Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1. szám

ßenin., a nép örök, hűséges társa

M. Lavová, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjének, 1949. évi feljegyzéseiből.

192 j. január 21-én meghalt a történelem nagy alkotója, Vladimir lljics Lenin. A dolgozók nagy vezérének halála milliók szívét rendítette meg. De a halál, amely kioltotta életét, nem vehette el őt tölünk. Lenin ott élt minden becsületes ember szívében, aki a szabadságért és a békéért harcol, minden szabad nép szívében, amely az ő útjain építi boldog életét s az elnyomottak és kizsákmányoltak szívében, akiknek ő mutat biztos utat az elszánt harcra és a győzelemre. Lenin győzelmes eszméi hatják át a mi népünket is, az ő nagy tanításával valósítja meg pártunk az élet, a munka minden területén — a nők teljes felszabadítását. Lenin szavai fáklyák a világ dolgozóinak harcában, — fáklyák a szocializmus, a mi hazánk boldog jövőjének építésében.

1949. október 22, szombat, délután. A Lenin-múzeum megtekintése után felke restük mindnyájan, a földműves küldöttség tagjai, a mauzóleumot, hogy meghajtsuk fejünket az emberiség nagy gé niusza — a halhatatlan Lenin előtt.

A mauzóleum előtt ezernyi ember áll. És mint mindenütt Moszkvában, itt is minden fajú, hivatású és korú embert láthatunk. A szovjet ember elzarándokol a mauzóleumba, hogy erőt merítsen további munkájához. Gyakran azért jön, hogy meggyőződjék róla, hogy Lenin, a szovjet ember nagy tanítója, állandóan vele van, mintha élne.

És Lenin valóban együtt van népével. Mintha aludnék, úigy fekszik üvegkoporsójában a mauzóleumban. Jobb keze ökölbe szorult, amint elvtársait üdvözölni szokta, balkeze kinyújtva pihen testén. A koporsó mellett díszőrség áll — nem azért, mintha attól kellene tartani, hogy a szovjet nép valami kárt csinálna a mauzóleumban —v hanem azért, mert úgy becsülik holta után is és úgy adják meg neki a tiszteletet, mintha élne. A nagy Lenin. Az ember nem talál szavakat, melyek kifejezhetnék mindazt, amit érez Lenin koporsója mellett. Elszorul a lélekzetünk, szivünket fájdalom szorítja össze. Közel vagyunk a síráshoz, de nem mintha a halottért sírnánk, közel állunk a síráshoz a megindultságtól, hogy láthatjuk Lenint, a lelkesedéstől és örömtől. hogy Lenin közelében lehetünk, és a fájdalomtól, hogy az emberiség géniusza már nem él, hogy nem láthatja munkájának gyümölcsét: az öntudatos szovjet népet, munkalelkesedését, építő erőkifejtését, mindenirányú műveltségét és érettségét. Az embert eltöltik mélységes

benyomásai és nem tud ezeknek kifejezést adni úgy, amint szeretné.

Ma tudom, hogy a szovjet nép miért védelmezte és védelmezi Moszkvát. Ma tudom, miért győzedelmeskedett a szovjet nép az első és második világháborúban. Ma tudom, honnét meríti a szovjet nép az erőt munkájához hazája üdvére és a világ egész haladó emberiségének, minden dolgozójának üdvére és testvériségére* Azért érte el mindezt, mert vele van a halhatatlan Lenin és a nagy Sztálin. Ezért jön nap mint nap ezer meg ezer szovjet polgár a Vörös-téren levő mauzóleumba, a dicső Kreml előterébe. Ezért jönnek ide öregek és fiatalok, munkások és tudósok, földművesek és politikusok. Tudom, a mauzóleumra, Leninre, a Kremlre, Sztálinra való emlékezésünk nekünk is mindig segítséget nyújt, hogy erőt merítsünk az akadályok leküzdésére a szocializmushoz vezető útunkon.

Dicsőség a nagy Leninnek! Hála kormányunknak és a szovjet kormánynak, hogy lehetővé tették nekünk a Szovjetunió megtekintését, hogy néhány hetet együtt tölthettünk a Szovjetunió népével, tanulhattunk teljesítményeiből és láthattuk a nagy, felejthetetlen Lenint, aki ott nyugszik a Vörös-téren, a dicső Kreml előterében, szép márvány mauzóleumában, népének és az egész világ dolgozóinak tiszteletétől és szeretetétől övezve.

5