Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-07-15 / 14. szám
Dr. Bitvai Gábor Az anya és a családi pótlék (Folytatás) Ha a Nemzetbiztosítási Bizottság nézete szerint ezt a célt a családi pótléknak az anya kezeihez való kifizetése által el lehet érni. — úgy semmi akadálya nincs annak, hogy ezt meg íb tegye. Hangsúlyozzuk, hogy nincs szükség bírósági beavatkozásra, gondnokság alá helyezésre, hanem az üzem a Nemzetbiztosítási Bizottság rendeletére egyszerűen az anyának utalja ki a pénzt. Ugyanezt a megoldást lehet választani akkor is, ha mindkét szülő dolgozik, — azonban ez esetben van más megoldás is. Ugyanarra a gyermekre természetesen csak az egyik kaphat családi pótlékot. Itt megoldható a kérdés oly módon is, hogy az apa üzemében beszüntetik a családi pótlék utalványozását, s azt az anya munkahelyén kezdik fizetni. Ennek az a módja, hogy az anya beadja a saját üzemében a családi pótlék igénylésére előírt nyomtatványt 8 a Nemzetbiztosítási Bizottság előtt megindokolja, hogy miért akarja a családi pótlékot a saját munkaviszonyából élvezni. Erre a Nemzetbiztosítási Bizottság a 258/56 Ü. v. sz. hirdetmény 40. szakaszára való hivatkozással felhívja az apa üzemében működő Nemzetbiztositási Bizottságot, hogy szüntesse be a családi pótléknak az apa kezeihez való folyósítását. Az anya üzemében természetesen be kell várni, amíg a másik üzem a folyósítást beszünteti. Ilyen esetekben előfordul, hogy az apa ellenkezik, mert attól fél. hogy elveszti az adólevonásnál élvezett kedvezményt, amely nála esetleg előnyösebb, mintha az adókedvezményt az anya élvezné. Az aggály azonban alaptalan, mert nincs semmi akadálya annak, hogy az adókedvezményt továbbra is az apa élvezze annak ellenére, hogy a családi pótlékot az anya igényli és kapja kézhez. Ez érvényes az olyan esetekre is, amikor a szülők elváltak vagy nem élnek közös háztartásban, de mindketten gondoskodnak a gyerekekről, — sőt ilyen esetben mindkét fél megkaphatja az adókedvezményt is. A családi pótlék illetéktelen kezekbe való utalásának további gyakori esete a házasságon kívül született gyermek után járó családi pótlék, amelyet az üzem rendszerint az apa munkaviszonyából és az ő kezéhez fizet, habár a szülők nem élnek közös háztartásban. Ez szintén helytelen. Ilyen esetekben az, aki a gyermeket közvetlenül eltartja, joggal igényli a családi pótlékot. Ez a jog nemcsak az anyát illeti meg, hanem bárki mást, aki a gyermeket eltartja, pl. nagyszülőt, más rokont vagy akár idegent is, — esetleg gyermekmenhelyt. Ilyen esetekben a gyermeket eltartó személy forduljon az apa üzemében működő Nemzetbiztosítási Bizottsághoz és ez köteles a családi pótlékot a gyermeket eltartó személynek kiutalni. (Folytatjuk) PÉTERKE rendre int Szép volt a park. Sudáran álltak a 'fenyőfák-, magasra szökellt a szökőkút vize, és gazdagon illatoztak a tarka virágágyak. A kis mókus kiszaladt az útra, és kecsesen két lábra állva kíváncsian nézett ránk csillogó szemével. Nem félt az emberektől, legkevésbé az alig ötéves, világoskék ruhás szőke kisfiútól, aki boldogan repesett feléje. Élveztem, hogy kivételesen nem sietős az utam, és gyönyörködtem a gyermekben. A mókus már felszaladt a fára, de lent, még sok más érdekesség akadt: virág, színes kavics, fenyőtoboz. Péterke megmegállt, le-leguggolt, és közben kérdés kérdést követett, .4 fiatal apa felelgetett, dzemmelláthatólag élvezve, hogy mutogathat, magyarázhat a fiának és szép szőke feleségének. Az egyik kérdés megdöbbentett: — Apukám — szólt a kisfiú, — miért olyan rosszak az emberek ? Nem akartam hinni a f iilemnek. Ez a jólápolt gyermek, akit szeretnek a szülei, szereti az óvónéni, akinek — mint előbb említette — majd elmeséli a mókust, hol találkozhatott emberi