Newyorki Figyelő, 1999 (24. évfolyam, 3-10. szám)
1999-12-01 / 10. szám
1999. december 1. NEWYORKI FIGYELŐ 5 Berczeller Imre: A Holocaust Grande Dame-ja Elköltözött. A nyárutóján még ott ült kint a verandán és olvasta a szilágy somlói zsidók szomorú történetét, aminek ő is részese volt 46 éves korában. Az egykor sudár, erőteljes testalkatú asszony már bizony meggömyedt az egy évszázad és egy év súlya alatt. De a hófehér ápolt haj egy szép arcot koronázott, a kék szemek élettel voltak tele és a hangját kevéssé fátyolozta be az idő. Bent a scarsdale-i házban, ahol évtizedek óta élt 8 éve elözvegyült lányával, Klárival, a Holocaust regősével, ott vannak az újságok oldalas beszámolói százéves születésnapja gála vacsorájáról, életéről. De a New York Times November 8. számában a megemlékezést, melyben a kandalló előtt fényképezve ülnek együtt egy évvel ezelőtt, már csak mi, ittmaradottak elvashatjuk. Deutsch Pepi, a Holocaust Amerikában, de talán az egész világon legidősebb túlélője, 1999, november 4-én a Bronxville, N.Y.-i St. Lawrence kórházban eljutott oda, ahova 1944 júniusában a halál angyalának földi helytartója, Mengele, valami különös oknál fogva nem küldte el, amikor a vagyonból kitántorgók fölött istenként ítélkezett: jobbra: te élsz; balra: te halsz. 17 éves lánya, aki szorosan anyja mellett állt, szintén a pillanatnyilag életre ítéltekhez került. Ugyanúgy, mint édesapja és félszemére vak bátyja, akit két nap múlva az SS-ek agyonvertek. Apja az utolsó halálmenetet már nem élte túl. De minderről ők csak hazaérkezésük után értesültek. Anya és lánya együtt zarándokolták végig azt a kálváriát, melyről ma már ezrek és ezrek írtak, könyvek és tanulmányok, filmek és színdarabok tömege tesz tanúbizonyságot, és amely személyes élményről Klári száz és száz fiatal és idős, zsidó és nemzsidó hallgatóság előtt tesz vallomást, hogy az soha, mégegyszer ne ismétlődjék meg. Mert Pepi és az ő egyedüálló története abban az embertelenségben szökken emberiességével egekbetörö magasságba. Az anya, aki megvonja szájától az ételt, (ha azt a táperő nélküli valamit ételnek lehetett nevezni), hogy lánya életben maradjon. Aki napokig nem ette meg kenyerét és a nyomorúságos adag marmaládéját, hogy 1945 január 19-én, lányát ezzel a születésnapi “tortával” meglepje. Hogy ez a 17 éves lány szembeforduljon egy német katonakölyökkel, aki rávág botjával a zsidó banyára, hogy gyorsabban ássa az amúgy is haszontalan tankcsapdát. - “Nem szégyenled magad! Neked nincs anyád? - rivalt a suhancra. Az meghökkenve dadogja: “De van, csak ő német. Nem zsidó.” Anya és lánya ekkor rémüi meg. Ennek a botorul bátor kiállásnak csak egyetlen dolog lehet a következménye... De nem történt semmi... Vagy igen? A 15, vagy 16 éves suhanc másnap répát és cigarettát csempészett oda a lánynak, aki felébresztette benne a kisgyereket és az oly mélyen rejtőző emberiességet. Azt az emberiességet, melyet a lovagias magyar nemzet elállatiasodott csendőreiből más semmi sem tudta feléleszteni. A csendőrökből, amelyeket, (az “aki” vonatkozó névmás csak emberekre használatos a magyar nyelvben), a budapesti Duna TV adó dicsőített múlt decemberi három órás adásban a volt csendőrök a mai magyar rendőrség vezetői közreműködésével. Ezeket, mint a két világháború hősihalottait pár héttel ezelőtt emléktáblával tüntették ki Budapesten. Egy ilyen kakastollas “híven, becsülettel és vitézül”, (a volt csendőrség jelszava), rángatta le a dacosan tiltakozó Pepi ujjáról a karikagyűrűt. “Erre neked úgyse lesz szükséged” - s ezzel becsületesen és vitézül zsebrevágta a gyűrűt. A marhavagonba felkászolódó Klári szoknyáját röhögve billentette fel szuronyos puskájával egy másik kakastollas magyar vitéz. Auschwitzból egyik táborból a másikba, egyik rabszolga munkából a másikba hurcolták őket, de Pepi és Klári nem egyszer halálos kockázattal tartottak ki egymás mellett. Pepi soha nem ingott meg hitében. Az egész idő alatt csak kósernek számító ételt evett, és az éhezést Jom Kippurkor teljes böjttel egészítette ki. Félje cipész volt, aki felküzdötte magát Szilágycsehen és a műhely mellett cipőüzletet is nyitott. 