Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
(ßediielj rSiiwtaiia a nagy Lenekéi tó „Az igazi lángészt az jellemzi, hogy nemessé tesz és felemel. — Smetana sohasem igyekszik csupán szórakoztatni bennünket, nem szolgaleiek. Felettünk áll és arra nevel, hogy megismerjük a szépséget, az igazságot és a fennköltséget.“ Ezeket a szavakat írta bíráló cikkei egyikében a cseh zene nagy mesteréről földije, Ján Neruda, a költő. Smetana kiváló kortársának e szavai talán legjobban jellemzik, mily jelentőséggel bír Bedíich Smetana művészete a cseh nép számára a XIX. században, a nemzeti szabadság fokozott elnyomatása idején. Smetana tehetsége és zene iránti vonzalma már nagyon korán kifejezésre jut. Tizenhat éves korában írt feljegyzéseiben olvassuk: „Négy éves voltam, amikor apám megismertette velem a zenei ütemeket.“ A hatéves gyermek már rendszeres zenei nevelésben részesül, és mint csodagyerek, hamarosan a nyilvánosság elé lép. Zongorajátékával a szakértőket is elragadja. Már apróbb zongoradarabok komponálásával is foglalkozik. Gimnazista korából ered ez a feljegyzése: ,,A zeneszerzésben Mozart, zongoratechnikában Liszt akarok lenni."' 1843-tól minden idejét zenetanulmányainak szenteli. Szerzeményei, melyeket eddig gyakran ösztönösen alkotott, s amelyek szint« zenei érzéke közvetlen ajándékaképpen hatnak, prágai tanulmányai során elméleti megindokolást szereznek. Zenei egyénisége Jozef ProkeS zenetanár és teoretikusnál folytatott magántanulmányai alatt csiszolódik. Bizonyítja ezt egész sor szerzeménye, melyek közül főleg g-moll zongoraszonátája érdemel elismerést. Bedíich Smetana geniális alkotóképességére főleg az 1845-ös évek forradalom előtti korszaka gyakorolt mély hatást. Prágában és a cseh vidéken rendszeresen találkozik öntudatos, fiatal cseh hazafiakkal. Baráti körben gyakran lelkesen vitatkoznak Karel Havlíéek-Borovskyval, a kiváló újságíróval és szatirikussal az elnyomott nép jövőjéről és a feudális uralom megbuktatásának szükségességéről. És az elgondolásokat, terveket lassan, de biztosan tettek is követték a forradalom előkészítésével kapcsolatban. Smetana lelkesedése a szabadságharcért állandóan fokozódik. Tudatában van művészi zeneszerzői hivatásának. Tudja, hogy a művészetnek is elsőrangú feladata a nagy eszméket támogatni, azokat az eszméket, amelyek megvalósításáért küzdöttek. Felelősségének teljes tudatában munkához fog, és jelszava az, hogy igazi, nemzeti műveket- alkosson. Elvéhez hű marad egész életén át. Hasonlóan, mint más európai országokban, 1848-ban Csehországban is lángralobban a forradalmi eszmék szikrája. Smetana tudja hol van a helye. Az „Összetartás“ név alatt alakult nemzeti gárdatestület soraiba jelentkezik és lelkesen buzdítja honfitársait az elnyomók elleni harcra. Ebben a szellemben alkotja müveit is. Megírja „A szabadság dala“, „A diáklégiók indulója“, „A nemzeti gárda indulója“ című műveit. A forradalmi események hatása alatt komponálja „Ünnepi elöjáték“-át. — A forradalmat vérbefojtották. 1848 július elején Smetana engedélyt kapott önálló zeneiskola megnyitására. Azonban a Habsburg-uralom fullasztó légköre, főleg Bach miniszerelnök garázdálkodása, nyomasztó hatást gyakorol Smetanára. Művészi tervei megvalósítása elé egyre súlyosabb akadályok gördülnek. Ezért búcsút vesz hazájától és a svédországi Göteborgba távozik. Dacára annak, hogy Smetana itt jól érzi magét, honvágya nem szűnik. Ekkor írja e sorokat naplójába: „Élj boldogan imádott szülőföldem, gyönyörű nagy hazám!" Máshelyen így ír: „Szíwel-lélekkel cseh vagyok és büszke hazám nagy, dicső múltjára". Svédországból való visszatérte után, ahol nagy szimfónikus költeményeit, а „III. Richárd“-ot, a „Haakon Jarl“-t és a „Wallenstein táboré“-t írta, ismét bekapcsolódik a nemzeti felszabadulási mozgalomba. Megírja első operáját, a „Brandenburgiak Csehországban“ címen. Ez az első modem cseh opera. Az 1863—1866-os években,'tehát abban az időszakban, amikor a cseh hazafiak fokozták a nemzeti