Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954-03-01 / 3. szám

Eg у születésnapi könyv

Fehér díszbe öltözött udvarunkon elkészült a hóember. Behallatszik akis pajtások örömujjongása és a vidám zsivajból kislányom hangja csendül ki:

Egy szál ingben szegényke! A gyerekhad — nagyot kacag:

Hát ez milyen legényke? „Hóember ez, — nem él, te!"

Honnan veszi a gyerek ezeket az üde verssorokat? Igen, tudom már... Alig pár napja kapta hatodik születése napjára a „Verses mesék“ c. könyvet s máris bevonultak a versek az ő kis világába. Nem is csoda, hiszen a gyermekvilágról szólnak, egyszerűen, közvetlenül, kedvesen, a csengő-bongó rímek pedig valóban fülbemászóak.

A „Verses mesék“ írója szlovák költőnő, Ludmila Podjavorinská, aki olyan jól tudott a gyermekek nyelvén, hogy nem csoda, ha a szlovák gyermekek után a magyarok is szívükbe zárják őt. Milyen őszintén élvezik a kicsik azt a kedves, igazi humort, amely telve van gyermeki meglátásokkal, a gyermek kedélyvilágának megfelelő páratlan vidámsággal...

A kis olvasók együtt izgulnak a gyerekekkel, akik kis szekerükön „futva viszik' az orvoshoz nagybeteg pajtásukat, a hűséges Bodrit, —

...de az úton, mikor nézték, felugrik, s mint kilőttek,

szegény Bodri, ugyan élsz még? — lóhalálban tovacsörtet,

...de az úton, mikor nézték, s 6 ér haza legelsőnek!

Ismerősök ezek a gyermekek, akiket a költőnő a kis szlovák faluban látott meg, de a magyar falvakon és városokban is megtalálhatók. A takaros Katica, aki „tanulásra, mint a rák, s mint a gyík a táncban“, a fösvény Karcsi, akinek csak a gombozáson jár az esze .. . S mindenkinek szívéhez szól a két kis testvér, akik a bölcsőben ámulva csodálják a csodamódra odakerült harmadikat:

A kis teste rózsaszínű, alszik, mint egy cukorbaba,

csak a szeme — szürke, fénylő, pedig élő — bizony élő!

A gyermekvilágba az állatok is beletartoznak. A róluk szóló versek is sok meleg érzéssel, vidámsággal vannak tele. Észre sem vesszük, hogy nevelni akarnának, hiszen nem „tanulsággal“ fejeződnek be. De mégis nevelnek, mikor megbűnhödik a kapzsi ürge, aki úgy véli, „Más dolgozzon, más kolduljon, — fő, hogy nekem jól megy dolgom, — ha a rozsom beérett, — hazahordom a készet.“ Nevelő hatású, mikor a „fonóban“ a munkájuk eredménye felett örvendező pókok „örömükben eljárják a takácstáncot“, vagy mikor a „hosszúlábú tücsökbanda“ jóváteszi hibáját és megveszi a szentjánosbogárka eltörött kis mécsesét.

Gyermekeink élvezik a verses meséket, mi szülők pedig örülünk, hogy ezt is megértük. Mikor Ludmila Podjavorinská költői pályáján elindult, tehetségével egyedül küzdve fel magát, mert a sokgyermekes tanító leánya akkoriban az elemi iskolánál tovább nem juthatott, — micsoda ür választotta el a szlovákokat és magyarokat. S mikor a költőnő eltávozott tőlünk (két éve halt meg hatvanadik életévében), új világot hagyott itt. A két nép egymásra talált, hiszen az ellentét nem a néptől származott, hanem elnyomóiktól.

Magyar fordításban már megjelent egynéhány könyv szlovák és cseh íróktól (Fr. Král: Csenkóné árvái, B. Némcová: Nagyanyó), de a „Verses mesék“ a legkisebbeknek szólnak és ez újabb nagy lépés egymás megismerése felé. Hiszen most a szlovák gyermekek is új könyvet kapnak a kezükbe, hogy elbűvölten kövessék „Ján vítaz“ sorsát, Petőfi gyönyörű János vitézét.

