Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-05-01 / 5. szám
• * ••• • .'•••» • ••• • *»' '*»*•' *\ '*•* »*»*• * • i • II • Az örmény Szovjet Szocialista Köztársaság, más néven Arménia, a legkisebb a Szovjetunió 16 köztársasága között. Grúzia és Azerbajdzsán szomszédságában, a Kaukázuson túl terül el, körülbelül akkora területen, mint Szlovákia kétharmadrésze. Lakosai legnagyobbrészt örmények, akik zárt tömegekben csak Armóniában élnek, mintegy egymilliókétszázezren (Szlovákia lakosainak száma kb. háromszorannyi). De még több mint kétszerannyi örmény ól szétszórva a szomszédos Iránban, Törökországban, távolabb Dél-Oroszországban, Lengyelországban, Romániában és Erdélyben. Az utóbbi területre mintegy 300 évvel ezelőtt vándoroltak be I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem engedőimével, főleg Gyergyószentmiklós, Szamosújvár és Erzsébetváros körül. Mi okozta ennek az aránylag kis népnek elterjedését ezen az óriási területen? Az örmény ősrégi nép, melyről már ötezer év előtti történeti emlékek beszélnek. Kitartó munkások, takarékosak, vendégszeretők, kevésbeszédűek; szép emberfajta, különösen az örmény nők szépségét dicsérik. Költőik megénekelték olajbarna arcukat, hollófekete hajukat, éjsötét szemeiket, ötezer év emberi távlatban hatalmas idő, melynek folyamán számos külföldi hódító robogott végig Örményország hegyes-völgy es vidékein. Asszírok és babilóniák, római légionáriusok, hún hordák, mongol és tatár lovasok, arabok, törökök, perzsák rombolták szét, amit szorgos kezek építettek és menekülésre kényszeritették azokat, akik menekülni tudtak. Így szóródott szét az örmény nép mint viharkergette porfelhő, telepedett meg más népek közt és ette mindenfelé a nemzeti kisebbségek keserű kenyerét. Mert a feudális és kapitalista kormányzás egyik legfőbb „művészete“ abban állt, hogy a kisebbségekre zúdította a nép haragját, ha ez kitöréssel fenyegetett a kormányok gonosz becstelenségei ellen. Ettől a szörnyű sorstól — még élénk emlékezetben él az 1909-i adanai (Törökország) borzalmas örmónymészárlás — a marxi-lenini-sztálini nemzotiségi politika mentette meg a Szovjetunióban élő örményeket, a kommunista nemzetiségi politika tiszta erkölcse, mely nem ismer különbséget ember és ember között nemzeti, faji, vallási tekintetben. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta új életre ébredt a Szovjetunióban élő örmény nép. A szovjet kormány nemcsak szabadságot, a többi néppei való tßstv éri együttélést biztosított az örményeknek, hanem Egy jereváni középiskola fizikai kabinetje. 2 hatalmas gazdasági fellendülést is. A körültekintő, tudományosan megalapozott szovjet közgazdaság mindenekelőtt a kis ország természetes adottságaira fordította figyelmét. Még egy félévszázaddal ezelőtt félsivatag volt az ország jelentékeny része. A félsivatagban sehol egy falu, sehol egy fa. Hiányzott az éltető nedvesség, a víz. Ahol pedig volt víz, az nem az örmény népé volt, hanem a földesuraké. Pedig van víz elég Örményországban, vannak folyók, vannak tavak. Ott van például a Szevan tó. Ez a tó olyan magasan fekszik, mint a mi Alaesony- Tátránk legmagasabb csúcsa, a Királyhegy. A tó ott terül el a legendás Arai át hegy közelében, mely kétszer magasabbra nyúlik fel, Szüret egy örmény országi kolhozban mint a mi Magas Tátránk és amelynek csúcsáról nappal is szabad szemmel lehet látni az égbolt legfényesebb csillagát, a Szinuszt. Ebben a Szevan tóban annyi víz gyülemlett össze, hogy egész Örményország minden négyzetméternyi’területére 20 hektoliter víz jutna, ha egyenletesen osztanák szót. És a víz mégis az örmény paraszt elérhetetlen vágya volt évezredeken át. A szovjet kormánynak kellett, jönnie, hogy ez a töméntelen víz áldást hozzon az Ararát völgyeire. Volt ugyan egy örmény tudós, Szukijasz Manaszerjan, aki az Októberi Forradalom előtt terveket dolgozott ki a Szevan vizének A jereváni egyetem. felhasználására. De a cárnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy az örmény paraszt megélhessen. Lenin és Sztálin valósították meg Manaszerjan álmát. A Szevan tóból kifolyó Zanga folyóból most a csatornák hálózata osztja szét az életet adó vizet a földekre. Befogták az Araksz folyót is az ember szolgálatába. És ma az ország félmillió hektárnyi termőföldjének több mint a felét öntözéses gazdasággal művelik. A kolhozparasztok az Ararát völgyében ma hektáronként kereken ezer pud (1 púd = 16,3 kg) szőlőt, 300 púd gyapotot gyűjtenek be. „Alma és cseresznye, füge és körte, barack és meggy, a gabona minden faja, illatos gerániummezők, nagy szőlőkben’ a voszkeata nevű híres örmény szőlő, cukorrépamezők, dohány- és gyapotültetvények — így fest ma az egykori fólsivatag.“ Újarcú emberek dolgoznak ma a földeken, a gyárakban, akik még nemrég rongyokban jártak, viskókban tengették nyomorúságos életüket. Ma szép lakóházaik, klubjaik, iskoláik, óvodáik, egyetemeik vannak. Egymással versenyeznek a munkában az elsőségért. Mária Sáhnázárján, az ifjú komszomolka, hatalmas traktorán az elsők közé került a gépészek versenyében. Egy ünnepi műszakon 12 hektárt szántott fel. A Szevan vizét azonban nemcsak öntözésre használják. A Zanga mentén nagy teljesítőképességű vízierőművek egész sora épül, melyek a semmiből teremtett iparnak energiát adnak. A geológusok felkutatták az ország értékes érclelőhelyeit, rézérceket, továbbá szép építészeti kőnyagot, mészkövet, apatitot, melyből Aláverőiben értékes műtrágyát készítenek. A sztálini ötéves tervek folyamán jelentékeny ipar fejlődött ki, melynek központjai az ország fővárosa, Jereván (régebben Erivánnak hívták) és Leninakan. A gyárak transzformátorokat, turbinákat, szerszámgépeket, autóalkatrészeket, órákat, szövetet, cipőt és konzerveket termelnek. A gazdasági élet fellendülése maga után vonta a kulturális élet felvirágzását is. Az új életet élő örmény nép hálájának külső jeléül óriási Sztélin-szobrot emelt Jerevánban. A szobor talapzatában, mely 33 méter magas, a Nagy Honvédő Háború múzeumát rendezték be. A talapzat felett áll a 18 m magas bronz-szobor, a nagymultú örmény képzőművészethez méltó nagyszerű alkotás, messze felülemelkedve a város legmagasabb épületei felett és hirdetve korunk legkiemelkedőbb államférfiénak el nem múló dicsőségét. (t. s.) Az örmény Tudományos Akadémia gyógyszerkutató laboratóriuma.
