Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954-04-01 / 4. szám

cAí 'zom/aink a úálaáztááok iikeiééit Pártunknak és kormányunknak a dolgozó anyákról való gondoskodását lépten-nyomon érezzük, és ezt asszonyaink még fokozottabb munkával igyekeznek viszonozni. Jelenleg egyik legfontosabb kötelességüknek tartják, hogy a nemzeti bizottságok választásainak előkészíté­sébe a legnagyobb mértékben bekapcsolódja­nak. A törvényjavaslat vitájába Felsöpatony dolgozó asszonyai szépen bekapcsolódtuk és hozzászólásukkal bebizonyították, hogy annak jelentőségét teljes mértékben megértik. A Nemzetközi Nőnapot gondosan előkészítet­ték, és a béke melletti harcos kiállásuknak adtak kifejezést. A Nemzetközi Nőnap ünnepségeinek sikereihez hozzájárult a tanuló ifjúság is kultúr­műsorral. A Nemzetközi Nőnap alkalmából a következő kötelezettségvállalást tettük: Az egységes földmüvesszövetkezetünk tava­szi munkáiba teljes mértékben bekapcsolódunk. E munkák elvégzéséért a felelősséget saját ma­gam vállaltam. Miklós Janka, a felsőpatonyi nőbizott­ság elnöknő ie. _____ К ED I \/<ЛУ SÓT AUS AI M! Qf edoeá elútátánök ! A „Dolgozó NA" folyó évi má­sodik számának hátlapján von egy cikk: „A vér titka“, amely nagyon lekötötte a figyelmemet. Én is rendszeres véradó vagyok. Ez nagyon jó hatással van az egész szervezetimre, mivel éppen a kritikus korban vagyok. Míg mm adtom vért, rendellenesen híz­tam. Súlyom 86 kg volt, annak ellenére, hogy kora reggeltől késő estig dolgoztam. Tekintve közepes termetemet, ez bizony nagyon sok volt. Két év leforgása alatt 9 alka­lommal adtam vért és ma 68 kg vagyok, és az összes kellemetlen tünetek (szédülés, fülzúgás, forró­ság, dagadt boka) eltűntek, nyu­godt vagyok és a közérzetem jó. Mindezt azért írom meg, mert nálunk sok asszonytársam abban a tévhitben él, hogy aki többször ad vért, az korán megöregszik és hamarabb meghal. En egyszerű falusi asszony vagyok, de ezt nem tudom elhinni. Annál is inkább, mert saját magamon tapasztalom, hogy a véradás jó hatással van az asszonyokra bizonyos korban. Nemcsak saját magamnak teszek azonban jót vele, hanem még egy embertársamnak az életét is meg­menthetem is ez emberi kötelessé­gem. Borbély Mária, Doborgaz. cíide6Úet a doátiákói A „Dolgozó Nő" hasábjain keresztül küldöm üdvözletemet mindnyájatoknak. A Magas Tátra egyik tüdőgondozó szanatóriumában vagyok gyógykezelésen. Azonban ne gondoljátok, hogy ez a szanatórium olyan, mint egy siralomház, ahol sáptdt, keserűarcú emberek fekszenek, akik csak о saját betegségükkel vannak elfoglalva. Itt mindenki meglepően víg. Igenis vidám, mert hála népi­demokratikus kormányunknak, minden szórakozásuk és kényelmük megvan a gyógyulásra váró betegeknek, nem is beszélve a fáradságot nem ismerő orvosokról. Dr. Formanek igazgatónak már az örök mosolya is gyógyít. A tudásszomjas Dr. Hernádi főorvos mindig igyekszik időt szakítani arra, hogy a beteggel hosszan elbeszélgessen, kikérdezze egészségi állapotáról, kezdve egészen gyer­mekkorától, hogy megtalálja a betegség valódi okát. Mondhatjuk, hogy az itt szolgálatot teljesítő orvosok tudásuk legjavát adják a dolgozók gyógyulásáért. Kedvesek a vitamíndús ételeket felszolgáló leányok és szívesek az orvosokat kisegítő nővérek — egy kivételével. De reméljük, őt is kineveli a közösség úgy, hogy nem fogja durván mondani, mint eddig, a beteg munkásoknak, hogy „azonnal a fekvőhelyre“, hanem szépen, mint a többi nővér mondja: „tessék kimenni a terraszra, itt a fekvőóra ideje/“ Azt hiszem, nincs az az ember, akit szép szóval ne lehetne jobban meggyőzni, mint durva hanggal. Büszke vagyok arra, hogy amikor megkérdeztem az igazgató elvtársat, hogy van megelégedve a betegek viselkedésével, azt válaszolta, hogy a nők komolyabbak és szófogadóbbak, mint a férfiak. És joggal lehetünk mi nők büszkék arra mindnyájan, hogy egyre jobban tudunk élni a mi drága népi demokráciánk adta jogainkkal — a nők egyenjogúságával és mind több és több nő kapcsolódik be olyan munkába, amelyet eddig csak férfiak végeztek. Ez mind a nők fejlettségét és öntudatát mutatja. És ha műveltek, a munkában edzettek leszünk, akkor erős nemzetet alkotunk és vissza­riasztjuk a mi boldog, békés