Legyen a jövőben minél több ilyen örömünk, hogy igazi jó könyveket adhassunk gyermekeink kezébe. S legyen minél több bizonyíték, hogy a „magyar, oláh, szláv bánat“, amely közös volt a múltban, most közös örömre fordult ,

I. F.

MUDr. RjH Ernő:

A házi betegápolás néhány fontosabb irányelvei

Az orvos látogatásait végzi. Megnyílnak előtte az otthonok.

Az egyik kis betegét vigasztalan helyzetben találja. Túlfűtött szobában dunna alatt izzad a kis Karcsi és nehezen lélekzi a szoba áporodott, szellőzetlen levegőjét. Vannak körülötte elegen, akik még ezt a levegőt is elszívják előle: a családon kívül rokonok és szomszédasszonyok, akik éppen azon sápítoznak, hogy nem segített a Juli néni tavalyi orvossága, de még az Örzse néni „csodatévő“ teája sem. A szobát már harmadnapja nem takarították. „Mert, tegnapelőtt is beteg volt a lelkem“ — panaszolja az anya, — „de azt hittük, elmúlik, nem kell mindjárt, orvosért szaladni.“ Karcsi csendben fekszik, csak az orvosi vizsgálat ellen tiltakozik hangos sírással, mint azok a gyermekek szokták, akiket egészséges korukban orvossal ijesztgetnek. Az orvos nyugodt szava lecsillapítja a gyermeket és megmagyarázza a szülőknek, hogy hiba volt a várakozás s hogy a tisztaság, friss levegő és nyugalom csakúgy feltételei a gyógyulásnak, mint az előírt gyógyszerek.

A másik házban ezt már tudják. A szerény kis szoba ragyogóan tiszta, a padló'frissen súrolva, a levegő üdítő, kellemes. A család a konyhában szorong, mert a szoba most Annuekáé, aki tiszta ágyácskájában fekve hallgatja anyuka vidám meséjét. A doktor bácsit halvány mosollyal fogadja. Már tegnap bevitte hozzá anyukája az ambulanciára s akkor megígérte, hogy eljön megnézni, szépen fekszik-e Annuska és beadja neki az injekciót. Annál persze lesz egy kis pityergés, de a kislány azért tudja, hogy a doktor bácsi jót akar és segít. Az asztalon szépen elrendezett tálcán állnak az orvosságok, ott van a hőmérő is, meg a cédula, amelyre anyuka a hőmérsékletet jegyzi. A konyhában pedig már készítik a vizet, szappant és tiszta törülközőt, hogy a doktor bácsi megmoshassa kezét, melyet búcsúzóul bizalommal szorított meg Annuska forró kis tenyere.

A kórházakban fehérköpenyes ápolónők suhannak s jól tudják, hogy ők az orvos nélkülözhetetlen segítőtársai, az ő lelkiismeretességükön és pontosságukon sokban múlik a gyógyulás. A kis otthonokban nem kevésbé fontos szerepet tölt be az orvos segítőtársainak nagy serege: betegápoló családanyák. Szeretetük és önfeláldozásuk nem ismer határt, de az még nem elég, ismerniük is kell a legfontosabb tudnivalókat:

A tisztaság és friss levegő nélkülözhetetlenek a betegnek.

A betegségeket okozó parányi élőlényeknek, a szabad szemmel nem látható mikrobáknak kedvez a por, piszok, a napfény és friss levegő hiánya és elősegíti elszaporodásukat. Annál inkább árt magának a betegnek, mert gyengíti erejét a betegség elleni harcban. Könyörtelen harcot kell tehát indítanunk a por és szenny ellen s minél több friss levegőt és gyógyító napfényt kell beengednünk a betegszobába. Takarítani naponként kell, nedves seprőt használva, seprés és szellőztetés alatt könnyű takaróval betakarva a gyermek fejét is (ha nincs rá mód, hogy másik helyiségbe vigyük át). Télen gyakran kell rövid szellőztetéssel cserélni a betegszoba levegőjét, a meleg évszakokban pedig egész nap tárva lehet az ablak. Sok családban halljuk: „Ma nem mosakszol, nem moshatsz fogat, mert beteg vagy.“ Pedig a betegnél még fontosabb a személyes tisztaság, mint az egészségesnél. A beteget is lehet fürdetni vagy részletekben lemosni, csak