Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

mekekről való gondoskodás előrelenditését, éspedig azáltal, hogy 1. állandóan támogatják a bizottságok tevékenységét az egyes országokban, melyekben ilyen bizottságok már van­nak, segítenek alapítani ilyen bizottságokat a városokban, falvakban, lakónegyedekben stb., hogy minden országban megalakuljon a gyermekvédő nemzeti mozgalom; 2. támogatják össznemzeti és helyi értekezletek rende­zését, mert megállapítást nyert, hogy minden ilyen már meg­tartott értekezlet hozzájárult a gyermekvédő mozgalom fej­lődéséhez; 3. aktív munkát végeznek a gyermekvédő bizottságok­ban, miközben mindig szem előtt tartják, hogy a jó munka előfeltétele az, hogy a gyermekvédő bizottság valamennyi tagja részt vesz minden akció kidolgozásában és megtár­gyalásában. Ш kell szélesíteniök a kezdeményező tevékeny­séget, mint a versenyeket, kiállításokat, publikációkat, gyű­léseket. Minden, a gyermekekre vonatkozó problémákat gon­dos figyelem tárgyává kell tenniök és konkrét javaslatok­kal kiegészíteniük, melyek sikeresen fejlesztik, tovább a gyermekvédő mozgalmat, mint például lakások, iskolák, böl­csődék építése, szünidei telepek létesítése, a gyermekmunka védelme, a kártékony filmek és sajtótermékek bojkottja, másfajta háborús propaganda bojkottja, az egészséges iro­dalom védelme stb; 4. nagy felvilágosító tevékenységet fejtenek ki és kimu­tatják, hogy a gyermekvédelem arra kötelezi a felelős kor mányokat, hogy az állami költségvetésekben jelentékeny összegeket szánjanak e védelemre, hogy szembe kell szállni azokkal a kormányokkal, melyek az élet költségvetését a halál költségvetésével cserélik fel, és végül utalnak a le­hetőségekre, melyeket a béke politikája nyújt; 5. megismertetik országuk népét a gyermekek helyze­tével minden országban, különösen pedig azokban, ahol a nép és a kormány biztosítja a gyermekek boldogságát, mint a Szovjetunióban, Kínában, a népi demokratikus országokban, a Német Demokratikus Köztársaságban. A Végrehajtó Bizottság kéri a Nemzetközi Demokrati­kus Nöszövetség Titkárságát, hogy vizsgálja és tárgyalja meg valamennyi ország tapasztalatait a gyermekvédelem terén és adja át az egyes országok szervezeteinek mind­azt, ami segítheti őket gyermekvédelmi munkájukban. Ajánlja a Titkárságnak, hogy vizsgálja meg az együtt­működés lehetőségét a többi nemzetközi szervezettel, me­lyeknek van valami közös érdekük a gyermekproblémával. Nyomta a Pravda nyomda n. v. 01 üzeme. Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents