Dolgozó Nő, 1955 (4. évfolyam, 13-23. szám)
1955-10-15 / 20. szám
4« if * ' Az erdő szélén heverészett a vén róka, aki arról volt híres-nevezetes, hogy száz erdőn sem akadt, aki eddig túljárt volna agyafúrt eszén. Büszke is volt erre. Elvárta erdők-mezők valamennyi lakójától, hogy messziről megsüvegeljék és tiszteletben tartsák őkegyeimét. Ahogy itt sütteti a bundáját, se megszólítás, se köszönés, rászól egy hangya: Lompos farkú, ravasz koma, miért feküdtél az utamba ? Kerülgetni nincsen kedvem. Hangyabolyhoz cipelgetem Az araszos gerendákat. Hord el tüstént az irhádat. A pökhendi róka éktelen haragra gerjedt: Hijnye azt a hétnemjóját! Medvekarmát, farkasfogát! Nem hallottad tán híremet, vagy nem tudod az illemet? Rókafenség most alhatna. Agyoncsaplak kis mihaszna! De a csepp hangya nem szeppent meg. A vén ravasz legnagyobb ámulatára nyomban visszavágott: Úgy tartja az erdő rendje, ki erősebb azt tisztelje a vadonnak minden népe. — Köszönni így neked kéne. Ész dolgában jobban állok, furfangodon is túljárok. Döntse el a morcos medve, kinek fürgébb izma, esze! Ez már sok volt. Felpattant a lomposfarkú és mérgében nagyokat toppantott. Indult volna nyomban a morcos medvéhez, a döntőbíróhoz, de a hangya nem egyezett bele: Megyek, megyek, kedvességem, ha a munkám majd elvégzem. Elhordom a gerendákat s a medvénél viszontlátlak. A ravasz koma olyan öntelt volt, estig sem bírta ki, hogy a kis hangya erősebbnek, okosabbnak higgye magát nála. Inkább felajánlotta segítségét a szállításban. A hangyácska fitymálva fogadta, de magában nagyokat nevetett. A lomhatestű öt fordulásra annyi gerendát hordott az épülő hangyabolyhoz, hogy a felesleg télire tüzelőnek elég az ezerszobájú hangyabolyban. Ezután elindultak a morcoshoz. Alig mentek néhány lépést, a hangya a rókához fordult: Hadd üljek fel a hátadra, érjünk oda alkonyaira. Bánta is a róka. Csörtetett, rohant árkon-bokron át, közben egyre morfondírozott. A morcost jókedvében találták. Elmesélték neki a történteket és megkérték, hogy döntsön. Mielőtt szóhoz juthatott volna, a hangya a rókához fordult: Az eszeden már túltettem, önérzeted megnyergeltem: Előkelő háton jöttem, dolgoztál is ma helyettem. Morcos medve akkorát kacagott, hogy a hasát fogta. Így még nem tettek lóvá rókát, mióta medve él a földön. A lomposfarkú majd elsüllyedt szégyenében, de abban reménykedett, hogy az erőben nem maradhat alul. De még fel sem ocsúdott, eléállt a hangya: Látod ezt a szálfát, koma? Kapd hát a hátadra, nosza! Tízszer hosszabb mint jómagad. A győzelem tiéd marad. A róka bambán pislogott és meg sem »kísérelte a jókora szálfa megemelését, A hangya szó nélkül a vállára kapott egy nálánál tizenötször hosszabb galylyacskát és táncos léptekkel megindult vele. A morcos medve csak nézte, bámulta a kis hangyát és mire eldörmögte a megmásíthatatlan ítéletet, az öntelt vén róka észrevétlenül kereket oldott. Hogy terjedt el ennek a történetnek a híre az erdőben, hegyekben, az nem tudom, de hogy a rókák azóta írem vitatkoznak a hangyákkal, arról akárki meggyőződhet. 13