szabadságért vívott harcukat, Smetana elhatározta, hogy olyan művet alkot, amely visszatükrözi nemzete egészséges gyökerét, belső erejét. Ekkor írja világhírű művét, „Az eladott menyasszonyát. A bemutatóelőadáson ez az opera megérdemelt sikert aratott. Azonban a reakció akkor is felütötte fejét. Bírálták a mű népies jellegét, szemére vetették, hogy értéktelen, és hogy a műnek semmi köze nincs a művészethez. Felesleges hangsúlyoznunk, hogy néhány felfuvalkodott irigykedő alaptalan kifogása egy pillanatig sem tudta e cseh nemzeti remekmű lelkes sikerének útját állni. — „Dalibor“ című operája után, amelyben Smetana érvényre juttatta a zenekar és az emberi hang minden lehetőségét, a „LibuSe“ következett, amellyel Smetana a cseh mitológia egyik szakaszának geniális megzenésítését oldotta meg fényes sikerrel. A „Libuse“ monumentalitásával népe dicső múltjára emlékezteti a cseh nemzet fiait. „A két özvegy“ című vígopera szerzőjére nézve tragikus jelentőséggel bír. Utolsó szerzeménye volt, amelynek előadását még hallotta. Régi fülbaja állandóan rosszabbodott, és Smetana teljesen elvesztette hallását. Borzasztó csapás volt ez a zeneművész életpályáján. Azonban nagy testi és lelki szenvedése ellenére Smetana — éppen úgy, mint nagy elődje, Beethoven, akit hasonló csapás ért — hősies önmegtagadással tovább alkotott. Ebben a korszakban írja „A csók“ és „A titok“ című operáit. Már abban az időben, amikor a „LibuSe“ című operán dolgozott, az a gondolat foglalkoztatta Smetanát, hogy nagyobb szimfónikus költeményekből álló ciklust ír, amely méltó kiegészítése nagysikerű operáinak. Ezt a tervét azonban tragikus életkörülményei folytán már csak abban az időben valósíthatta meg, amikor már egyáltalán nem hallott. Ekkor írta Smetana alkotásának legnagyobbját, a „Hazám“ című ciklust, melynek második költeménye a „Moldva“. Ez a költemény és „Az eladott menyasszony“ szerzett nevének világhírt. Zeleny, az ismert cseh zeneíró megemlékezésében így ír e neves ciklus első, „VySehrad“ című költeménye keletkezéséről: „Azon a napon, amikor Smetana egészségi állapota a legrosszabb volt, amikor az orvos megtiltotta az emberekkel való legcsekélyebb érintkezést is, aznap érlelődött meg a mesterben a gondolat a „VySehrad“ megírására. Smetana látszatra a legnagyobb izgalomban, zúgó fejjel fel és alá járt szobájában, füleiben szüntelenül egy zenei gondolat zsongott. A krízis befejeződött.“ — Smetana teljesen megsiiketült... A kis zenei motívum, mely e sorsdöntő napon társává szegődött, alapköve lett azoknak a szimfónikus költeményeknek, amelyek „Hazám“ név alatt világhírt szereztek Smetanának. Bedíich Smetana a hatvanéves születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken mér nem vehetett részt. Egészségi állapota teljesen leromlott. 1884. március 12-én halt meg. Szilárdak azok az alapok, amelyekre Smetana a cseh zenét építette. Nyolc opera, szimfónikus, zenekari és kamaraművei, dalai, énekkarok számára írt munkái, azonkívül egész sor különböző hangszerekre írt szerzeménye fényes bizonyítékát nyújtják a nagy zeneszerző művészi törekvéseinek, akire a múlt században oroszlánrész jutott a cseh nép haladószellemű igyekezetéből. Mi Bedíich Smetana művészi hagyatékának legnagyobb értéke? Az, hogy művei tartalmát népe életéből meríti: a nép tradícióiból meríti azokat az egészséges eszméket, értékeket, melyek a nemzeti felszabadítási mozgalomban annyi erőt adtak honfitársainak. Tanítómestere volt és eszményképe lett Dvofáknak, Fibichnek, Janáéeknek, Suknak és másoknak. Hatalmas művészi hagyatéka korunk cseh és szlovák zeneszerző-nemzedékének is példát mutat, annak a nemzedéknek, melynek jelszava: „a művészet a népé“. Az idén rendezendő „Cseh Zene Éve“ keretében elsősorban emlékezünk Bedíich Smetana lángelméjéről, akit művei révén méltán sorozhatunk azon világhírű zeneszerzők közé, akik mindenkor a népre támaszkodtak, és annak érzéseit, vágyait, jobb életért való küzdelmét tartották szem előtt. Dr. Neman Konrád.