1944-45 tele rettentően hideg volt. A “heftlingeknek” a lábáról lerongyolódott a cipő. Kerestek susztereket, akik cipőt tudtak javítani. Klári azonnal jelentkezett, és magával vitte vonakodó mamáját. Hiszen egyikük sem értett a cipőjavításhoz. De Klári merészsége megmentette őket a fagyos téli munkától. Valahogy csak megjavították a cipőket, amivel sok elgyötört láb menekült meg a fagyástól. Aztán mégis elérkezett a felszabadulás, annak akkor még csekély örömével, hiszen az orosz csapatoknak maguknak sem volt sok ennivalójuk. Főleg abból éltek, amit a lakosságtól “elrekviráltak”. Erre magam is szemtanú vagyok. De a sztálini kommunizmus és a nácik hallatlan brutalitása kiölte az emberiességet a szovjet katonák jórészéből. Sokszor ok nélkül öltek, raboltak és követtek erőszakot a nőkön, nem kímélve a csontig lesoványodott deportáltakat sem. Pepi egy alkalommal úgy mentette meg Kárit, hogy annak az ölébe ült. Egy másik asszony nem törődve a veszéllyel elrángatta a részeg orosz katonát. A szovjet hadseregben sok zsidó tiszt szolgált, akik, ha lehetett, mindent megtettek a menekültekért. Pepit és lányát is segítették útjukon hazafelé. Hazaérkezve itt-ott találtak valamit vagyonkájuk roncsaiból. Akkor tudták meg, hogy a család 37 tagja lett a Hitler-Horthy akció áldozata Pepi hozzálátott újjáépíteni életüket. Ott volt a leánya, akit fel kellett nevelni, tanítattni. Klári letette az érettségit, majd beiratkozott az egyetemre. Latin, francia szakos tanárnő lett. Tanításból, korrepetálásból keresett pénzéből igyekezett az anyagi terheken könnyíteni. Aztán férjhez ment a szomszéd falu elpusztúlt patikusának fiához, aki kémikusgyógyszerész lett. Pepi is velük lakott. 17 évi várakozás után sikerült otthagyni Ceausescu Romániáját. Akkor már megvolt a fiúk, Gyuri. Először Párizsba mentek, majd 1962-ben kijöttek Amerikába. Pali, Klári férje hamar elhelyezkedett egy gyógyszergyárban, ő maga is kapott tanítói állást, amíg is két év után az eastchesteri iskola szerződtette francia-latin tanárnőnek. Onnan ment nyugdíjba 1990-ben. Gyuri nevelése részben Pepire hárult, mivel mindkét szülője dolgozott. A család példátlan harmóniában élt. Gyuriból prominens ügyvéd lett Kaliforniában Megnősült és van egy lánya, Rachel és egy fia, Róbert. 1991 nyarán Pali egy tragikus baleset következtében meghalt. Pepi és Klári ismét egyedül maradt. Pepi gyakorlati észjárása, bölcsessége, megingathatatlan hite átsegítette mindkettőjüket ezen a krízisen is. Klárit először kollégái buzdították, hogy beszéljen Holocaust-élményeiről. Aztán kezdett kapni meghívásokat iskoláktól, különböző társadalmi egyesületektől Ez lett az új hivatása. Emlékeztetni itten, két-három nemzedékkel a történtek után, zsidókat és nem zsidókat, hogy egy Holocaust még egyszer ne ismétlődhessék meg. Az évek nem múltak el nyomtalanúl Pepi feje felett sem. Hófehér haj koronázta még mindig szép arcát. Női hiúsága is megmaradt. A legnagyobb gonddal ápolta magát, és ha vendég jött, enyhe rúzst tett ajkára. Humora, mint Arany János őszikéi, tele iróniával és kis melankóliával, de soha önsajnálattal. Memóriája az utolsó pillatatig megmaradt kristály tisztának. A péntek esti gyertyát még utolsó heteiben is meggyújtotta szeretteiért. A Holocaust Grande Dame-ja úgy halt meg, ahogy élt: szerényen, méltósággal A világ szegényebb lett egy igazi nagyasszonnyal. Esküvő Születésnap Barmiéra PRIVÁT PARTI és minden egyéb RENDEZVÉNYEKRE rendelkezésre áll a DR. HÁMORI PÉTER - MÁRER GYÖRGY SZÓRAKOZTATÓ ZENE DUÓ Telefon: (212)288-0240 Fax: (212)288-1124 (718)263-4302 (718)793-4748 t terjessze; lapunkat\
