Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1952-04-01 / 4. szám
сЛ (/(jennek, aki пет akart (ueifnéui PAUL ELUARD FRANCIA KÖLTŐ MESÉJE olt egyszer, nem Is olyan régen egy kislány, akit az édesanyja Karolinkinak nevezett el, mivel azt akarta .hogy a gyermek boldog legyen. Az édesanya ugyanis visszaemlékezett egy kisgyermek korában a dajkájától hallott útleírásra, amelyben egy háromárbócos vitorlás hajó, a »Mária Karolina« csodálatos távoli szigeten kötött ki, ahol boldog nyugalomban és megelédésben éldegélt egy tündérszép hercegkisasszony. A matrózok hajójuk emlékére e szigetet el is nevezték Karolinaszigetnek. Ti édes gyermekeim, ugye már nem is igen tudjátok, hogy mi is az tulajdonképpen: egy hercegnő? Hát én azt hiszem, hogy Karolinka édesanyja sem tudta egészen pontosan: az ő számara egy hercegné holdsugárszínü selyemruhába öltözött fiatal leányt jelentett, aki napsütötte és virágillattól terhes kertben örökké dús és érett gyümölcsök között sétál és naponta legalább hálom, csupán g szellőnek elsuttogott kívánsága teljesül. Hát a mi Karolinkánk is ilyen boldog kislány volt, mivel édesanyja szeretetének napsugara és melege olyan kertté varázsolta kis életét, melyben ragyogó színű virágok és édeslevü gyümölcsök gyönyörködtették a szemét és kínálkoztak a kötényébe. /~Uarolinkának volt egy ici-pici, de nagyon szép —kis babája, amely le tudta húnyni és föl is tudta nyitni a szemét és amelyet a kislány minden este gondosan lefektetett aludni. Reggel aztán kis fehércsipkés, rózsaszínű ruhácskát adott rá és hófehér harisnyát meg cipöcskét húzott a lábára. Karolinkának kutyája is volt; nagy lompos, derék kutya — ezzel aztán csinálhatott bármit, cibálhatta, téphette kedve szerint. A kutya még csak el sem mordult. Karolinka már tudott írni, olvasni, számolni. Az iskolában mindig első volt és este a konyhában, a jó meleg tűzhely sarkában csinálta meg nagy szorgalmasan a feladatait; kutyája a lábainál aludt, néha-néha vakkantott egyet, meg szaporán mozgatta a lábait; biztosan azt álmodta, hogy nyulat kerget; Karolinkát soha nem kellett noszogatni, hogy itt a térítés ideje. A számtanfelddatát is mindig maga készítette el, nem mint sok más kislány, aki az utolsó percre hagyja és aztán segíteni kell neki. Egy szép napon, amikor még a rendesnél is jobb osztályzatot hozott haza, szülei elvitték a moziba egy nagy színes filmhez, a Hamupipőkéhez, vagy a Csipkerózsikához, már nem emlékszem rá pontosan. De a nagy film előtt még vetítettek egy másikat is, egy különös, rettenetes filmet, amit Híradónak hívtak. És Karolinka látta, amint mindenféle emberek szörnyű fegyverekkel ölik és gyilkolják egymást, hogy házak omlanak össze és tűz emészt el mindent és látott sovány gyermekeket rongyokba burkoltan, amint sóváran nyújtogatják kis kezüket egy darab száraz kenyér után. És egy Uvöltö csecsemőt tartva karjai között, gonosz és óriás katonák elől teljes erejéből futott és menekült neki a sötét kétségbeejtő éjszakának egy Karolinkával egyidős kisleány . . . 0 ttöl a naptól fogva Karolinka nem volt többé (-J a régi. Folyton azt kérdezte, hogy mi az a Híradó, s hogy azok a dolgok, amiket abban látott, igazán megtörténnek-e ?! Szülei nem tehettek mást, minthogy »igen«-nel feleltek neki. Karolinka titokban elolvasta az összes újságokat, amelyek ezekről a szomorú emberi dolgokról szóltak. Szegény édesanyja a legnagyobb aggodalommal látta, hogy kislánya napról napra mint soványodik és válik halvánnyá és szivének minden melege és ragyogása sem volt már elegendő ahhoz, hogy a gyermek előtt elrejtse az utcák sarát, a város piszkos és nedves falait és legszegényebb iskolatársnőinek éhes arcocskáját és a lyukakat harisnyáikon és cipőiken. Heteken keresztül csukott szemekkel, érintetlenül hagyta a babáját a bölcsőben feküdni. Jupi (így hívták a kutyát) hiába ugrándozott játékra csábítón körülötte, Karolinka csak