Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-04-01 / 4. szám
A szovjet nők fasisztaellenes bizottságának Drága Elvtársnők! Moszkva Szívünk egész melegével állandóan veletek vagyunk a mélységes fájdalomban, mely bennünket is eltölt drága tanítónk és vezérünk, Joszif Visszárionovics Sztálin elvesztése miatt. Ezekben a nehéz napokban különösen tiszta fényben érezzük át barátságunk egész mélységét és határtalan szeretetünket a Szovjetunió és egész népe iránt, amelynek szabadságunkat és életünket köszönhetjük. Tudatosítjuk magunkban nemzeteink szilárd szövetségének hatalmas jelentőségét, melyet az értelem és a szív Sozhetetlen egysége kovácsolt össze, yet a sziklaszilárd akarat forraszt egybe, hogy megvalósítjuk és átültetjük az életbe Marx, Engels, Lenin és Sztálin halhatatlan eszméit. A nagy Sztálin halhatatlan szavának vezetésével az egész világ nemzetei elindultak a szabadsághoz vezető dicső úton. Nincs a világnak az az ereje, mely megállíthatná őket. A hősies szovjet nép ragyogó példájára, szívükben a halhatatlan Sztálin nevével elérik céljukat — a szabadság és a béke diadalát. Ebben a dicső harcban meg akarjuk és meg fogjuk tanulni a szovjet néptől, hogy hogyan 'éljünk, hogyan dolgozzunk és harcoljunk, hogyan óvjuk meg népünk egységét az ellenség tőrvetései ellen folytatott harcban, hogyan zúzzuk szét az árulókat és hogyan szilárdítsuk meg drága hazánk védelmi készségét. Még inkább meg akarjuk és meg fogjuk tanulni a hősies szovjet nők példáján, akiket Lenin és Sztálin dicső pártja nevelt, akik építik a kommunizmust, hogyan juthatunk el mielőbb a szocializmushoz hazánkban. Szülő Csehszlovákiai Kommunista Pártunk és Sztálin hűséges tanítványának, a mi drága Gottwald elvtársunk vezetésével rendíthetetlenül menetelünk a nagy Sztálin által kijelölt úton, aki örökké él szíveinkben és cselekedeteinkben. Lenin és Sztálin zászlaja alatt győzni fogunk a békéért, a szocializmusért folytatott harcban, az olyan életért vívott harcban, melyben az ember lesz a legértékesebb tőke, melyért J. V. Sztálin élt, dolgozott és harcolt. Éljen örökké és virágozzék Sztálin műve, gyarapodjék, erősödjék a legyőzhetetlen Szovjetunió! Éljen az egész világ összes népeinek harcos egysége a békéért és a nemzetek szabadságáért vívott harcban! Örök dicsőség a mi drága vezérünknek és tanítónknak, J. V. Sztálinnak! Bratislava, 1963. március 9. A Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottsága. Falajthetatlan pillanatok Azokat a napokat éltük át, melyeket oroszul „kanun prazdnika" — az ünnep előestéjének neveznek. Az ajándékok előkészítésének és csomagolásának előestje volt, átitatva szeretettől és törekvéstől, hagy örömet szerezzünk a mi szeretett Sztálinunknak. Halljuk ezt a nevet a költők ihletett szavaiban és a beszámolók tárgyilagos hangjában, mindakettö az 6 történelmi nagyságáról, lángeszéről és emberi közelségéről, szeretetreméltóságáról, egyszerűségéről beszél. És ha most állandóan felcsendül az ö neve, lehetetlen vissza nem emlékeznünk arra az időre, midőn az a szerencse ért bennünket, hogy személyesen láthattuk őt. Szivünkbe zártuk az arcképek alapján alakját, mely a háború után közéletünk elválaszthatatlan elemévé vált. És aztán elérkezett a pillanat, mikor előttünk állt élve, alig pár lépésnyire tőlünk, örökre felejthetetlen marad a pillanat, midőn Sztálin megjelent a Vörös Téren, kísérete élén közeledett Lenin mauzóleumához és fellépett a márványlépcsőkre. Marsall-egyenruháját hosszú, széles palást borítja, fején katonasapka. Ebben a pillanatban, midőn átöleljük őt tekintetünkkel és szívünkbe zárjuk alakját, látjuk, hogy haja fehér a halántékán. Nem fekete, nem fényes, amint képzetünk őt látta. Fehér. A bajusza is fehéres. A meglepetés olyan mélységes megilletődéssél tölti el lelkünket, hogy bensőnkben meghajolunk az elmúlt időnek e tanúi előtt, tanúi az emberfeletti munkának, gondoknak, álmatlan éjtszakáknak, a gondolkodás és a vezért akarat lángoló energiájának. Ée a második képzet: Sztálin nem magas testalkatú. Zömök, széles, csodálatosan fürge. Egy-kettőre fenn van a maúzóleumon, szemtál-szembe mindnyájunkkal, ezer meg ezer tapsoló kéz hatalmas hulláma felett. Mint valami üdvözlő sortüz, úgy hallatszik a tapsvihar. Mikor a Kreml felől megkondvl a harangütés, mely tíz órát jelez, fehér lován a mauzóleum elé vágtat a marsall, a díszszemle parancsnoka. És azután egy óráig, két óráig ott áll a mi drága Sztálinunk, kissé meghajolva a mellvéd felett és integet az elvonuló, ugyanúgy integető gyermekeknek. Mint sorokban röpködő pillangósereg, olyan a sok ezernyi gyermek, izgalmukban elengedik léggömbjeik zsinórjait, mélyek felrepülnek és mint vörös felhő ringatóznak a tribün felett. Szemtől-szembe — mindenki tudja, hogy tekintete találkozott Sztálin tekintetével és hogy Sztálin kiolvasott annyi szemből mindent, amit ezek ki akartak fejezni. Soha, soha nem lehet ezt elfelejteni. Mindnyájan ismerjük gyermekkorunkból a bibliai történetet, hogy Tamás Krisztus sebeire tette ujját, hogy meggyőződjék létezéséről. Ilyen volt ez a találkozás a Vörös Téren, mintha puszta tenyerünket közvetlenül a nemzet forró szivére tettük volna, mintha éreztük volna a szív dobogását, a szeretet, a hála, a hűség, a legszorosabb emberi közelség ritmikus áramlását. Az ember egyszerre megtelik megismeréssel, egyszerre megért mindent, választ kap minden kérdésre. Itt állunk csendesen meghajolva az óriás emlékkő alján, mély magasan emelkedik a Vörös Tér, magasan Moszkva fölé, magasan a Szovjetunió fölé, mint a hűséges és hálás szeretet egységes érzésének hatalmas emlékköve, melynek csúcsáról Sztálin neve bevilágítja az egész világot, a boldog és boldogtalan nemzeteket, melyek egyaránt Tőle várják üdvüket. Jarmila Qlazerová. 9
