Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-06-01 / 6. szám
Leküzdjük a nehézségeket Egy meghívó 2-napos aktívám szólít Eperjesre, melyet a Csehszlovákiai Nőbizottság az ottani kerületi nemzeti bizottsággal egyetemben rendezett és amelyen resztvettek a kerület mezőgazdaságában dolgozó kiváló nők is. Boldogan megyek, hiszen először lesz alkalmam az új Keletszlovábiába jutnom. Ismertem a régit, az örömtelent, ahol — úgy mondhatnék — semmiféle ipar sem létezett, ahol a primitíven megművelt anyaföld nem bírta táplálni a keserves körülmények között dolgozó parasztot és családját. Szolgaság, nyomor, kivándorlás jellemezte Szlovákiát a felszabadulásig. Az úton az embernek Pozsonytól Eperjesig, a Kiskárpútok, Fátra, Tátra mentén alkalma nyílik sok mindent látni, hallani, megcsodálni. Míg a zöldelö mezők, a rúg 'ző fák. a duzzadt ezüstös folyók Marcina Anna Színik Krzsibet Az eperjesi ülés küldöttjeinek egyik csoportja. a tavasz ébredését, erejét hirdetik, addig az elsuhanó táj az épülő Szlovákia rohamos fejlődését mutatja, az építés olyan rohamát, amelyet merész álmodozásnak hittek a múltban. Űj gyárak, új városrészek, modern falvak, hidak, új vasúti vonalak, alagutak, villanytelepek, rengeteg sportpálya, gyermekjátszótér — ezek megvalósítására nemzedékek vártak. Most, alig egy évtizeden belül, sikerült megteremteni az új, boldogabb társadalom alapjait. Gombamódra szaporodnak országunk egész területén az újabb meg újabb alkotások, de még gyorsabban nőnek ezen hatalmas alkotó munkában új emberek, a haladás szárny vivői. Nagy fejlődésen mentek át a nők, mint ahogy ezt az eperjesi aktíva is bizonyítja. Órákig lehetne felsorolni azoknak az aszszonyoknak és leányoknak neveit, akik munkájukkal bebizonyították, hogy megértették a felszabadulás jelentőségét és helyes úton járnak. Tudják, hogy a békeutáni vágy nem sokat ér, ha nem sorakoznak fel elszántan a világ békeharcosai mellé, a munka frontjára. Az aktíva gazdag vitája folyamán egymásután szólaltak fel a kerület legöntudatosabb asszonyai. Marcina Anna, Drien. Újfaluról, az egyszerű parasztasszony szavai mély hatást gyakoroltak a gyűlés részvevőire: „Mi, asszonyok, nem fenyegetódzünk bombákkal, de tettekkel védjük gyermekeink egészségét és jövőjét. Fegyverkezzünk mi is asszonyok, a mi harci eszközeinkkel! Minden kilogramm hús beadása a kötelező beadáson felül, minden liter tej az előírt zsírtartalommal, fegyvert jelent a védelmi harcban a szebb és jobb jövőért“. Ugyanígy Duskovics Verona, Köveseiről, — akit gyermekei tanítottak meg nem is olyan régen írni és olvasni — a nemzeti bizottságokba való választások fontosságáról megértéssel beszélt: „Nagydolog az, hogy magunk választhatjuk a község vezetőit. Hiszen egy ilyen HNB olyan lesz, mint egy' minisztérium a községben, ahová olyanokat kell választani, akiknek szívén fekszik a község ügye, akik megértik nehézségeinket, fájdalmainkat és örömeinket, akik nem félfüllel hallgatják meg az embert , de jó szívvel és minden erejükkel segítenek is a nehézségek kiküszöbölésénél. ‘ ‘ Asszonyaink tanulni akarnak. Bizonyíték rá a nagykaposi Nagy Éva kérelme a kerületi nemzeti bizottság kiküldötteihez: „Tanulni szeretnék, küldjenek kérem iskolázásra, hogy többet adhassak asszonytársaimnak, hogy átsegíthessem őket a kisebbrendűségi érzés leküzdésében és hogy' tudjanak különbséget tenni a barát és ellenség között.“ Szivák Erzsébet, Bártfáról a következő felszólaló: „Azokat képviselem itt, akik valamikor haszontalan, értéktelen embereknek számítottak. Kegyetlenül sértő és fájó érzés volt ez egy tisztességes embernek. Mi, cigányok, őszinte érzéssel köszönjük a Szovjet Hadseregnek felszabadításunkat, a pártnak meg a kormánynak azt, hogy résztvehetünk országunk szocialista építésében, hogy emberi módon élhetünk és emberszámba is vesznek bennünket. Egyik bátyám hősi halált halt a felszabadításért folytatott harcban, másik soffőr, a harmadik mérnök lesz. Én magam munkám mellett középiskolát végzek. A bártfai cigányok nevében kijelentem, hogy becsületes munkával fizetünk az életünkben beállott örömteli változásért.“ Sorok Matild, Nagymihályról, így szólalt fel: „Kormányunk gondoskodását nem mindig viszonozzuk jó munkával. Ez pedig nagy hiba. Sok a parlagon heverő kihasználatlan föld, tehát nem teljesítjük kötelességeinket sem a munkásosztálly-al, sem pedig gyermekeinkkel szemben. A nagymihályi járás asszonyai nevében kijelentem, hogy a kormányhatározatok teljesitéséröl idejében fogunk gondoskodni és egy ár megműveletlen föld sem maradhat majd járásunkban megműveletlenül.“ 150 asszony volt együtt ezen a konferencián, akik felszólalásaikban gy'akran a keserves múltra, a kizsákmányoló tőkésekre, a nyomorra, a gazdaságilag és kulturálisan elmaradt vidéknek bizonytalan és keserves életére tértek vissza. Hálásan köszönték felszabadulásukat a Szovjetuniónak és Pártunknak. Biztos, hogy a legszörnyűbb nyomort sikerült kikergetni, de elért eredményeink mellett látják ezek a nagyszerű asszonyok a meglévő hiányosságokat, hibákat is és ezért a jobb életért folytatott harcban kötelezettséget vállaltak, hogy megértetik a többiekkel is a szocialista nagyüzemi gazdaság előnyeit, a terméshozam fokozásának fontosságát és az állam iránti kötelességek teljesítésének messzemenő távlatát. Büszkék vagyunk az ilyen aszszonyokra, akik az új feladatok teljesítésénél megsokszorozzák erejüket, mert tudják, hogy kormányunk programmja a béke, család és az egész nép jóléte. Minden akadályt es ellenséget leküzdve, magasra emelve viszik asszonyaink a béke zászlaját. Ilja Erenburg szavaival zárom soraimat: „Ha meg akarod védeni magadat, védd meg a bókét, mert minden ember a saját módjára él és gondolkodik, minden városnak más és más arculata van, csak a romok és csontvázak hasonlítanak egymáshoz. Zl.
