Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954-08-01 / 8. szám

Móg ott csillogtak az éjszakai eső gyöngy csepp jei a ringó bn/.akalászokon, móg ott ült a sűrű ködfelhő a magasba nyúló hegyek tövében, amikor a kora reggeli nap sugaraival bearanyozta Bátorfalu frissen felázott utcáit.

— Elég lenne már ebből az esőből mondja Bolyós József, a szövetkezet elnöke, — aki gyors léptekkel halad az utcán, — a sertéseket akarja látni.

Gondolatunk egyezik, így együtt megyünk a sertésólak felé, hogy megláthassuk a sokat emlegetett sertésállományt.

— Van-e szép sertésál lói nány tok У — Az elnök nem szól semmit, de arcán látni, hogy mondani akar villain it és csak annyit mond — majd meglátjuk. Pár perc múlva ott vagyunk a szemet gyönyörködtető sertések közöt t.

Ott találjuk Petrovszky Ilonát, aki 74 darab sertést gondoz. A gömbölyű sertések, a tiszta ólak két keze munkáját dicsérik. Ő volt a kezdeményezője a gyorshizlalás bevezetésének is. Tudta, hogy munkája nem lesz könnyű, de azért nem félt tőle. Sokan azt mondták, nem fog sikerrel járni munkája. Petrovszky Ilona nem így gondolkodott. Nem sokat adott az üres beszédekre. Azt tartotta: „végén

Üeitavsak# Иона нем fii а шнкоШ

csattan az ostor. " Ez így is volt. A napi háromszori etetés és a darakeverék, amit különböző vitaminok hozzáadásával etetett, gyönyörű eredményt hozott. Rövid hat hétig hizlalta a sertéseket és amikor mázsára kerültek, mindenki bámulta a gyönyörűen meghízott jószágokat. Még maga az elnök sem hitte volna, hogy az a sovány 5 disznó közel 15 mázsára hízik fel. Pedig ez így volt.

A hízókat a szövetkezeti vásárra vihették. Az ebből eredő pénzjövedelem hozzájárul ahhoz, hogy a 16 koronát, amiben a munkaegységet megállapították, kifizethették.

Petrovszky Ilona eredményes munkájával tevékenyen hozzájárul a szövetkezet gazdasági megerősödéséhez. De nemcsak a szövetkezetnek van haszna becsületes munkájából, de ő magának is. Ugyanis a tervenfelüli súlygyarapodásért pótjutalomban részesül, amely jelentős összeggel emeli jövedelmét.

A múltban férjével együtt nem keresett annyit, hogy becsületesen megélhettek volna. Most jut mindenre bőven. Életük boldog és nincsenek mindennapi kenyérgondjaik.

— Soha életemben nem álmodtam volna ilyen életet — mondja Petrovszky Hona. őszintén megmondom, hogy féltem a közös gazdálkodástól. Most azonban látom, hogy ez az egyedüli helyes út a bodoguláslioz, a nyugodtabb élethez.

Petrovszky Honával mai életéről a lakásán beszélgetünk. Gondolata egy pillanatra a múltba vetődik, arca elkomorul, homlokán sűrű ráncsor jelenik meg és szótlan marad... Férjére gondol... kit

a múlt háború ragadt el tőle. Közben gyermekeire veti tekintetét, akik éppen most érkeznek az iskolából... Megsímogatja két kis gyermekét, arcára a boldog családanya mosolya ül és úgy ragyog mint a felhők mögül előbújó nap.

Gyermekei egészségesek és látszik rajtuk. anyjuk gondoskodása. A kis lurkók alig hogy hazaérkeznek, már is enni kérnek. Ez azonban nem okoz anyjuk számára gondot... Ott van a zsírtól csepegő túróscsusza, miközben a kisebbik megszólal:

— Te anyu! mást nem főztél ?

— Az asszony örömmel nézi étkes gyermekeit... s elmosolyodik.

— Ennél még mást is kis fiam? — szól kedvesen gyermekeihez...

— Ennék bizony!... válaszolja, s anyja szavait várja.

— Adhatok jó kolbászt is édes gyermekeim, — s már is teszi az asztalra a szép pirosra sült házi kolbászt.

A gyerekek jóízűen falatozzák a finom kolbászt, anyjuk szeme ragyog a boldogságtól.

— Tudom, mit kell tennem a békéért és gyermekeim boldogságáért — fejezi be búcsúzásul a szorgos asszony. Igyekszem, hogy az elválasztott malacoknál az eddigi 25 deka napi súlygyarapodást, 35 dekára emeljem.

Petrovszky Hona jó munkájával példát mutat nemcsak az asszonyoknak, hanem a férfiaknak is.

Mezőgazdaságunknak sok ez,er Petrovszky Ilonára volna szüksége.

Zatyko Józssf.

A cseresznyeián játszó rigó megszeppenve hallgatott el, amikor Annus szomorú, arcéul, kapával a kezében kinyitotta a kert ajtót. Kapálni jött, de a káposztapalánták bárhogyan is áhítozták a kapát, Annus nem kezdett bele a munkába. Az öreg álmájához támaszkodva sírt.

A szomszéd kertben, a kerítés mögött piros kendövei incselkedett a szél. A kendő tulajdonosa, a szókéba jú Mariska, buzgón kapált és közben egy dalt dúdolgatott, amelyet ma hallott a rádióban. „Óh ha tudnám, mért oly morcos..." Mariska egyre csak ismételgette, de nem jött rá a dallamára. Végre rátalált és derekára téve egyik kezét, kiegyenesedett és diadalmasan dalolta végig az első sort: „Oh, ha tudnám, mért oly morcos, hisz a jókedv rendkívül fontos." Megijedt merészségétől és hirtelen körülnézett, nem hallja-e valaki. Ekkor pillantotta meg a fához támaszkodó Annát. Kissé zavarba jött, de mégis jó hangosan átkiáltott hozzá:

— Miért sírsz, te bőgőmasina!

Egy kis harag is volt a hangjában, nem tudta elképzelni, hogy lehet ilyen gyönyörű, mézízű reggelen sírni.

— Nem lehet mindemnek olyan jó kedve mint neked! Persze, a le urad otthon ül, nem jár éjszakákon is gyűlésekre, mint az enyém, sót még más falukba is elmegy, úgy hogy éjszaka sem tud hazajönni, legfeljebb másnap reggel! fájta egy szuszra Annus.

__Ah, már tudom, mi fáj neked Annuskám! Féltékeny vagy és igazságtalan. Nem éried meg férjed fontos munkáját, még önző is vagy és azért haragszol, mert egész éjjel egyedül voltál - valid be, félsz egyedül! Mariska elhallgatott, mert úgy érezte, hogy

egy kicsit kemény volt Annához és engedékenyebb hangon folytatta:

— Tudod, az én férjem traktoros és az egész idénymunka alatt éjszakai műszakon dolgozik. Én nem haragszom rá ezért, hanem mindig szeretettel várom őt haza, meleg ételt készítek és langyos mosdóvizet. Amikor pedig azt mondta, hogy most akar szabadságot kivenni, én magyaráztam meg neki, hogy ráérünk később, amikor nem sürget ■úgy a dolog, hisz a mostani munkától függ az egész évi kenyerünk. Ő megértett engem, mi sohasem civakodunk.

— Ilyen buta asszony is kevés van, mint te, aki még küldi a férjét az éjszakai munkába és még meleg ételt is főz neki! Még csak az kéne! Ha az én férjem későn jön haza, egye meg a maradékot! Hogyha kedvében járnék, még többször kimaradna! Ma például egyáltalán nem jött haza. Hogyha kérdezem tőle, meddig fog ez tartani, csak azt feleli: becsületes embernek ez a kötelessége.

— Én nem hiszem, hogy valaki azt kívánja tőlem, hogy az egész éjszakát átsírjam, vagy minden reggel veszekedjünk a férjemmel — duzzog sírva Anna, de nagyon jól esett neki, hogy hönnyíthetett a szívén.

4

— Hát azt nem is kívánja senki, te csacsi — nevetett szívből Mariska, — csak azt szeretné, hogy te megértő légy és ha már nem segíted férjedet munkájában, legalább ne gátold. Ismerd meg férjed munkájának jelentőségét és akkor nem lesz számodra idegen az a gondolat, hogy férjednek kötelessége van a dolgozó néppel szemben.

A beszélgetés végére Mariska azzal tett pontot, hogy kapáját a földbe vágta.

De most már Annus nem hagyta abba: „Mondd, hol tanultál meg így beszélni, hisz nemrégen, amikor panaszkodtam neked, igazat adtál, most pedig így papolsz!"

— Mondd Mariska, hol voltál te tegnap este, kerestelek?

— Hol voltam? Ott ahol Neked is a helyed! A nőbizottság tagjai beszélgetést rendeztek az asszonyokkal, bizony ott sok szépet és jót hallottam és ha te is ott lettél volna, nem sírnád át az éjszakákat. Büszke lennél a férjedre és a mi szép holnapunk építője lehetnél.

Ezután Mariska valóban hozzálátott a kapáláshoz. A kapa hangja mellett ért el hozzá Anna hangja.

Ha még egyszer mész, gyere értem, elmegyek veled.

Anna is most már hozzálátott a kapáláshoz. A cseresznyefán huncutkodó rigó kezére ejtett egy megcsipkedett cseresznyét; a cseresznye leve mint egy ragyogó rubínkő ékeskedett Anna karján. Rossz kedve elszállt megfenyegette ujjúval a rigót, majd megjelent előtte férje szomorú arca, amint a veszekedés után elment otthonról. Anna nagyon szégyelte magát...

Lévay Erzsébet, Szépei