rosszasággal? A mi gyermekkorunkban gyakran és sokszor joggal esett szó arról, hogy „rosszak az emberek“, de hozzá mindenki jó, az ő útja napsugaras, egyenes ösvényen halad. A következő percben már nevettem magamon, hogy ilyen komolyan vettem a gyerekes megjegyzést. — Nézd, m it csináltak a rossz emberek — hangzott a folytatás, — csúnya, piszkos papírt dobáltak el ezen a szép úton. — No ha csak erről van szó, akkor nincs naqy baj — gondoltam megnyugodva, Ide hogy. hogy nem. Péterke vádja mégis szöget ütött a fejembe. Egyszeriben a körülöttem levő szép világ megtelt áruló, gyanús nyomokkal, amelyek mind. arra engedtek következtetni, hogy előttem „rossz emberek“ jártak. Lépten -hyomon hagyott a „Rosszember“ valami jelet. Cukorkám zacskókat hajigáit szét a gondozott pázsiton. A szökőkút tiszta vizébe cigarettavéget dobott, a kristálytiszta hegyipatakba pedig — urambocsá üres konzervdobozt. Rosszember megmászta a legszebb sziklát, s hogy ott lakmározott is, kétségtelenül bizonyítja az ottmaradt kenyér- és szalámihéj. A tisztáson nem átallott tojáshéjat és szilvamagot szétszórni, Rosszembemek sok csúnya szokása van, hogy egyebet ne említsek, útón-útfélen köpköd. Arról beszélni sem szeretek, hány újabb terhelő adatra bukkantam utazás közben, mert az autóbusz ülésén, vonatfülke padlóján mindenütt otthagyta ízléstelen. névjegyeit. Hazaérve pedig borzadva döbbentem rá, hogy a Rosszember itt nálunk garázdálkodik csak igazán, városunk utcáin, ahol fittyet hány a szemétkosárnak, moziban és hivatalok folyosóin s nem utolsó sorban a piactéren. így látom a Rosszembert az ötéves szőke kisfiú szemével. De hogy 6, Péter így látja, az igen nagy dolog. Sajnos, nálunk keresve kell keresni az ilyen gyermeket, nemcsak az óvodások, hanem az iskolások között is. S áltól tartok, hogy ennek mi magunk vagyunk az okai. Megfigyeltem Péter szüleit. Tiszta, rendes emberek, olyanok, mint akiket „skatulyából vettek ki“. Bizonyára megmagyarázták Péterkének, hogy aki piszkot hagy maga után, nem lehet jó ember, mert mindent elront ami szép, kellemetlenséget okoz másoknak és betegségeket terjeszt. Ugyanezt magyarázta az óvónéni is. De a magyarázat magában nem lett volna elegendő. Fontos és döntő a következetes példaadás. Az nevelt Péterkéből a tiszaságot korán megszerető és a szépet kereső öntudatos emberkét. Valahányszor a Rosszember romboló tevékenysége elszomorít, mindig megvigasztal a remény, hogy bizonyára akadnak más szülők is, akik szintén így nevelik gyermekeiket. S úgy szeretném, valamire megkérni a „rossz embereket“, akik tulajdonképpen nem is rosszak, csak régi rossz szokások rabjai, a mesterségesen fenntartott tudatlanság csökevényeinek örökösei, Vigyázzanak az új, szép életúton, ne szórjanak szemetet a kis Péterkék és Pannikák lábai elé, segítsenek belőlük kultúrembert nevelni! J. F. LIDICE ÉL! Lidice él, de ember né jeledd, Hogy vérrel áztatott, drága e hely. Ne feledd el a szörnyű pusztulást, A tüzet, a jajt, vérengzést, a halált, A parancsot, a fegyverropogást! Az elrabolt gyermeket és anyát! Ne feledd soha a régi falut, A családi házat, a templomot, A halastavat, a kis patakot, A fákat, a bokrot, a virágot, A békés napokat, a szabadságot, A pokollá változtatott világot! Ildire - békegyűlés alkalmából a Dolgozó nő’’-пек ajánlja Papp Sándor, a buela/>f *ti békrbizottság tagja. Lidice él, de ember ne feledd! A fasiszta barbár itt mit művelt; Ne feledd ej, hogy a domboldalon Ott van a fájó, közös sírhalom, A béke-park viruló rózsáját. Könny, vér, porladó csontok táplálják. Ne feledd soha a régi falut, A múltat, a könnyet, vért, bánatot. A lidicei szörnyű, véres napot Lidice múlt tükréből láthatod A veszélyt, a borzalmas atomot! Ember! ne tűrd! védd meg a holnapot!