életünkre törő gyáva kapitalistákat, akik háborúval akarnak kibúvót találni a munka alól. Kedves Nőtársaim! Úgy élünk mi ebben a természeti kincsekkel megáldott gyönyörű Tátránk­ban, mint egy nagy család. Szórakozunk, tervezünk és várjuk gyógyulásunkat abból a betegségből, amit még a kapitalista rendszertől örököltünk, amikor 7 gyermeknek kellett járni egy pár cipőben és 2 család lakott egy levegőtlen sötét lakásban. Ha megbetegedett о munkás, hát elbocsátották, de az eszükbe sem jutott, hogy magaslati levegőre küldjék, inkább ők jöttek ide dorbézolni, в a rosszul­táplált gyenge cseléd dolgozott rájuk. Bizonyos órákban sétálni megyünk, s ilyenkor vidám beszélgetésektől visszhangzanak a magasba nyúló hegycsúcsok. Egy igen értelmes, fiatal elvtárs szokott vezetni sétáinkon — Benko Bélának hívják — udvardi lakos, ő már régebben itt van kezelésen. Benko elvtárs elmondta, hogy 6 a frontról hozta a tuberkulózist, de már tervezget, hogy rövidesen hazamegy. Bár még gyenge, de vállal olyan munkát, amelyet el tud végezni, de építeni akarja a szocializmust. Betegsége előtt szövetkezeti dolgozó volt, felesége pedig egy üzemi óvodában dolgozik. És így tervezget minden beteg, mert azt mindannyian kizárt dolognak tartjuk, hogy ilyen kezelés mellett meg ne gyógyulnánk. Liska Ferencné, a tatranská-kotlinai tüdőszanatórium betege. 12 <A nádótaqL n&bizótUág. óiízeieé fellépése A nádszegi helyi rádió jelentése kellemes izgalomba hozta a falu lakosságát. Nem is csoda, mert ritkaságszámba menő jelentést hallottak: „Színdarabot játszanak a nő­bizottság tagjai“. Már a faluban régebben beszéltek erről, de nem hitték, hogy mi, asszonyok, betanuljuk a darabot. Igaz, vol­tak nehézségeink, mert legnagyobbrészt csa­ládos anyák vagyunk és az otthoni munkát is el kellett végezni. Azonban minden aka­dályt leküzdöttünk, betanultuk a színdara­bot és február 28-án és március 1-én előadtuk. A jegyeladás nem tartott hosszú ideig, mert a lakosság tizesével vásárolta a jegyeket. Már itt kezdődött a siker, mert a lakosság megmutatta, hogy érdekli őt a kultúra, kiváncsi az előadásra. Be kell vallanunk, hogy mi is feszülten vártuk az előadás meg kezdését. Bár a színdarabot jól megtanultuk, mégis féltünk, hogy nem lesz sikerünk. Az egybegyűlt közönség tapsorkánnal kérte az előadás megkezdését. Első darab volt a „Kakastojás“. Érde­kes, komoly darab; bemutatja, hogy az asz­­szonyok tudnák a tojás beadást teljesíteni, mert a tyúkjaik tojnak, de nem akarják, mert szeretnék a szabad piacon eladni. A nézőközönség biztosan tanult ebből a darab­ból. Özvegy Csíkos Gergelynó szerepét — Pörzse nénét — a 46 éves Szépe Mária alakí­totta élethűen. A nemzeti bizottság elnökét szintén jól játszotta Bartalos Ilona. A másik darab: ,,A paradicsomban járó diák“ — vígjáték. Nem egyszer meg­kacagtatta a nézőközönséget. A diák szerepét Sághi Erzsébet alakította kifogástalanul. A zsugori gazdasezonyt, aki 2 éven keresztül egy fillért sem fizetett cselédlányának, Győri Emma alakította nagy sikerrel. A harmadik darab, a „Dinnyecsősz“, valóban farsangi napokra való kacagtató da­rab volt. A szereplőknek többször várniok kellett, míg a nevetés elcsendesik. A két dinnyecsősz: Kertész Edith és Juhos Margit már színpadralépésük első pillanatában ka­cagásra késztették a közönséget öreg férfi­­maszkjukkal. Itt meg kell jegyeznem, hogy Juhos elvtársnőnek 4 családja van, mégis elvállalta a szerepet. Ezért külön dicséretet érdemel. A színdarab befejezése után valóban szív­­bőljövö tapsvihart kaptunk mi, a szereplők, illetve a nőbizottság tagjai. Bizonyítéka volt ez annak, hogy a nézőközönség meg volt elé­gedve az asszonyok szereplésével. Bátran mondhatom asszonytársaim nevé­ben, hogy nehéz munka volt, de megérte. Férfiak nélkül mi magunk, asszonyok nagy sikert arattunk. Ez serkent minket újabb munkára, újabb kötelezettségvállalásokra- Megmutatjuk a falu dolgozóinak, hogy m1, anyák, éppen úgy hozzájárulunk a szocializ­mus felépítéséhez, mint a legerősebb férfiak. A színelőadás biztosan elősegítette azt is, hogy még több asszony sorakozik fel mögöt­tünk és erősebbek leszünk. Sándor Olga, a nöbizottság tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents