Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7. szám
Egyszer Pavlik magával vitte Kotykát a folyóra halászni. De ezen a napon nem volt szerencséjük. A halak egyáltalában nem haraptak. Hazafelé menet betértek a kolhoz veteményeskertjébe és teletömték zsebeiket uborkával. A kolhoz csősze észrevette őket és sípjába fújt. A gyerekek futásnak eredtek. Kotyka nagy örömmel ment haza. — Anyukám, hoztam neked uborkát! Anyukája észrevette, hogy Kotykának tele van a zsebe, még az ingébe is uborkát rakott és a kezében is két hatalmas uborkát szorongat. — Hol szedted ? — kérdezte tőle. — Ott a folyónál. A kolhoz veteményeskertjében. — Ki engedte meg ? — Senki. Magam szedtem. Szóval: loptad. Nem, nem loptam, csak... Pavlik szedett, nekem talán nem szabad ? Fogtam magam, én is szedtem. Kotyka kezdte kirakni az uborkákat a zsebeiből. Várj csak, várj, ki ne rakd! mondta anyukája. Miért ? — Azonnal vidd vissza! Kotyka sírvafakadt. — Csősz is van ott... Fütyült, de mi elszaladtunk... — Látod, látod, mit csináltatok ! És ha elfogott volna benneteket? — Nem tud elfogni, nagyon öreg már. — Nem szégyeled magad, Kotyka ? — feddte anyukája. — Hiszen az apóka felel az uborkáért. Ha megtudják, hogy elveszett, azt mondják, ő a hibás. Az jó lesz ? Anyuka visszadugdosta Kotyka zsebébe az uborkát. Kotyka sírt és kiabált : — Gyere te is velem, anyuka, sötét van, félek. — Uborkát csenni nem féltél ?. Menj csak! Kotyka sírva ment végig az utcán. Nagyon félt. Már kiért a faluból és a mezőn baktatott. Köröskörül egy lelket sem látott. A félelemtől azt sem tudta, hogyan jutott el a veteményeskertig. Megállt a kunyhó mellett, egyre hangosabban és hangosabban sírt. A csősz meghallotta és odament hozzá. _ Miért sírsz ? — kérdezte. — Visszahoztam az uborkát, apóka. i§»iNoikű Qaj, de ázépLen éüt а пар Jaj, de szépen süt a nap Odalent a kert alatt, Süss le ránk is napsugár. Erre kér sok kismadár. Jól van, jól van — szól a nap Daloljatok madarak. Melegítem szívetek Ti csak énekeljetek. Miféle u borkát ? Amit Pavlikkal együtt szedtünk. Anyukám azt mondta, hogy hozzam vissza. — Hát így áll a dolog ? — csodálkozott a csősz. — Szóval nektek fütyültem. Mégis csak loptátok az uborkát ? Nem szép dolog. — Pavlik szedett, hát én is szedtem. — Te ne Pavliktól vegyél példát. Neked is lehetne már annyi eszed. Többé ne tegyél ilyent. Add ide az uborkát és menj szépen haza. Kotyka kiszedegette az uborkát a zsebeiből és letette. No, mind itt van ? — kérdezte az őr. Mind... Nem, mégse... egy hiányzik — felelte Kotyka és megint csak sírásra fakadt. Miért hiányzik, hol van az az egy ? Én... én egy uborkát megettem, apóka... most mi lesz ? — Hogy most mi lesz? Semmi sem lesz. Ha megetted, hát megetted. Váljék egészségedre. — És magának, apóka, nem lesz semmi baja amiatt, hogy elveszett egy uborka? — No, nézd csak, — mosolyodott el az apó. — Nem, egy uborka miatt semmi bajom sem lesz. Ha a többit nem hoztad volna vissza, akkor igen, de így nem. Kotyka szaladt hazafelé. Egyszerre csak megállt, s messziről visszakiáltott: — Apó, apó! Na, mi kell még? — Apó, az az egy uborka, amit megettem ... azt hogy számítsuk, loptam-e vagy nem ? — Hm. — mondta az öreg. — Hát ez kemény dió! No, de jól van, mondjuk, hogy nem loptad. — Hát akkor? — Gondold azt, hogy neked ajándékoztam. — Köszönöm szépen, apóka? Most már szaladok. — Eridj, eridj, fiacskám. Kotyka lélekszakadva futott át a mezőn, az árkon, a patak kis hídján, de a faluban már lépésben ment hazafelé. Hát persze, hiszen olyan könnyű volt a szíve. Petrőczi Bálint: c megbékélt embetek A szlovákiai magyar irodaiam ma már eleven valóság. A régi, ismert nevek mellé merészen sorakoznak az új tehetségek. Ezek közül az új irodalmi Ígéretek közül való Petrőczi Bálint is. Eredeti műfaján, az irodalmi riporton túlnövő tehetsége elvezette őt a novella-íráshoz, a kis regényhez. Ez a kötet egy kis regénnyel kezdődik, amely arról szól, hogyan találja meg egy fiatal cigánylegény helyét a társadalomban. A kötet novellái és irodalmi riportjai orszagépító munkánk minden szakaszáról merítik témájukat. A szerző haladó hagyományainkat sem hanyagolja el. Egyik elbeszélésében megrázó erővel emel emléket népünk hősének, Julius Fucíknak. A kötet címadó novellája, a ,,Megbékélt emberek“, a nemzetközi kérdéssel foglalkozik és megmutatja, milyen forró gonddal törekszik pártunk biztosítani Délszlovákia magyar és szlovák lakosainak meghitt, testvéri együttéléséi. Ez a könyv emléket emel népünk hősi, nagyszerű munkájának. PKTRÖCI BÁLINT 13
