Dolgozó Nő, 1955 (4. évfolyam, 13-23. szám)
1955-10-15 / 20. szám
Itubom't ©túr Október 29-én ünnepeljük a szlovák nemzeti újjászületés, az irodalmi és kultúráiét korszak-meghatározó jelenségének, Eudovit Stúrnak 140 éves születési jubileumát. Hatalmas munkát végzett a nemzeti ébredés és irodalmi élet kibontakozásában. Politikai, nyelvészeti, általános nevelői téren dolgozott. A XIX. századot a forradalmak századának szokták nevezni. Valóban az emberiség történelme ilyen rövid idő alatt nem mutat ennyi merész és nagyszabású gondolatmegvalósulást, szabadságharcot. A feudalizmus korhadó bástyáit a polgári fejlődés dönti meg, a kapitalista társadalmirend kezdeti haladóerői harcolnak ellene, akik politikai, nemzetiségi, egyenlőségi jogokat követelnek. Az újért való harcban mindenütt első helyen állnak a költők; Németországban Heine, Franciaországban Hugo Viktor, az orosz Puskin, a lengyel Mickiewicz, a cseh Karol Hynek Mácha és a magyar Petőfi a szó erejével óriási ébresztő erőt jelentenek hazájuk elnyomásban szenvedő, vágj' az addig közönyösen alvó népének. A modern nemzet kialakulásának kora ez, amikor a gazdasági, anyagi követelésekkel egyszerre az emberek nemzeti öntudatukra ébrednek. Magyarországon ekkor csúcsosodik ki az Ausztriától való függetlenségi harc, a magyarság gondolata olyan nagy mértékben foglalkoztat ja a forradalmi vezetőket, hogy nem tudnak a nemzetiségi kisebbségek kérdésével törődni. Pedig azok sem alszanak már. A múlt században Bratislava nemcsak mint a magyar politikai élet egyik jelentős központja tűnik ki, hanem a szlovák kultúráiét csírái is itt rügyeztek először. A szlovák tanítók, papok, kisnemesek és a polgári rétegek fiai idejárnak tanulni. Az evangélikus líceum szlovák nyelv és irodalom nehézkes és konzervatív katedrája nem elégíti ki a lelkes fiatalokat. Megalakul a „Literárna jednota“ nevű társaság, melyben egykorú szláv problémákkal, irodalmi kérdésekkel, saját műveik bemutatásával és bírálásával foglalkoznak. Ennek a társaságnak vezérlő szelleme és feje hamarosan Stúr lett. Életének minden percét a nép szolgálatába állította. A vidéki tájékozatlan szlovák ifjúságot személyes példájával a haza iránti kötelességérzetre nevelte, hogy küzdjön a politikai érvényesülésért, kulturális felemelkedéséért. 5túr teológiát és történelem-filozófiát tanult Bratislavában,, majd Halléban. Követőivel együtt bejárta a szlováklakta területeket, gazdaegyesületeket, pénzintézeteket szerveztek, gazdasági tanácsokat adtak, vasárnapi iskolákat, színielőadásokat rendeztek. Stúr tudta, hogy a felvilágosító munka nem elég az egyenlőtlenségek megszüntetésére, a feudális társadalmi rendet kell megdönteni. Mint Zvolen-i követ az országgyűlésen lapjának, a „Slovenské národnie noviny“ szellemében síltra szállt a feudalizmus és politikai formáinak megdöntéséért, a jobbágyság eltörléséért, szlovák iskoláért és általános jogokért. A magyar kormány 1848 után sem oldotta meg a nemzetiségi kérdést, Stúrék nem elégedtek meg a szociális és gazdasági engedményekkel. Elévülhetetlen érdeme Stúrnak a szlovák egységes irodalmi nyelv megalapítása. Az addigi ilyen irányú törekvések nem tudták az egész szlovákságot átölelni. Stúr a középszlovák nyelvjárást tartotta leghozzáférhetőbbnek, legtisztább szlovák hangzásúnak, melyet Túróc, Árva, Liptó, Zólyom, Hont, Gömör és Nógrád népe beszélt. Nyelvészeti műveiben kifejtette, hogy az új, mindenki által érthető nyelv feladata az egyszerű népet magasabb társadalmi, politikai és kulturális színvonalra emelni. Zuplcó Judit cAndtiá éá a tdzáaá játék Esős novemberi nap. Az iskola napközi otthonában már mindenki elkészítette a házi feladatot. A szekrényből társasjátékok