Dolgozó Nő, 1955 (4. évfolyam, 13-23. szám)
1955-09-01 / 17. szám
tz л 5* Ш ^ - и я * Vita/ ILii '""" /IvAu^T^ fan Egy napsütötte arcú, komolyszemű menyecske perdült ki az udvarra. Szeme végigsimította az ismert tájat, majd elindult a pázsittal szegélyezett úton. Ez a fürge fiatal asszony Besina Ilona, a kmetovcei EFSz ellenőrző bizottságának elnöknője. A szövetkezet mindössze 200 ha földön gazdálkodik, de tagjai elégedett emberek. Soha nem károsítják meg a közös vagyont, hisz nyugodtan megélnek abból, amit becsületesen megkeresnek. Munkaegységükre 7.50 korona előleget és 5 kg terményt kapnak egyelőre. Ha a többi növény is úgy fog fizetni, mint a gabona, akkor az év végén szép pénz üti. a markukat. Az utcára kilibbennek a kiskapukból a fehértollú libák. Ilona, ügyet sem vetve rájuk, kikerüli őket. A féltékeny anyalúd sziszegve szalad öt-hat lépést utána. Hiába sziszegsz, nincs most ideje rátok nézni fehértollú állatok,“ — arra gondol, mit is fog mondani az EFSz tagjainak, ha kérdezik. Bizonyára már várják, hisz most megy először közéjük, mióta Moszkvából, a mezőgazdasági kiállításról hazajött. A szövetkezet tagjai már gyülekeznek a cséplőgép körül. A gépész igazgat valamit a villanymotoron. Az asszonyok körülfogják Besinánét s kérdésekkel ostromolják. A kis falu úgy simult bele a domb ölébe, mint az álmos kisgyermek anyja karjaiba. A kelő nap szomjasan szippantotta fel első italát, a mezőket beterítő kristálytiszta harmatot. Mondd, mit láttál Moszkvában a kiállításon ? — Sok, sok mindent, — csillogtatja a reggeli nap Ilona sötét szemeit. — Láttam a gyönyörű Moszkvát, utaztam a Metróban (földalatti vasút). Láttam Lenin és Sztálin mauzóleumát, Trefjakov képtárát, a Lomonosovról elnevezett egyetemet a Leninhegyen és a nagyszerű mezőgazdasági kiállítást, — mondta el szinte lélegzet vétel nélkül a barna asszonyka. • Milyen volt a kiállítási — csatlakoztak a kíváncsiak csoportjához a férfiak is. — Sohasem láttam még ehhez hasonlót és nem tudom, fogok-e még ilyen hatalmas és nagyszerű dolgot látni. Az elbeszélő egy pillanatra elhallgat, szavakat keres elragadtatásának kifejezésére, — Képzeljétek el, olyan nagy területen fekszik a kiállítás, mint amilyen nagy a mi EFSz-ünk összes földterületé, 207 hektáron. 307 pavilonból és egyéb épületekből áll. A kiállítás díszítésére 5 millió virágtőt és negyvenezer fát ültettek ki. Honnan tudod, megszámoltad? — szólt közbe egy kétkedő hang. Nem számoltam meg, de ott mondták és én meggyőződtem róla, hogy ez így van. Aztán mindent feljegyeztem magamnak, hogy semmit se feledjek el abból, amit ott láttam, — védi az igazát Ilona. — Ha Ilona mondja, akkor biztosa úgy van, — jegyzi meg egy feketekendős asszony. Ne beszéljetek mindig közbe, — int a kétkedő felé egy derűs szemű deresedő hajú bácsi. — A kiállításon levő állatokat 79 épületben helyezték el. Képzeljétek el, olyan teheneket láttam ott, amelyek évente 10—12 ezer kiló tejet adnak. Egy fehér Kamsa nevű rekordtehén 13.572 kiló tejet adott a múlt évben. — Nekünk is elkelne vagy tíz ilyen tehén, - mondja sóvárogva egy idős bácsi. 4