Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1952-03-01 / 3. szám
(S'/J H o i вшшххшэ Verés nélkül...? Zsúfolt volt a trolibusz, ilyenkor az ember akaratlanul meghallja azt is, amit nem neki mondtak. így lettem én is fültanúja két asszony beszélgetésének. ... „Könyöröghetett azután! Fogtam az apja borotvafenösziját és úgy elvertem, hogy még másnap is tapogatta a helyét" — mondotta az egyik. „Csakis ez a helyes, ki kell verni a gyerekből a rosszaságot“, — buzdult föl a másik s bizonyára nem gondolt arra, hogy a régi nevelés egyik veszélyes maradványának helyesel. Régen valóban úgy tekintettek a gyermekre, mint valami eleve gonosznak, rosszindulatúnak született, tökéletlen lényre, akit szigorral, büntetéssel kell arra kényszeríteni, hogy beleilleszkedjék a felnőttek „tökéletes" világába. A szülők, tanítók gyakran emlegették, hogy a gyermeket „saját érdekében“ büntetik. Mégis egy többszáz évvel ezelőtt élt tanító kénytelen volt bevallani: „A gyermekek napról napra rosszabbak, pedig éjjel nappal verjük őket.“ Az idézet nem túloz. Egy múlt század végén megjelent nevelési könyvben egy angol asszony elmondja, hogy 16—17 éves korában két évig „nevelték“ egy előkelő angol leányintézetben. Ezalatt az idő alatt hetvenhatszor büntették meg kézzel, harminckétszer bottal, tizenötször vesszővel, húszszor hosszúnyelü kefével, nem is beszélve a pofonokról, fülhúzásokról. A könyvben azonban elmondja a fenti nevelési eljárások áldozata azt is, hogy mindez nem sokat javított rajta. Például egyszer cigarettázáson kapták rajta és ezért az egész iskola előtt tiz botütést kapott. Az eredmény az lett, hogy máskor még jobban vigyázott, ha cigarettázott ... Hasonló példát százával találhatunk az irodalomban. Dickens és mások regényei nem egy helyen leplezik le az álszent polgári társadalom kegyetlen, a gyermekek életét megnyomorító nevelési módszereit. A testi fenyítés helytelen, megalázó, nem célravezető módszer, amely lealacsonyítja elsősorban a nevelő személyét. Tudjuk valamennyien, hány pofon, hány elnadrágolás történt csak azért, mert a szülő, vagy a tanító ideges, felindult volt és idegfeszültségét a gyermek tehetetlenségén, kiszolgáltatottságán vezette le. A testi fenyítésnél legtöbbször semmiféle tudatos nevelő szándék nem érvényesül és a gyermek joggal érzi azt igazságtalannak. Az ilyen esetek a nevelő tehetetlenségét bizonyítják, aki a céltudatos nevelés helyett a könnyebb megoldást, a megfélemlítést, az erőszakot választja. Makarenko így ír: „A 12—13 éves gyermeket megverni, ez annak beismerése, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk vele szemben. S az is lehet, hogy ezzel egyszer s mindenkorra elvágjuk a jó viszony lehetőségét szülő és gyermek között.“ A tapasztalat megmutatta, hogy azok a gyermekek, akiknek nevelésében napról napra alkalmazták a régi nevelés „csodamódszerét“, egyáltalán nem „javultak meg“, hanem a verés félszeggé, az emberek iránt ellenségessé, nem egy esetben alattomossá, képmutatóvá tette őket. „Nem láttam olyan családot, ahol a verés sikerre vezetett volna“ — mondja Makarenko. A helyes nevelés, a gyermekkel való rendszeres, szeretetteljes foglalkozás általában szükségtelenné teszi a büntetést. Ha azonban mégis szükség van nevelőhatású büntetés alkalmazására, akkor is megtalálhatjuk a büntetés olyan formáját, mely nem a brutális testi fájdalom eszközével akar nevelni, hanem arra törekszik, hogy a gyermekkel beláttassa hibáját és annak kijavítására ösztönözze. Nem tudom, hogy a trolibuszon beszélgető két asszony kezébe eljut-e ez a cikk, Szeretném, ha így lenne és e néhány sor olvasásakor elgondolkoznának mindezeken s ráébrednének: új életünkhöz, a boldog jövő építésére hivatott ifjúságunk neveléséhez