kerülnek elő. Futball és jégkorong pálya, hazai és afrikai utazás elevenedik meg az asztalon, sorakozik a dominó, versenyt futnak a kis halma-katonák, perdül a kocka. Érdemes megfigyelni a gyermekeket, mert játék közben lényeges dolgokat tudhatunk meg az egyéniségükről. Erzsi mindent mindjárt megun és továbbáll, Nóra elmerülten, teljes odaadással játszik, Pista figyelmetlenül, azt sem tudja, mikor kerül rá a sor. A kis elsős Andris duzzogva hagyja ott az „Ember ne haragudj“ játékot, pedig az előbb még mennyire örült, hogy a „nagyok" őt is bevették. — Nem hagynak nyerni — feleli sírásra görbülő szájjal a nevelőnő érdeklődésére. — Andrissal nam hhet játszani — jelentik ki határozottan a többiek — mindig csal. Hatosra tette a kockát és nem hagyja magát kiütni. Andrisnak fáj a kiközösítés. Pedig már kezdene beilleszkedni a napközibe, odahaza hiányzott neki a testvér, a gyermektársaság. .4 szülők nehezen szánták rá magukat, hogy beadják ide, de nem bánták meg, mert Andriska most sokkal jobban eszik. Csak a közös játékkal van baj, pedig mennyire vágyik utána, hogy mindebne bevegyék. Otthon azért egészen más. Anyuka vacsorát készít, apuka maga elé teríti az újságot, de ha Andriska szépen kéri, leteszi és jön játszani. Büszke, hogy kisfia már iskolába menés előtt értett a társasjátékokhoz, jól számol, jól kombinál. Az csak természetes, hogy a gyerek nyerni szeret. Miért éppen azzal a figurával lépjen apu az „Ember, ne haragudj"-ban, amelyik az Andrisét kiütné? A malmot sem kell feltétlenül mindig elrontani. A Fekete Péter ügyesen elrejtőzhet a többi kártya mögé, hogy Andris véletlenül se húzza ki. Szóval, apu csal, az Andris javára. S a gyerek boldogan szalad ki a konyhába: — Anyu, megint én nyertem. Eszembe jut, miért hagytam ott valamikor régen egyik kis magántanítványomat, pedig milyen nagy szükségem volt rájuk. Óra után Babyval mindig társasjátékot kellett játszani. Nyerni csak neki lehetett, különben toporzékolt. Megszokta, hogy az alkalmazottak gyerekei csalni és nyerni hagyták a „kisasszonyt", mert az ellenszegülésnek apjuk itta volna meg a levét. Persze, Andriséknál más az eset, apu becsületes dolgozó és a fiacskája iránti szeretet vezeti. De a szeretet ilyen formában nem szolgálja a gyermek érdekét. Az sem volt helyes, hogy korán kezdték a társasjátékot, amikor a gyermek még nem volt rá érett, hiába tudott számolni- Igaz, hogy iskolás korban is sokszor tapasztaljuk, hogy a gyereknek szinte életkérdés a nyerés és könnyen eltér a játékszabályoktól. Rá kell őt vezetnünk a helyes útra. A játék ne csak ügyességre, türelemre, figyelemre neveljen, hanem alakítson ki helyes jellemvonásokat, tehát ne csalafintaságra és kárörömre, hanem becsületes küzdelemre, az ellenfél érdemeinek elismerésére és a veszteség elviselnitudására tanítson. A társasjátéknak legyen meg a maga helye a gyermek életében, de ne foglaljon el túlságosan nagy helyet más alkotó tevékenység és sokoldalú nemes szórakozás rovására. A magam részéről sohasem adok előnyt a pusztán szerencsejátékoknak — mint amilyen például a kártya, amely sok felnőttnek elégíti ki „kultúrigényeit" — hanem inkább olyan játékokat keresek, amelyek a gyermekek földrajzi, irodalmi és egyéb ismereteit gyarapítják, ahol önálló gondolkozásuk és képzelőtehetségük is érvényesül. Ha pedig eszreveszem, hogy valamelyik gyermek csal a társasjátéknál, úgy kétségbeesem, mintha lopott vagy hazudott volna és igyekszem helyes útra téríteni. A napközi otthon közösségi életében bizonyára Andriska is megtanulja, hogy nevetve tapsoljon a győztes ellenfélnek. S apunak is be kell látnia, hogy a becsület nem játék — s hogy a játék mindig becsületes legyen. N. I. 11
