dolgozunk egyedül a földön. Nem járunk rosszul, higgye el, . . . mert csak kapunk majd egy kis öregségit, no, meg nem vagyunk mi lusta emberek, hozzádolgozunk egypár egysé­get — búcsúzik el tőlünk. Az utcán két tehénke kelletlenül húz maga után egy hosszú szekeret, pedig Pólyák Lajos bácsi nem sajnálja tőlük az ostort. A fürge 70 éves Lajos bácsi mö­gött, 62 éves felesége ül, kettecskén mű­velik 6 hektár földjüket. Beadási kötele­zettségüket' pontosan teljesítik. A gyer­mektelen házaspár minden szeretetót, ragaszkodását földjére pazarolja. Úgy dédelgetik, daj kálják a hat hektárt, a sa-Én nem hiszek senkinek Tóth Bori néni. . . . mond ja játjukat, a tulajdont. Valamikor ez a hat hektár a falu kasztrendszerében tekin­télyt biztosított Lajos bácsinak. Ma is mondogatja: „Valamikor nagyobb be­csülete volt a földnek.“ — Bírok én dolgozni, és míg a kezemet mozgatni tudom, nem adom a földet, nem ón, — néz büszkén reánk, csak akkor üti le a fejét, amikor feleségére pillant. Mert Lajos bácsi büszke, de a felesége, az élettárs tudja, hogy éjszaka sajog már a Lajos bácsi háta, dereka, a karja és so­kat sóhajtozik, hogy nincs fiatal erő a háznál, aki a dolog nehezét átvegye. Elhagyjuk a Vasút-utcát, az öregek utcáját. Az egyéni gazdálkodók kilenc­ven százaléka öregember, ezek nehezeb­ben értik meg az idők szavát. Tudják ők, jól érzik, hogy a tényekkel és az idővel nem lehet szembeszállni. Most a válasz­úton topognak, gondolkoznak, de szemük már állandóan egy pontra, a célra, a szö­vetkezetre szegezödik. Lé.vay Erzsébet £éoáiál jelentik A JNB tanácsa mellett működő nőko­­misszió szép munkát végzett az új szövet­kezetek megalakítása, és kiszélesítése te­rén. Á komisszió tagjai fáradságot nem ismerve, munka után és vasárnaponként jártak a falvakra, hogy az egyénileg gazdál­kodó asszonyokat meggyőzzék. Munkájuk nem volt hiábavaló, mert Kamenecen meg­alakult az EFSZ. A munkában legjobban Sinkovié, Feransky. Sáli és Csipko elvtárs­nők tűntek ki. A lévai nőbizottság az aratási munkák alatt 482 tagú brigádot, szervezett. A brigád 3745 munkaórát dolgozott le. A nőbizottság a munkás feleségek és anyák meggyőzését is magára vállalta. Ennek az lett 'az eredmé­nye, hogy a harmadik negyedévre .11 mun­kást toboroztak a szénbányába és nyolcat pedig a jáchymovi bányákba. A deviéani nőbizottság az iskolás gyer­mekek és serdülő if júság részére tánciskolát szervezett. Itt tanítják a falu fiataljait a már feledésbe menő falusi népi táncokra,. Lázár Valéria. Léva

Next

/
Thumbnails
Contents