Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-01 / 3. szám
cj^egyoenkilenc évem LegbaLdogabb napjai Ezerkilencszáznegyvenkilencben történt, amikor Duchony Jánosék 9 hektár földdel beléptek a szövetkezetbe. Földdel együtt egy pár pejt, két fejőstehenet, négy üszőt és három anyadisznót adtak a közösbe. Igaz ami igaz, Duchony János mindig jó gazda volt, szerette a zsíros feketeföldet és az állatokat. Büszke is volt mindig a két pejlovára, de még büszkébb most, amikor nem 2, hanem 16—20 pár ló áll a közös istállóban. Szereti és gondosan ápolja őket és minden etetés nél ezt gondolja magában: „Hiába, a gazda szeme hizlalja a jószágot.” Ez a régi közmondás semmit sem veszített az értékéből a szövetkezetben sem. Ez röviden Duohony Jánosék a boldogulás útjára való lépésének rövid története. Csípős, februári szél nyargalt a kis falu utcáin és erősen verte az ablakhoz a hósziporkákat. A Duchony-család a tűzhely körül ülve, beszélgetve töltötte a hosszú, téli estét. A halk beszélgetést néha-néha csengő gyermekkacaj tette élénkebbé. Vidáman játszadoztak Duchony János unokád. Mintha ők is éreznék és valóságban tudnák ezek a kis csöppségek, hogy boldog jövő vár rájuk... Igen ... Duhony János unokái örülnek az életnek, hisz a hatalmas béketábor szilárd bástyaként vigyáz millió és millió gyerek életére és ezek között vannak ők is... A béke katonái: a bányászok, a vasasok, az állami gazdaságok, a traktorállomások dolgozói, néphadseregünk bátor fiai, egységes földműves szövetkezeteink tagjai mindannyian egy célért, a béke megőrzéséért harcolnak odaadó munkájukkal. És ezért harcol Duchony Jánosné is, aki most a szövetkezetek járási konferenciáján talán éppen arra vállal kötelezettséget, amivel nagyban hozzájárul a boldog, békés, szocialista társadalom megvalósításához. Mintha hirtelen elvágtak volna mindent, egyszeriben csend lett a szobában, mikor kinyílt az ajtó. Abban a pillanatban minden szempár Duchony Jánosnéra irányult. Türelmetlenül várta már az egész család. Hisz a járási konferencián a szövetkezet ügyas-bajos dolgairól tárgyaltak, ezért várták olyan türelmetlenül a konferenciáról érkező vendéget. A meleg családi otthon öregebb tagjai a kérdésék özönével árasztották el. A kis unokák körültáncolják és beleosimpaszkodnak a nagymama szoknyájába. — Ugye, nagymama, már nem mégy el? — mondja szemrehányóan a kis Pista. — Itt maradsz közöttünk és játszunk együtt. De holnap se menj el, meg holnapután se. — Csak akkor mehetsz el nagymama — mondja a legkisebb unoka huncutkod va — ha nekem is veszel olyan hubertus kabátot, amilyen a nagyoknak van. A nagymama mosolyogva hallgatja unokáit, örömében két könnycsepp gördül végig hidegcsípte arcán. — Pedig elmegyek kicsi fiúk, mégpedig Prágába, a szövetkezetek első országos kongresszusára. Ezt ti értetek is teszem és országunk valamennyi dolgozójáért és örömmel képviselem szövetkezetünket a kongresszuson. A kis unokák beleegyeznek, hisz jól ismerték nagymama jóságát. Tudták azt is, hogy nagymama sohase jön haza üres- kézzel. Mindig hoz csokoládét, cukorkát és egyéb nyalánkságokkal lepi meg kedvenceit... Csak azt nem tudták még „kicsinyes” eszükkel felfogni, hogy az a kongresszus, az EFSz-ek I. országos kongresszusa, mit jelent az ő jövőjük szempontjából és mit jelent dolgozó parasztjainknak. ők ma még csak a cukorkáknak, a csokoládéknak, a játékszereknek és a nagymamának örülnek Prágában az Iparipalota gyönyörűen feldíszített, hatalmas termében, több mint 4500 kiküldött között ott volt Duhony Jánosné is. Eljött Csallóköz kis falucskájának szövetkezetéből, hogy az EFSz-ek I. országos kongresszusán kifejezze háláját pártunk és vezetője, Gottwald elvtárs iránt. Eljött, hogy a hatalmas és szűnni nem akaró viharos taps közepette 6 is éltesse a viláig béketáborát. Éljen a béke! — zúg a töméig. Az arcokon határtalan lelkesedés, mosoly és a szovjet néphez való szeretet, ragaszkodás tükrözik. Duhony Jánosné, a 49 éves asszony, a nagypakai szövetkezet példás dolgozója, is ott ünnepel a tömegben. Eszébe