Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1952-11-01 / 11. szám
Újra felállították Jókai szobrát Komáromban IVagy napja volt Komáromnak 1962 szeptember i28-án, mikor a szlovák írók kezdeményezésére és a komáromi hajógyár munkásainak segítségével visszaállították régi helyére Jókai Mór szobrát. Irodalmi és közéletünk számos jelentés szlovák és magyar képviselője, magyar és szlovák munkásaink és parasztjaink széles tömegei gyűltek össze az ünnepségre, melyen FrantiSek Heéko, államdíjjal kitüntetett kiváló szlovák író, és Lőrincz Gyula, a Csemadok elnöke, méltatták a nap jelentőségét és Jókai irodalmi tevékenységét. Képünk a komáromi kultúrház előtt újonnan felállított Jókai-szobrot ábrázolja. Jókai egész könyvtárra való elbeszélést és regényt irt. Ma is különösen vonzóerővel hat elsősorban a „Szabadság a hó alatt" című regénye, melyben szép emléket állít Puskinnak és azoknak a nemesi forradalmároknak, akik 1826-ben először kísérelték meg a cárizmus és a jobbágyrendszer megdöntését A felkelés megbukott, mert nem támaszkodott sem a néptömegekre, sem a hadsereg legénységére. Ebből a szabadságszeretettől fütött regényből közlünk két részletet. Az egyikben a költő a nagy természetátalakításról álmodozik, a másikban pedig egy hadihajóról, mely vörös zászlóval rohanja meg a cári palotát, az Aurora megsejtett elődjéről. (Aurora annak a forradalmi- cirkálónak a neve, mely nagy szerepet játszott 1917-ben a pétervári Téli Palota elfoglalásában.) íme a két részlet: „A cár kedélyét az árvíz vésznapjai még sötétebbé tették ... Egyszer aztán jött egy olyan napja a cárnak, amit őrömünnepei közé jegyezhetett fel... Az Amur vidéki kormányzó küldött egy átalag bort, mely Szibériában termett. Ez még az aranynál is nagyobb kincs, mert ez diadal! Diadal az egész világ ellen, mely azt hirdeti, hogy Szibéria a jégből csinált pokol. íme, ez a bor megcáfolja azt. Szibériában bor terem! Édes és tüzes! Pezsgőbb a champagneinál (olvasd: sampánylnál; Champagne Északfranciaország hires bortermő vidéke), édesebb a tokajinál! Legalább annak kell azt venni. Szibériában bor terem! Minden orosznak azt kell ezután innia. A szibériai bornak ki kell szorítania a fő urak asztaláról a külföldi borokat. Nem lesz ezentúl a Szibériába küldetés neve büntetés; önként fognak letelepülni oda, akik áldott földet keresnek. Szibériában bor terem!" „Szélesen mint egy tengeröböl hömpölygött az óriási folyam. (A Néva. melynek áradása 1824 ben elöntötte Szentpátervárt, a mai Leningrádot). A távol ködében egy háromárbocú hajó rémalakja kezdi körvonalait felmutatni. A vihar elszakított horgonyairól egy hadihajót. S most az áradat behozza Szentpétervár közepébe! A gálya egyenesen a Téli Palotának tartott. Mikor már csak három fonalnyira volt tőle, a cár észrevette, hogy a kormányke rék házikójában egy ember van, aki a kereket forgatja. — Mit csinálsz? Ember! — kiálta rá haraggal a magasból. Az tudta, hogy mit csinál. Barbuszov volt az, a mellőzött tengerésztiszt. Hogy jutott a hajóra? Azt nem tudta meg soha senki. Egyenesen neki akarta azt rohantat ni a Téli Palotának, hogy rászakítsa a bennlevókre, s a romjai alá temessen min denkit, magát is. Az árbocra vörös zászló volt felhúzva." Álló Gyula, a realizmus festőművésze*) Félrevonultan a világ zajától, csendes falusi magányában él és dolgozik Álló Gyula festőművész. Álló Gyula neve nem ismeretlen a nagyközönség előtt, hisz alkotásai széles körben megnyerték a tiszta művészetért lelkesedő müpártolók megbecsülését. A művész ötvenéves jubileuma al kalmából a lapok részletesen ismertették a művész életét, alkotásait és egyöntetűen megállapították, hogy Álló festőművész erős, kiemelkedő jelenség a művészet terén. Álló Gyula ma ötvenegy éves. Szegénysorsú családból származik, ahol szűkösen mérték a kenyeret és bizony a tehetséges fiú számára nem igen akadt pénz az iskoláztatásra. De az erős akarat és a kibontakozni akaró tehetség elsöpörte azokat az akadályokat, melyeket a mostoha sors állított az útjába. Bécsbe kerül, ahol tökéletesíti művészetét és felvértezve a festészet minden tudományával, hazatér szülőotthonába. Álló Gyula a Csallóköz neveltje és a Kisduna szerelmese. A föld és a kis dunai tájak iránti szeretete megnyilvánul minden alkotásában. Egyedülálló művészi érzékkel felkeresi és — ami a legjellegzetesebb — meglátja azokat a természeti szépségeket, melyek a hozzá nem értő szemlélő előtt örökre rejtve maradnak. Tájképeiben kidomborodik Álló művészi egyénisége. A színek és hangulatok meste ri csoportos!tója, aki a természet gyönyörű színharmóniájából a legszebb melódiát hámozza ki. A természet nagyszerű költője, aki a négy évszak színváltozatait egyforma érzékkel és tehetséggel örökíti meg vásznain. Mint már Irtuk otthonos a festőmüvé*) A valóság ábrázolása. szét minden ágában. Figurális*) festmé nyei éppen olyan meggyőzőek és egyéniek, mint tájképei. Mint az egyszerű nép neveltje, erős vonzódást érez mindahhoz, ami a mai életet jelenti. Vásznain megörökítést nyert a múlt munkás embere, amint verejtékes arccal emeli a csákányt, görnyed munkája fölé. Mikor meglátogattuk falusi magányában, éppen egy monumentális alkotáson dolgozott. A képnek „Aratás Pozsonypiispökin" címet adta. A nagyszerű alkotás élethűen szemlélteti a földművesek igyekezetét a jobb termésért. Szinte megelevenedve lát juk masunk előtt az aratókat, halljuk a cséplőgépek búgását és alig álljuk meg, hogy oda ne menjünk a nap tüzében dolgozó aratókhoz és le ne töröljük az izzadtságot arcukról. Álló Gyula mint konzervátor is egyedülálló, aki nagy szakértelemmel és még na gyobb odaadással menti meg régíkeletü festményeinket az enyészettől anélkül, hogy a mű veszítene értékéből és eredetiségéből. A restaurálás**) nagymestere és ezért az értékmentő munkájáért a legteljesebb elismerés illeti meg. Műterme és szobái a képek, rajzok és művészi fellángolások gazdag tárháza. Itt él alkotásai között a művész. Mikor elbúcsúztunk Álló festőművésztől, komoly és vonzó egyéniségétől, úgy éreztük, hogy még sok kimagasló és értékes alkotást várhatunk tőle. Bisnyovszky Endre. *) Alakot ábrázoló. **) Pusztulásnak indult vagy elrontott művészi alkotások helyreállítása eredeti alakjukba.