szórakozottan simogatta meg bozontos fejét és a kutya, látván a gyermek szomorú szemeit (a kutyák tudnak az emberi tekintetből olvasni), elsompolygott és likasait az egyik sarokban. Végre orvost hívtak, aki alaposan és hosszan megvizsgálta Karolinkát és megpróbált vele beszélgetést kezdeni. Kijelentette a szülőknek, hogy gyermekük tulajdonképpen nem beteg, csak szórakozásra van szüksége. De tudjátok-e, milyen nehéz dolog egy kislányt szórakoztatni, aki nem érdeklődik semmi iránt?! Mindenki igyekezett a kedvében járni, mindenki megkérdezte tőle, mit szeretne; minden hiába. Az összes ajánlatokra és kérdésekre csak ez volt a válasza: »Nem akarok megnőni«. Senki sem értette meg, hogy ez mit jelent, hiszen rendszerint a kislányok legfőbb vágya, hogy végre felnőttek legyenek. Senki nem értette meg, hogy Karolinka félt attól a világtól .amelyben a kisgyerekek éhenhalnak és megfagynak, vagy a háború tüze pusztítja el őket és félelmében gyermekkora boldog és védet kertjébe akart menekülni. íl nyár már végeíelé közeledett és Karolinka C7t- édesanyja abban kezdett reménykedni, hogy az iskola fel fogja rázni gyermekét közömbösségéből Elővette a naftalinból a kis iskoláslány téli ruháit és felfejtette a szegélyeket, meg lebontotta a kapcsokat, hiszen kell, hogy akadjon majd rajtuk igazitonivaló; a' kis kockás ruhát már biztosan kinőtte, majd kap helyette újat. szebbet. Azonban csodálatos dolog történt, letagadhatatlan dolog: a pullóverek, a télikabát, a tavalyi kockás ruha mind-mind jók voltak még, csupán a magasszárú cipő szorult talpalásra. Karolinka nem nőtt meg egy centimétert sem, Karolinka nem nő. Meglepőnek, érthetetlennek találjátok ezt? Van számtalan dolog a világon, amit nem értünk meg, amelyek lehetetleneknek tűnnek fel a szemünkben és mégis megtörténnek. Ez is ilyen dolog volt. Karolinka nem nőtt többé. Amióta csak talpraállt, rovátkákat vontak az ajtófélfába a kályha mellett: Karolinka kétéves korában, négyéves kólában, hatéves korában . . . Édesanyja teljesen kétségbeesve, most már minden hónapban megmérte, de a kislány csak nem hagyta el az előző tavasszal, a születésnapján rajzolt jelet . . , Mindenki meg volt döbbenve, csak Karolinka ragyogott a boldogságtói. Egyetlen vágya beteljesedett: nem nőtt többé! Hiszen ezt kérte ő szünös-szüntelen a madaraktól, a fellegektől a fáktól; és íme, vágya beteljesült, soha többé nem kell elhagynia elvarázsolt kertjét. Kicsit tízért ■sajnálta, hogy az idén nem kap uj ruhát; de ez mitsem tesz, ahhoz a boldogsághoz képest, hogy most már örökké kislány maradhat az édesanyja, a kutyája és a babája társaságában. /11 últak a hónapok és a világ hozzászokott a .//1 gondolathoz és a látványhoz, hogy Karolinka mindig egyformán kicsi maradt (a világ hamar hozzászokik mindenhez, ami másokkal történik). Ék) Karolinka szép rendessen folytatta megszokott múltbeli életét. Továbbra is mindig első maradt az osztályban, kedves és szelíd volt mindenkihez, így múlt el egy év, aztán a második is. Semmi nem változott: Jupi egy kicsit csöndesebb lett, kevésbbé játékos (két év bizony sokat jelent egy kutya életében); a babának a sok vetkőztetéstöl és öltöztetéstől mintha megnyúltak volna a karjai, de azért még mindig nagyon szép volt; de az akácfa a kertben annyira megnőtt, hogy Karolinka most már az ágyból is láthatta virágzó ágait. Végül Karolinka mamája is belenyugodott, hogy van egy kislánya, aki nem fog többé,nőni. A gondolat most már kezdett neki is tetszeni: hisz hány anya kívánja, hogy gyermekei örökké kicsik és örökké az övéi maradjanak ?! Minden a legnagyobb rendben volt hát, amikor az iskolában az egyik szünetben Karolinka. aki nagyon élénk gyerek volt, részt szeretett volna venni az egyik csoport játékában. De Roland, az osztály legnagyobb fiúja (aki különben tanulásban körülbelül mindig az utolsó volt), így kiáltott fel: »Azt már nem! Te nem játszhatsz velünk, mert te túlkicsf vagy!