Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-01-15 / 2. szám

Osztrák népmese.

Hegyen, völgyön túl volt egy végtelen sűrű erdő. Ennek az erdőnek legbozótosabb zugában élt az öreg medve két kis medveboccsal. Mikor a bocsok megnőttek, elhatározták, hogy szerencsét próbálnak a nagyvilágban.

Szokás szerint először búcsút vettek atyjuktól, aki megölelte őket és lelkűkre kötötte, hogy egymást soha el ne hagyják. Megfogadták atyjuk szavát és útra keltek.

Elmúlt egy nap, a másik nap és elfogyott az elemózsia. Amerre haladtak, még csak nyoma sem volt az eledelnek.

— Hej, bátyókám, ha tudnád, milyen éhes vagyok! — panaszkodott a fiatalabbik bocs.

— Én még éhesebb vagyok — vallotta be csüggedten az idősebbik.

így éhesen haladtak tovább a medvebocsok a rengetegben és egyszer csak egy taligakerék nagyságú sajtba botlottak. Igazságosan meg akarták felezni, de nem tudták hogyan.

Ellenkeztek, civakodtak nagy hangosan, míg honnan, honnan nem, ott termett a róka.

— Min kötekedtek, medve komák?

A medvebocsok elmondták, mivel

bajlódnak.

— Micsoda vesződség. Ide azt a sajtot, majd én elfelezem — ajánlotta a róka.

— Oszd el! — örvendeztek a bocsok. A róka fogta a sajtot és kettétörte.

De az agyafúrt öreg csaló ügyelt arra,

hogy az egyik fele nagyobb legyen, mint a másik.

A bocsok kiáltoztak:

Ez a fele nagyobb.

Csak nyugalom, csak türelem. Egy pillanat és minden rendben lesz — nyugtatta meg a hangoskodókat a róka.

A nagyobbik sajtból leharapott egy jódarabot. Most már a nagyobbik fél lett kisebb darab, mint a másik.

— Mégsem egyforma — háborogtak a medvék.

— Mit izgágáskodtok ? — válaszolt a róka. — Tudom én, hogy mit csinálok!

Megint csak leharapott egy jókorát a nagyobbik darabból, úgy hogy az lett kisebb.

— Most sem egyforma! — zajongtak a medvebocsok.

— Csak türelem — nyögte ki az ízes sajtot habzsoló telt pofájú róka. Még egy harapást és egyforma lesz.

A róka tovább felezte. Előbb az egyikből falt le egy jó darabot, aztán a másikból. A két medvebocs alig győzte szemmel követni. Végülis mire egyforma lett a két darab, alig volt néhány harapásnyi.

— Igaz, hogy kicsi, de egyforma! Jó étvágyat! — szólt csúfondárosan a róka nevetve, megcsóválta bozontos farkát és elfutott.

így jár mindenki, aki kapzsi.

Szűcs Béla fordítása.

ecdé'

Az erdő megőszült, baja hófehér.

Állnak a fák s köztük barangol a tél.

Sudár törzsek s lengő fehér koronák, dereng csak az erdő a friss havon át.

Mint gyerekek rajza, kusza vonalak, fehér a táj s rajta sok sötét alak.

Szellősre, jó tágra ritkul a vadon.

Magas fák kék árnya fekszik a havon.

Minden, hová nézel, jeges, zuzmarás.

S hideg fegyverével durrog a vadász.

Futna őz, nyúl, róka, futna, de. hóval Kíséri a hóba süppedő nyoma

S. I.