méltatlan durvaság a verés, — a fenöszíj pedig kizárólag a borotva élesitétésére való. M. I. Vigyázzunk a gyermek szívére! A hatéves kis Kató megbetegedett vörhenyben, de már egy hét múlva mosolyogva és egészségesen érkezett haza a kórházból, ahová a körorvos beutalta penicillinkezelésre. Csak az volt a baj, hogy Katókától megkapta a betegséget kis barátnője, Juliska is. Juliskához nem hívtak a szülei mindjárt a betegség elején orvost és fökép kórházba nem akarták őt engedni, mert „ott biztosan félne és sírna“. Néhány hét múlva mégis kórházba került a kislány, mert a vörheny megtámadta a veséjét és a szívét. Hat nap helyett most már hosszú hónapokig kellett bent feküdnie. Végre hazakerült ö is, de a szervi szívbaj, amely a vörhenyböl visszamaradt, egész életére elkíséri. Vigyázzunk gyermekeink szívére, mert a gyermekkorban elkövetett mulasztások egész életükre kihatnak. Nálunk most nagyon sok a szívbeteg felnőtt s egész biztos, hogy sok esetben már gyermekkorban kezdődött náluk a baj, csak senki sem vette észre, senki sem törődött vele. Csak most, a szocializmushoz vezető úton tudunk kiépíteni olyan egészségügyi gondoskodást, amely — a Szovjetúnió példáját követve — a szívvel való rendszeres törődést már a legkisebbeknél kezdi. 14 A veleszületett szervi szívbajt ezelőtt rendszerint csak akkor vették észre, ha az légzési zavarokban, az ajkak és ujjvégek elkékülésében nyilvánult. Vannak azonban olyan veleszületett szervi szívbajok is, amelyeknél nincsenek ilyen tünetek és a szív kielégítően működik, míg valami súlyosabb testi vagy lelki megerőltetés vagy lázas betegség soronkívüli erőpróba elé nem állítja. Ezek rendszerint rejtve maradtak és csak alkalmilag fedezte fel az orvos a szívhangoknál az áruló zörejt. A legtöbb gyermek egészséges szívvel születik, de aztán aránylag sok gyermek szerez szervi szívbajt fertőző betegség következtében. Ezen a téren különösen nagy szerepe van a betegségek elkerülésének, megelőzésének, orvosi szóval: a prevenciónak. A fertőző betegségek elleni harc népi demokratikus államunkban mérföldes léptekkel halad előre. Az említett vörheny mellett a szívet leginkább fenyegeti a torokgyík, diftéria. A torokgyík ellen ma már kötelező védőoltással védekezünk, ha pedig a gyermek mégis megbetegszik, az idejében alkalmazott szérum elejét veszi a súlyosabb következményeknek. A baj legtöbbször abból származik, hogy a szülők nem veszik a betegséget mindjárt az elején komolyan és nem fordulnak idejében orvoshoz. Nem törődnek például a gyermek gyakran ismétlődő torokgyulladásával. Sok szülő elhanyagolja a gyermek fogazatát, pedig a szuvas fogak és a fogsipolyok gyakran kiinduló gócai a szívbetegségeknek. Látjuk, hogy a szervi szívbaj eredete igen sokféle lehet, ide tartozik például az elhanyagolt influenza is vagy a bőrbetegségek közül az ótvar. Ezért kell minden szülőnek komolyan vennie a fertőző betegségek elleni harcot és megfelelő életmóddal növelnie kell a gyermekek ellenállását. A helyes és vitamíndús táplálkozás, a friss levegő és napfény, a napok rendszeres pontos beosztása, a mértékkel űzött sportok mind nagy szerepet játszanak a szívbajok megelőzésében. Ha az orvos a gyermeknél veleszületett vagy szerzett szervi szívbajt állapít meg, a szülőnek az a feladata, hogy biztosítsa a gyermeknek az állandó orvosi felügyeletet és pontosan betartsa az orvos által előírt életmódot. Egyesített egészségügyünk különböző intézményeiben, rendelőkben, kórházakban és külön intézetekben díjtalanul gondoskodik róla, hogy a kis szívbetegeknek visszaadjuk az egészséget, — legalább annyira, hogy megfelelő könnyű foglalkozás választása mellett ők is hasznos és elégedett tagjaivá válhassanak a dolgozók társadalmának. Dr. Ryl Ernő