« Karolinka egy kicsit sértődöttnek és szomorúnak érezte magát és mélyen elgondolkodva indult hazafelé. De nem akarta megvallani még önmagának sem kiábrándultságát és a szokottnál nagyobb hévvel fogott kedves játékaihoz. Talán éppen ez volt az az este, amikor észrevette, hogy a kutyája milyen csöndes lett, hogy a babája mintha megkopott volna és hogy az esti lámpa békés fényében világosan látszik, hogy az édesanyja hollófekete hajába egy széles ezüstcsik vegyült. Karolinka ettől fogva távoltartotta magát а többiek játékaitól. Szabad idejében mindent elolvasott, ami csak a kezeügyébe került. Meséskönyveket, kalandos regényeket, történelmi müveket is. Esténként csak nagy veszekedések után oltotta el az éjjeliszekrény lámpáját. A könyvekben pedig Karolinka felfedezte a világot, egy olyan világot, amely tele volt a Híradóhoz hasonló rémségekkel és lidércnyomásokkal,—de ugyanakkor nagy és szép hősi tettekkel is. Megtudta, hogy mindig voltak emberek, akik a szépet és jót keresték, a csúnya és rossz helyett, hogy sokan közülük annak reményében harcoltak, hogy eljön majd a nap, amikor a rettenetes nyomor és a rettenetes háborúk végleg eltűnnek a földről. / J)s Karolinka felfedezte azt is, hogy azok, akik CJ szeretik egymást, nagy dolgokat képesek tenni szeretteikért, sőt másokért is. Vissza-visszatért kedves meséjéhez, amelyben egy gyönyörű Ifjúnak sárkányokkal és szörnyetegekkel kellett megküzdeni, hogy kiszabadítsa a barlangjukból az ott r aboskodó kis hercegnőt. Egyik este, amikor Karolinka megint éppen kedvenc meséjét olvasta, éjjel arról álmodott, hogy ö az, akit a sötét barlangba zártak. A szép és bátor herceg halálmegvetéssel küzd az őt őrző rettenetes szörnyetegekkel és végre győzedelmesen toppan eléje De ekkor nagy csodálkozással tekint reá és így kiált fel: »Hiszen te túlkicsl vagy!« Karolinka erre úgy elszomorodott és olyan elhagyatottnak érezte magát, hogy sírva ébredt fel. Kimászott ágyacskájából és mezítláb, kicsiny hálóingecskében odaszaladt a nyitott ablakhoz, amelyen keresztül szelíd csillagok ragyogtak a szobába. És hirtelen rémülten értette meg, hogy a világ megváltozik körülötte, hogy az édesanyja öregszik, ő pedig már únja a játékait és gyermekes kötelességeit; hogy vannak emberek, akik azért küzdenek, hogy a világ jobb legyen és az élet szebt?, hogy ő soha nem lesz nagy, se szép, se erős. És hogy őt nem fogják szeretni, és nem akarja majd senki a békét és a boldogságot az ő és gyermekei számára. Ekkor kétségbeesetten kiáltott fel: «Nőni akarok! Nőni!» /Ili.r felkelt a nap, amikor végre elaludt. Anyja >_/// hallotta őt fészkelődni s most hagyta, hogy soká, soká aludjék. Amikor Karolinka felébredt, a nap már áthaladt a ház fölött. Zsibbadtan kelt fel, megmosakodott és ebédelni sietett, mert már ugyancsak éhes volt. De micsoda meglepetés érte az öltözködésnél! Nem tudott belebújni kis cipőjébe — legalább két számmal kisebb volt a kelleténél. — A ruháját meg nevetségesen rövidnek találta. Karolinka megnőtt! Ugyanolyan kislány lett újra, mint a többi, ugyanúgy élhetett most már, mint a többi kislány. Örömtől mámorosán rohant megmutatni magát édesanyjának, aki meglepetésében szólni sem bírt. ÉS azonnal el kellett indulni cipőt vásárolni és a réginél sokkal szebb kockás ruhát, És mindenki éppen úgy meg volt lepve, mint amikor Karolinka megállt a növésben. És senki nem talált rá magyarázatot. Karolinka most már együtt játszhatott a legnagyobb gyerekekkel is az osztályból: és arról az időről kezdett ábrándozni, amikor nagy lány lesz, szeretni fogja mindenki és 6 a barátnőihez fordul, az asszonyokhoz fordul: »Gyertek velem, harcoljunk, hogy szeretet, boldogság béke legyen a földön . . . hogy a mi gyermekeink soha ne lássanak olyan Híradót, amely megrendíti hitüket az életben, a világ szépségeiben, hogy a mi kicsinyeink békében nőjjenek fel.« Fordította: Juhi s z Sár 11
