Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1. szám

A IMIIM)

Popov, о rádió feltalálója halálának 46. évfordulójára

A rádió mai életünk nélkülözhetetlen alkotó részét képezi. Hatalmas eszköz a dolgozók szocialista nevelésére, leadásai megismertetnek bennünket a szocialista népgazdaság, tudomány, művészet, kulturális élet minden ágazatával, nevelnek bennünket a szocialista hazaszeretetre, erkölcsre, bemutatják az élenjáró szovjet és hazai dolgozók sikereit, nemes szórakozást, színházat, koncerteket hoznak otthonunkba, megszüntetik az egyedüllét ki nos érzését, segítséget hoznak az óceán végtelenjén hánykodó hajótörötteknek, irányítják a közlekedést, a repülést, felfedezik az alattomban közeledő ellenség repülőgépét és tengeralattjáróját, elhozzák hozzánk nagy emberek képeit, film és színi előadásokat mutatnak be élethűen, elmondják a világeseményeket és a békéért folytatott nagy harcunk minden mozzanatát.

Folytathatnánk még tovább a felsorolást, a tudomány ezen óriási ajándékának teljesítményeit. De irányítsuk most figyelmünket arra a nagy tudósra, akinek ezt az ajándékot köszönhetjük, Alekszandr Sztyepanovics Popov-ra. A rádió sokkal bonyolultabb szerkezet, sem hogy egy rövid ismertetés keretében meg lehetne világítanunk alapvető elveit és működését. De a találmány lényegét megérthetjük mindnyájan. A drótnélküli táviratozás (rádiótelegráfia) és a drótnélküli hangközvetítés (rádiótelefonia) alapját a rádió leadó- és vevőállomás képezi.

Popov 1859. március 16.-án az Urál egyik kis falujában született. Sok pénz2

ügyi nehézséggel küszködött. Egyetemi tanulmányait csak úgy tudta elvégezni, hogy óraadással és újságírással foglalkozott. 1883-ban a kronstadti tiszti iskolában lett tanár. Popov még az 1889. évben megkezdte munkásságát a drótnélküli táviratozás gyakorlati megvalósítására. Erre megdönthetetlen írásos bizonyítéka ink vannak. Hosszú és nehéz volt az út, melyen Popovnak végig kellett járnia. A cári rezsim az igazi haladó tehetségeket elnyomta. Hat évi szakadatlan munkásság után. miközben elsőnek alkalmazta az antennát is, 1895. május 7.én öszszehívta a pétervári tudományos élet legnagyobb tekintélyeit, hogy bemutassa találmányát. A színhely a pétervári egye tem egyik régi épülete volt. A tudós munkatársa, Ribkin, az egyetem egy másik épületből jelzéseket, Morse-jeleket (amilyeneket az egyszerű, drótvezetékestáviratozásban használnak) adott le, melyek a már ismertetett elektromos hullámok útján tovább terjedtek. Popov készülékéhez; ennek .kis kereke alól papírsza lag kígyózott elő, melyre pontok és vonalak, a Morsejelek, rajzolódtak. A jelenlevő tudósok hallatlan izgalomban olvasták le a világ első drótnélküli táviratának szövegét.

De bármekkora is volt a tudósok elragadtatása, a cári kormány érzéketlen maradt. Pedig Popovnak még 1889-ben sikerült 50 kilométer távolságra drótnélküli jelzéseket leadnia a találmánya még ez évben megmentette a zátonyra jutott „Aprakszin” nevű páncélos hadihajót és egy elszakadt jégtáblán a tengeren hány kolódó több halász életét. Annál mozgékonyabb volt a kapitalista nyugati világ, mely nagy profitot remélt a találmányból. És így történt, hogy az olasz Marconi, akinek korlátlan pénzügyi lehetőségek álltak rendelkezésére, 1896. június 2.-án, tehát több mint egy évvel Popov fellépése után. saját nevén patenteljárásra jelentette be a drótnélküli táviratozást. Popov nem maradt közömbös. De a cári udvar újból cserben hagyta. A küzdelem a nagy találmány elsőségéért, a sok kellemetlenség a cári miniszterekkel aláásták Popov egészségét és 1906. januára 13.-án, 47 éves korában meghalt.

11 évvel Popov halála után Lenin és Sztálin kezdeményezése a rádiótechnika soha nem látott fejlődését teremtette meg a Szovjetunióban. Lenin átfogó géniusza azonnal tudatára ébredt annak, hogy a rádió milyen hatalmas fegyver a szocializmus építésében. „A távolságot nem ismerő, papírnélküli 'újság” számára, amint Lenin a rádiót nevezte, már 1918-ban megalapították a nyizsnogorodi rádiólaboratóriumot, a világ első tudományos rádiókutató intézetét. A rádiógyártás tökéletesitéséért, a szovjet rádióhálózat kiépítéséért elsősorban Sztálint és ötéves terveit illeti meg a hála. Ma a Szovjetunióban nap mint nap a szovjetnemzetek 70 nyelvén és 30 idegen nyelven működnek a leadóállomások. 1950 elején például az omszki kerületben az összes parasztház 94 százalékában volt már rádió. És egyre nagyobb mértékben terjed el a távolbalátó (televíziós) készülékek használata is. (t. s.)

József Attila*

Mama

Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében.

Ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam, Ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen fel a padlásra.

Csak ment és teregetett némán. Nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében.

,J)olgozó népünk ma már tudja, hogy József Attila folytatója a magyar forradalmi költők dicső sorának, de Petőfinél és Adynál is nehezebb körülmények között és kegyetlenebb elnyomás alatt küzdött a szocialista forradalomért, a proletárdiktatúráért, az emberhez méltó, teljesebb életért. A fasizmus elleni harc egyik nagyszerű költője, akinek verseiben ott él az egész elnyomott, kifosztott, megalázott magyar dolgozó nép, ott sir a munkások és parasztok nyomora, ott csikorog a fasiszta rendőrcsizma. A magyar munkásosztály költője, aki nemcsak a politikai harcokat, hanem minden embert, minden emberi viszonylatot, tájat a munkás szemével látott. A párt költője, aki élete végéig minden nehézségen át kommunista maradt; aki a legnagyobb megpróbáltatások közepette, a fasizmus sötétségében is szilárdan hitt a jövőben. A magyar irodalom egyik legnagyobb, legmélyebb hazafias költője.”