jutnak azok a percek, amikor pár héttel ezelőtt Gottwald elvtárs mellett ülve búcsúztatták a szovjet vendégeket Lelki szemed előtt ott lebeg a szovjet ember alkotó erejével a béke és a proletár nemzetköziség iránti szeretetével. Szemei előtt látja Sztálin elvtársat, a nagy békeharcost, a dolgozó nép megmentőjét s a dolgozó parasztság jövőjének megteremtőjét... Közben az otthoniakra is gondol. A kis unokákra, akik 400 km távolságban vannak és már türelmetlenül várják a nagymamát, a hubertust, a csokoládét. A férjére is gondol, és gondol a szövetkezetre s a legnagyobb gondja, vájjon hogy végezte el helyette féfje az etetést? Vigyáz-e a kis csirkékre... E röpke pillanatokban úgy érzi, hogy életének legszebb és legboldogabb napjai ezek, Prágában a szövetkezeti gazdálkodás' képviselői között. Negyvenkilenc, gondoktól terhes év alatt még soha ilyen szabadnak, boldognak és fiatalnak nem érezte magát, mint most, ezekben a gazdag élményekkel telt napokban. Ismerkedjünk csak meg Duhony Jánosék életével. Mit hozott nekik a szövetkezeti gazdálkodás, mit adott nekik népidemokráciánk? A felelet kézenfekvő. Emberibb életet és megmentette őket a jövőtől való rettegéstől; a szövetkezeti gazdálkodás pedig megszabadította őket a keserves, emberkinzó munkától. Ma már Duhony János kezét sem töri a kaszanyele és feleségének sem kell görnyednie korántól későig a kaszás után, mert az óriási táblákon az aranysárgára érett ringó búzakalászokat a béke tankjai, a traktorok, az aratógépek vágják le... Amióta a szövetkezetben dolgoznak, úgy érzik, mintha újjászülettek volna. Más lett a környezet is itt. Melegebbé vált a családi fészek. A régi bútorok helyett újakat vásároltak. Az egész napi becsületes munka után a rádió vidám zenéje mellett fogyasztják el a vacsorát. Könyveket és újságokat is olvas a család. Az Üj Szóval, a Pravdával, mindennap felkeresi a postás a Duhony-család házát. De honnan van ez a sok jó? Hisz a múltban háromszor annyit dolgoztak, mint ma, mégis aligha jutott efféle „fényűzésekre”. Elég volt, ha a mindennapi betevő falatot biztosítani tudták. És éppen itt bizonyul be a szövetkezeti gazdálkodás felsőbbrendűsége az egyéni gazdálkodás felett. És ezt hozta a szövetkezeti gazdálkodás Duchony Jánoséknak is. A közös gazdálkodáson keresztül az egyéni felemelkedést. Duchony Jánosné férjével együtt havonta 12.000 koronát visz haza. És ebben nagy része van az asszonynak, hisz a múlt évben több mint 600 munkaegységet dolgozott le. Munkaegységei után azonban nemcsak pénzt kapnak, hanem természetbeni jutalmazásban is részesülnek. így biztosítva van a kenyérnekvaló is. Hát hogyne volna, hisz a múlt esztendőben 30 mázsa búzát kaptak a szövetkezettől. De hát 30 mázsa, az mégis csak sok egy esztendőre! Ezt tudják Duhony Jánosék is, ezért nem tartották meg mind a 30 mázsát; 20 mázsát az államnak adtak, hogy ezzel is hozzájáruljanak dolgozó népünk bőséges ellátásához. Duhony Jánosné gazdag tapasztalatokkal jött haza Prágából. Sok munka vár rá és sok tennivaló van most a szövetkezetben. Amint a kongresszuson is mondotta: „Nekünk, küldötteknek, első kötelességünk lesz, hogy szövetkezeteink tagjait megismertessük a kongresszus határozataival." Még Prágában eltervezte magában, hogy hazajövet mihez fog a szövetkezetben. És elhatározta, hogy a taggyűlésen elmondja a kongresszuson nyert tapasztalatait, a szövetkezet tagjainak meg magyarázza az új alapszabályzat fontosságát. Mivel a Nőbizottságnak is tagja, a Nőbizottság gyűlésén is beszámol a kongresszusról. Sok mindent hozott szövetkezeteink tagjainak az EFSz-ek I. országos kongresszusa. Erőt öntött beléjük a rájuk váró feladatok elvégzésére, új harci lendületet az EFSz-ek továbbfejlesztésére és megmutatta az utat, hogyan kell következetesen harcolni a szövetkezetek legádázabb ellenségei, a kulákok ellen. Újabb győzelmekre serkenteni őket, s ezek a hatalmas győzelmek szilárdan megalapozzák a nagyüzemi gazdálko dás további sikereit a békéért, a szocia lizmusért vívott alkotó munkában. Méru Ferenc
